2013. február 20., szerda

Kókuszos roló


Keresztanyámtól tanultam ezt a finom sütit. Sokszor készítette, mert mindannyiunknak ízlett, és igen mutatós süti is. Mindig szerettem, amikor ott lehettem amikor valamit sütőt, mert nagyon sokat tanulhattam Tőle. Azt hiszem Ő szerettette meg velem a sütést. :)
Egy jó ideje már terveztem, hogy elkészítem, csak hogy egy kicsit időigényes, mindig halasztgattam, aztán a hétvégén már nagyon határozott voltam, és íme elkészült. Nem bántam meg, nagyon finomra sikerült és hamar el is fogyott.

Hozzávalók a tésztához:

- 50 dkg finom liszt
- 1 dkg friss élesztő
- 1 tojás
- pici só
- 5 dkg porcukor
- 8 dkg zsír
- 5 dkg vaj
- 1 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:


- 12 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 2 vanília cukor
- 8 dl tej
- 12,5 dkg vaj

Hozzávalók a mázhoz:


- 10 dkg cukor
- 2 ek kakaó
- 12,5 dkg vaj
- 2 ek tej

+ Hempregetéshez:
- 15 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

Előre a tölteléket készítjük el, hogy legyen ideje kihűlni.
A lisztet és cukrokat elkeverjük, majd a tejjel simára keverjük, felfőzzük és hagyjuk hűlni. Ezután a vajjal simára keverjük.

A langyos tejbe elkavarunk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük.

A lisztet és porcukrot elkeverjük, majd elmorzsoljuk benne a zsírt és vajat. Közepébe fészket alakítunk ki, beletesszük a tojást és a felfuttatott élesztőt, majd a többi hozzávalóval egy laza, rugalmas tésztát dagasztunk. Cipót formálunk, letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és 20 percet pihentetjük.

Ezután 2 részre osztjuk, így könnyebb lesz dolgozni vele.

kb. 3mm vastagságú téglalapra nyújtjuk a tésztát és 1 cm-es csíkokra vágjuk. A rolóformákat megkenjük vajjal majd feltekerjük rá a tésztacsíkokat.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, majd előmelegített sütőben világosbarnára sütjük.


Nekem nincsenek roló formáim, ezért Apósom készített házilag. Ezeket bevontam alufóliával, majd lekentem vajjal, és rátekertem a tésztacsíkokat.

Ha kihűltek a rolók, a krémet csillagcsővel ellátott nyomózsákba tesszük, és megtöltjük a őket.

A máznak valókat egy lábasba összekeverjük, majd lassú tűzön, folyamatosan keverve éppen csak összeforraljuk (amíg a margarin elolvad).

A megtöltött rolókat egy villára helyezzük, majd a mázzal teli lábas felé emeljük és egy kanállal leöntjük a őket. Egy kicsit lecsepegtetjük, majd a kókuszreszelékbe forgatjuk.
Tálcára vagy rácsra rakosgatjuk és megvárjuk  amíg egészen megszárad.



21 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta sajnos még ilyet nem kóstoltam pedig tudnám szeretni. Egy kicsit babrás de megéri mert nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva. :)
      Igen, egy kicsit macerás az elkészítése, de megéri, mert nagyon finom. Hátha majd egyszer kedvet kapsz hozzá és Te is elkészíted. :)

      Törlés
  2. Ez valóban nagyon fincsi lehet és ráadásul nagyon guszta is !!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon mutatos es nagyon finom,a polgari eskuvon volt ilyen,emlekszem az izere!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyen volt a polgárin, Anyaka készítette. :) Azóta én sem ettem, már hiányzott az íze. :)

      Törlés
  4. De szépek:Ö Megkóstólnám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Kati. :) Szívesen küldenék, de már sajnos nincs egy darab sem.

      Törlés
  5. Életemben nem hallottam róla, de szerelem első látásra! :-)) Vittem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsian várom, hogy Nektek, hogy fog ízleni. :)

      Törlés
  6. Istenien néznek ki, és nagyon finomak is lehetnek! :) Tetszik! :)

    VálaszTörlés
  7. Úgy mondtuk neki régen, hogy -Móricka pete-:-) és nagyon szerettük. Jó, hogy látom nálad, mentettem is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hallottam még ezt az elnevezést, de nagyon tetszik.;)
      Köszi szépen. :)

      Törlés
  8. De jól néz ki! Nem láttam még ilyen sütit. Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :) Örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés
  9. Azt írod:időigényes, de látom megér minden fáradtságot! Iszonyúan jól néz ki, én is szívesen megkóstolnám. :)

    VálaszTörlés
  10. Nem gyorsan készül, de megéri!!!! Én már most imádom!:))

    VálaszTörlés
  11. Meg tudnad adni a 'formanak' a hosszat es a vastagsagat mert nekem sincsenek ilyenb formaim. Fabol keszitette az aposod? Koszonom elore is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést a kései válaszért! A "forma" fából van készítve, lemértem, és hossza 12 cm, vastagsága pedig 1,5 cm. Remélem, ha majd elkészíted megleszel elégedve a recepttel, és ízleni fog. :) Szép napot!

      Törlés