2013. május 10., péntek

Paprikás krumpligombóc leves



Az Erdélyi konyha májusi számát lapozva bukkantam rá erre az igen gyorsan elkészíthető és finom levesre. Nem is haboztam sokat, másnap el is készült, annyi különbséggel, hogy metélőhagyma helyett én medvehagymával ízesítettem a gombócot. Nagyon finom lett, és egy kicsit más mint a megszokott krumpli leves. :)

Hozzávalók a leveshez:

- 2 fej hagyma
- olaj
- fűszerpaprika
- víz
- só
- őrölt kömény

Hozzávalók a gombóchoz:

- 4 közepes nagyságú krumpli
- 1 tojás
- 1 ek vaj
- só, bors
- 1-2 szál medvehagyma
- 4 ek liszt
- 2 ek zsemlemorzsa

Elkészítés:

A gombóchoz a krumplikat megmossuk, majd héjában megfőzzük sós vízbe.
A puhára főtt krumplikat meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sóval, borssal fűszerezzük, majd hozzáadjuk a tojást meg a puha vajat, és jól kikavarjuk. Ízesítjük az apróra vágott medvehagymával, majd hozzáadjuk a lisztet és a zsemlemorzsát, és összedolgozzuk.
Diónyi gombócokat formázunk belőle, és félretesszük.

A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk, majd az olajon üvegesre pároljuk. Megszórjuk fűszerpaprikával, és felöntjük vízzel. Sóval és őrölt köménnyel ízesítjük. Mikor felforrt, beletesszük a krumpligombócokat, majd addig főzzük tovább, amíg a gombócok a leves tetejére emelkednek.

Tálaláskor tejföllel is kínálhatjuk. (nálunk ez most elmaradt)


11 megjegyzés:

  1. Én is kinéztem ezt a levest, nagyon tetszik:)
    Gratulálok a megjelenésedhez!!Finom lehet az a kókuszos roló:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Adél a lehetőséget! :)
      A levest pedig mindenképpen készítsd el, mert hamar megvan és finom is.

      Törlés
  2. Nagyon guszta és finom lehet! Gratulálok a vendégbloggerségedhez, ott ahol van a bejegyzésed nem tudtam megnyitni az oldaladat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva! :)
      A tegnap nem tudtam befejezni a bejegyzést, és véletlenül a mentés helyett közzétettem, de ahogy észrevettem, le is töröltem, és azért nem tudtad megnyitni az oldalt.

      Törlés
  3. Én a lestyános változatát választottam, nagyon ízlett a családnak. Mutatós és laktatós.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lestyánnal is finom lehet. Örvendek, hogy ízlett a családnak. :)

      Törlés
  4. Nagyon finom ez a leves. Imádom krumpligombóccal, de medvehagyma nélkül, mert azzal még nem ettem;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom biza, és a jó, hogy a gombócot kedvünk szerint tudjuk ízesíteni, így sok változatban eltudjuk készíteni. :)

      Törlés
  5. Nem jelenik meg a bejegyzésed, hogy benne vagy a májusi lapszámban. Csak ide tudok írni. Gratulálok!
    Amikor megvettem május elején és átlapoztam, ismerős volt az abroszra-való, de nem jöttem rá, hogy Okki és a cím ugyanaz:-) csak most. Itt van előttem a lap, így legalább láthatom is kit takar az Okki:-)
    Ha jól emlékszem a februári számban én is ott vagyok:-)
    Jó ez a leveske, kipróbálós:-)
    rób

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen neked is Hajni, kedves vagy! :) És neked is nagy gratuláció, így utólag is! :)

      Törlés