2013. február 4., hétfő

Tepertős napraforgó



A pénteken kaptunk egy kis csomagot Anyósoméktól (na jó, egy kicsit nagyobb csomagot :D), amiben volt finom házi darált tepertő is. Amikor megtudtam, hogy fogunk kapni tepertőt, már tudtam, hogy mit is fogok készíteni belőle. Rég nem ettünk semmi tepertőset, így már nagyon vártuk, hogy újra érezzük az ízét. :)
Szombaton el is készítettem ezt az igen mutatós és finom napraforgót. Régebben is készítettem már, csak édes változatban, és akkor sajnos még nem volt blogom, így kép sem készült róla. Azt sem tudnám megmondani, hogy hol láttam meg először, de arra emlékszem, hogy nagyon sok blogot végigjárt.

Hozzávalók a tésztához (2 darabhoz):

- 50 dkg liszt
- 2 dkg friss élesztő
- 1,5 dl joghurt
- 1 ek cukor
- 0,9 dl víz
- 4 ek olaj
- 1 tojás
- 2 tk só

Hozzávalók a töltelékhez:

- 20 dkg darált tepertő
- bors

+ Lekenéshez: - 1 tojássárga+1 ek víz

+ Magok a szóráshoz: szezámmag, mák

Elkészítés:

A kenyérsütőgép üstjébe mértem az összes hozzávalót, majd a dagasztás programmal összeállítottam a tésztát. Közben azért ajánlatos figyelni, mert meglehet, hogy kell hozzá egy kis liszt, ha túl ragacsos a tészta, vagy egy kis víz, ha netán túl kemény lenne.
Egy rugalmas, lágy tésztát kell kapjunk dagasztás után.

Dagasztás után lezárom a gépet, majd hagyom, hogy 1 óra alatt duplájára keljen a tészta.

Ezután enyhén lisztezett felületre borítjuk, egy kicsit átgyúrjuk, majd 4 egyenlő részre osztjuk.

Az egyik tésztadarabot kb. 25 cm átmérőjű és 2-3 mm vastagságú körlappá nyújtjuk, majd átemeljük egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Megkenjük a darált tepertő felével és megszórjuk egy kis őrölt borssal, ízlés szerint.











      Kinyújtjuk a második tésztadarabot is kör alakúra, majd ráhelyezzük a tepertős lapra, úgy hogy fedje be teljesen.

Egy lisztbe mártott pohárral megnyomjuk a tészta közepét, de ügyeljünk arra, hogy NE szakítsa át a tésztát.


A külső részt 16 "sziromra" csíkozzuk fel egy derelye- vagy pizzavágóval, majd mindegyiket kétszer vagy háromszor megtekerjük.











                  30 percig hagyjuk pihenni, majd a vizzel elkavart tojássárgával lekenjük.
A közepét és a szirmok végeit megszórjuk magokkal.
Én az egyiket mákkal, a másikat pedig szezámmaggal szórtam meg, de bármilyen magot használhatunk: lenmag, napraforgómag, tökmag, fekete-szezám stb.

A megmaradt másik két tésztadarabbal is így járunk el.

Ha letelt a 30 perc pihenés, akkor 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt szép pirosra sütjük.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, gusztusos a napraforgód :) Eddig én csak diós és gesztenyés töltelékkel készítettem, de ez is nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Katalin. :)
      Diósan én is próbáltam már, és az is nagyon ízlett....a gesztenyés is biztosan finom. :)

      Törlés
  2. Csodásan néz ki , nagyon ügyes vagy! Eddig még nem próbáltam ezt a fajta technikát, de nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, kedves vagy. :)
      Bátran kipróbálhatód, mert nem nehéz, biztosan sikerülni fog. :)

      Törlés
  3. Nagyon mutatós, és az íze is igen fincsi lehet a házi tepertővel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hankka. :)
      Igen, a házi tepertőtől még finomabb volt. :)

      Törlés
  4. Jaj ezt nagyon szeretjük és rendkívül mutatós! :)

    VálaszTörlés
  5. Egyszerűen gyönyörű! Már nekem is ki kéne próbálnom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Krisz. :)
      Biztos vagyok benne, hogy majd amikor elkészíted a Tied is gyönyörű lesz, csak úgy mint minden. :)

      Törlés
  6. Csodásan néz ki! Nagyon tetszik ez a tekergetős módszer, el is mentem. Úgy látom, hogy bármilyen töltelékkel lehetne készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Igen, bármilyen töltelékkel el lehet készíteni, és ha édesen szeretnéd akkor kevesebb sót és több cukrot kell tenni bele.

      Törlés
  7. Nagyon,nagyon ugyes vagy,ugy megkostonam,nagyon fincsi lehetett!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Majd ha haza megyünk, elkészítsük. :)

      Törlés