2013. augusztus 21., szerda

Szilvás Pavlova torta


Ez a torta is még tavalyról való, és ez volt az első próbálkozásom, ami a Pavlova tortát illeti. Mondhatom, hogy jól sikerült, kár volt tartani tőle. :) Kívül ropogós, belül krémes, a tejszínnel és a savanykás gyümölccsel jól kiegészítették egymást. Talán egy picit édes volt nekem, de a férjem azt mondta, hogy ez így tökéletes.

Hozzávalók:

- 4 db tojásfehérje
- 20 dkg porcukor
- 1 cs vanília
- 1 ek étkezési keményítő
- 1 evőkanál citromlé

 Hozzávalók a töltelékhez:

- 4 dl tejszín
- pár szem szilva

Elkészítés:

A tojásfehérjéket a citromlével félkeményre verjük. 

Óvatosan, kanalanként hozzáadjuk az átszitált porcukrot, közben folyamatosan verve tovább a habot. Az utolsó kanál cukorhoz hozzákeverjük a keményítőt, majd addig verjük a habot amíg kemény, fényes hab nem lesz. (Ha felfordítjuk az edényt, a hab nem szabad kiesen!)

Egy lapos tepsibe sütőpapírt teszünk és egy tortaforma alja segítségével egy kört rajzolunk. A masszát a körbe halmozzuk, elegyengetjük úgy hogy egy kis pereme legyen és egy kis mélyedés a középen.

Előmelegítjük a sütőt 150 fokra, majd amikor betettük a tepsit a sütőbe vegyük vissza a hőfokot 110 fokra és kb. 1 óra alatt megsütjük/szárítjuk.

Ezután lezárjuk a sütőt, egy fakanállal kitámasztjuk a sütő ajtaját és így hagyjuk kihűlni a habot.

Ha már teljesen kihűlt a hab, a hideg tejszínt keményre verjük és ráhalmozzuk a torta közepén kialakított mélyedésben, eligazítjuk egy kicsit, majd szilvával (vagy bármilyen idénygyümölccsel) díszítjük.


9 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki a tortád! Biztosan finom volt, én még nem ettem ilyet :)

    VálaszTörlés
  2. Mesésen néz ki.Gratulálok,én is megkóstolnám

    VálaszTörlés
  3. Hűha :)))- nagyon csurog most a nyálam,
    még sosem készítettem pavlovát, de majdcsak rászánom magam egyszer.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, szilvával még nem ettem, de isteni lehet úgy is:) Nekem is túl édes, én mindig csökkentem a cukrot:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép és finom lehetett! Ez a torta ami még várat hogy kipróbáljam , eddig nem mertem elkészíteni!

    VálaszTörlés
  6. Szilvával még nem ettem én sem, de talál vele. A savanykás íze ellensúlyozza a habcsók édességét. Na, hát édes a habcsók:-)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű és ráadásul elsőre, nagy-nagy gratula! :)

    VálaszTörlés
  8. Én sem készítettem még soha Pavlovát, de jó lenne kipróbálni, mert a tied gyönyörű:)

    VálaszTörlés
  9. Lányok, köszönöm szépen a kedves hozzászólásokat! :)

    VálaszTörlés