2013. július 10., szerda

Sárgabarackos gombóc




Nagyon szeretem a gombócot, legyen az túrós, szilvás, meggyes, csokis, de a kedvencem a barackos. A piacon nézelődve láttam kisebb sárgabarackot és beugrott hogy milyen szép formás és finom gombócot lehetne készíteni belőlük. Nem is gondolkodtam sokat, megvettem a gombóchoz valókat, kaptam jó áron levendulát is, így egy kicsit megbolondítottam vele. A végeredmény nagyon finom lett, pillanatok alatt eltüntettük a gombócokat. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 1/2 kg hámozott főtt krumpli
- 25 dkg liszt
- 1 tojás
- diónagyságú vaj
- egy csipet só

Hozzávalók a töltelékhez:

- 18 db kisebb sárgabarack
- 1 tk szárított levendula virág
- 18 kk cukor

Hozzávalók a hempergetéshez:

- 10 dkg zsemlemorzsa
- kevés olaj
- cukor ízlés szerint
- 1 cs vaníliacukor

Elkészítés:

Megmossuk, majd odatesszük héjastól a krumplikat sós vízbe főni. Amikor megfőtt, leöntjük hideg vízzel és ha már annyira hűlt, hogy megtudjuk fogni, lehámozzuk, áttörjük és hűlni hagyjuk.

Amíg hűl a krumpli, addig megmossuk a barackokat, megtöröljük szárazra és kimagozzuk.

A cukrot a szárított levendulával ledaráljuk, de természetesen a levendula elhagyható, vagy helyette használhatunk fahéjat is.

A mag helyére teszünk 1 kávéskanál levendulás porcukrot, ha pedig nagyok a barackok, akkor minden fél barackban szórunk kb. 1 kk levendulás porcukrot.

A kihűlt és áttört krumplihoz adjuk a tojást, sót, vajat és lisztet, és jól összegyúrjuk a tésztát. Ha túl ragad a tészta, adhatunk hozzá még egy kis lisztet, akkor jó ha már nem ragad a kezünkhöz.

A tésztát 2 részre osztjuk, így könnyebb majd dolgozni vele.
Egy alaposan lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk kb. fél centis vastagságúra, 9 négyzetet vágunk majd mindegyik négyzet közepébe teszünk egy barackot, becsomagoljuk és gombóccá formáljuk.

A gombócokat enyhén lobogó sós vízbe dobjuk, majd amikor feljönnek a víz felszínére még kb. 5 percig főzzük, hogy a belseje is teljesen át tudjon főni.

Közben egy serpenyőben szárazon megpirítjuk a zsemlemorzsát, kevés olajat csurgatunk hozzá, és a cukrot is hozzákavarjuk.

Ha a gombócok megfőttek, szűrőkanállal kiszedjük és pirított zsemlemorzsában meghempergetjük őket.
Cukorral meghintve tálaljuk.


13 megjegyzés:

  1. Én is imádom a gombócot, bármilyen töltelékkel jöhet! Ráadásul jelenleg sárgabarack-őrületben tobzódom, így kifejezetten csábít ez a barackkal töltött gombóc:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor feltétlenül ki kell próbáld! Meglátod nem bánod meg! :)

      Törlés
  2. Nagyon szeretem én is a gombócokat de érdekes még eddig barackkal nem töltöttem pedig nagyon guszta és biztos finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátod Éva, ha elkészíted, a kedvenceid közé kerül, olyan finom. :)

      Törlés
  3. Barackkal még én sem ettem, de nagyon ínycsiklandozóak:)

    VálaszTörlés
  4. Én sem ettem egész máig barackos gombócot de ma elkészitettem a recepted szerint... hát igen ez nagyon finom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örvendek, hogy elkészíted Te is, és főleg, hogy ízlett! :)

      Törlés
  5. Szuper jól néz ki, bár még csak szilvával készítettem gombócot, nagyon finom lehet barackkal is! :) Idén sajnos nem túl jó a gyümölcstermésünk, barackunk is alig van a fán, de azért ki fogom próbálni ezt a finomságot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hankka! Próbáld csak más gyümölccsel is a gombócot, biztos sikeres lesz. :)
      Sajnálom, hogy nincs jó gyümölcstermésetek az idén, reméljük jövőre sokkal jobb lesz!

      Törlés
  6. Örülök, hogy ide találtam, nálad aztán van miből válogatni!
    Imádom a levendulát és ez így a barackkal együtt nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözöllek Juditka! Köszönöm, hogy benéztél hozzám. :)
      Azért Te sem panaszkodhatsz, mert nálad is rengeteg finomság van. A hétvégén el is készítem az egyik csirkés recepted. :)

      Törlés
  7. Annyira szép, annyira jól néz ki, hogy rögtön meg is kívántam a kép láttán. Eddig még csak szilvával készítettem...

    VálaszTörlés