2013. június 26., szerda

Tepsis cigánypecsenye


Nagyon szeretjük az egytálételeket, és amikor megláttam Illéskrisznél ezt a tepsis ételt, már másnap el is készítettük. Sok dolog nem volt vele, főleg hogy a férjemmel együtt készítettük, így szerintem 10 perc alatt meg is voltunk, aztán a fő feladatot a sütő végezte. :) A végeredmény egy nagyon laktatós és finom étel lett. Állíthatóm, hogy még sokszor fog asztalra kerülni nálunk. :)

Hozzávalók:

- 8 szelet sovány karaj
- 8 szem nagyobb krumpli
- 2 fej vöröshagyma
- 2 szál újhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 4 dl tejföl
- olaj
- só, bors,
- 3 ek liszt
- 1 púpos tk pirospaprika
- mustár

Elkészítés:

A krumplikat és hagymákat megpucoljuk, majd vastagabb karikára vágjuk.

A hús szeleteket megmossuk, szárazra töröljük és sóval, őrölt fekete borssal ízesítjük.
Egy tálban összekeverjük a lisztet a pirospaprikával, majd ebben forgatjuk meg a húsokat.
Kevés olajat forrósítunk, majd a húsok mindkét oldalát elősütjük benne.

Ezalatt egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és az alját kissé beolajozzuk.
A felkarikázott krumplit és a hagymát beletesszük a tepsibe, sózzuk majd a megmaradt paprikás lisztes keveréket rászórjuk és kézzel összekeverjük az egészet.

A tejfölbe keverjük az áttört fokhagymát, egy kanál olajat, kevés pirospaprikát, sót, borsot és ízlés szerint egy kevés mustárt is, majd ezt rákanalazzuk a hagymás krumplira. Én egy kicsit elsimítottam, hogy mindenhova kerüljön egy kis tejföl, de nem muszáj, lehet kupacokban is hagyni.

Erre rátesszük az elősütött húsokat, letakarjuk fóliával és 200 C-on, 20-25 perc alatt puhára pároljuk az egészet.
Amikor már megpuhult a krumpli és a hús is, levesszük róla a fóliát és kb. 10 perc alatt megpirítjuk a tetejét.

Nagyon finom ebéd volt, mi paradicsom salátával fogyasztottuk.


9 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ízlett, nálunk is nagy kedvenc. Épp a múlt héten került megint terítékre... Guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon ízlett és a hétvégén újra elkészítjük. :) Köszönjük még egyszer! :)

      Törlés
  2. Tetszik! :) Nagyon guszta is, és az sem mellékes, hogy könnyen és gyorsan elkészíthető! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért szeretjük az egytálételeket, mert kevés munkával nagyon finom ételt készíthetünk. :)

      Törlés
  3. Nagyon tudnám szeretni, és nagy előnye, hogy a sütő elvégzi a munka nagy részét:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El hiszem, hogy tudnád szeretni, mert mi is nagyon szerettük. :)

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki nálad is...:P

    VálaszTörlés