2013. június 20., csütörtök

Epres ricottás gombóc



Túrógombócot szerettem volna, de nem volt itthon tehéntúró, ellenben volt ricotta, gondoltam azzal is kell sikerüljön. Volt még egy pár szem eper is a hűtőbe, így az is került bele. Az ideális az lett volna, ha maradt volna meg annyi eper, hogy egy kis öntetet is tudjak készíteni, de sajnos ezúttal elmaradt. Így is nagyon finom volt, nem panaszkodhatok. :)
Következőkor majd meggyel készítem el, csak akkor cukros mákba forgatom kókusz reszelék helyett.

Hozzávalók:

- 25 dkg ricotta
- 6 dkg liszt
- 6 dkg kukoricadara
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1 tojás
- 2-3 ek cukor
- 1 vaníliás cukor
- csipetnyi só

+ 10 darab eper + 1 cs vanília cukor

+ Forgatáshoz: - kókuszreszelék

Elkészítés:

A ricottát elkeverjük a cukrokkal és tojással, majd a többi hozzávalóval együtt simára keverjük és a hűtőbe tesszük 1-2 órára.

Az epret megmossuk és kicsumázzuk.

Ezután, egy jó evőkanálnyi masszát ellapítunk a vizes tenyerünkbe, közepébe teszünk egy szem vaníliacukorba forgatott epret, majd bevonjuk a tésztával és gombócot formázunk.

Lobogó, enyhén sós vízbe addig főzzük, amíg a gombócok feljönnek a víz tetejére, plusz még 1-2 perc.

Szűrőkanállal kiszedjük őket és kókuszreszelékbe hempergetjük.

2 megjegyzés: