2014. január 22., szerda

Majonézes krumpli


Az a baj a majonézes krumplival, hogy nagyon szeretem és mindig degeszre eszem magam, aztán meg beteg vagyok tőle. Azért is próbálta a majonézt egy kicsit hígítani a joghurttal, talán így nem annyira megerőltető a gyomornak, vagy lehet hogy csak kevesebbet kéne enni és akkor nem lenne semmi gond. :D
Hideg és meleg sültekhez egyaránt kitűnő köret, de akár csak önmagában is nagyon finom.

Hozzávalók:

- 50 dkg krumpli
- 1 lila hagyma
- só, bors

Hozzávalók a majonézhez:

- 1 tojássárgája
- 1 tk mustár
- 1 dl olaj
- 0, 5 dl tejföl vagy natúr joghurt.

Elkészítés:

A krumplit héjában megfőzzük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd meghámozzuk és kockákra vágjuk. Enyhén megsózzuk.

A hagymát megtisztítjuk, majd félbe, illetve vékony szeletekre vágjuk.

A majonézhez, a tojássárgát elkavarjuk a mustárral, majd vékony sugárban hozzáöntve az olajat, kikavarjuk. A kész majonézt a tejföllel vagy joghurttal hígítjuk.

Ezután a majonézhez hozzáadjuk a krumplit és hagymát, és óvatosan összeforgatjuk. Egy pici borssal meghintjük, majd sózzuk ízlés szerint.

Hidegen tálaljuk.

14 megjegyzés:

  1. Én is imádom! A nagymamám készítette a legjobban és ő tejjel hígította rá az öntetet, ezt csak úgy esetleges tippként írom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem hallottam, hogy tejjel is lehet hígítani, de majd kipróbálom. Köszi a tippet! :)

      Törlés
  2. Ezt én is szeretem, anyósom szokta készíteni és nagyon jó étel! :)

    VálaszTörlés
  3. De nagyon gusztán tálaltad :-)

    VálaszTörlés
  4. Ó hogy én ezt mennyire szeretem! Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva! Ahogy látom jó sokan szeretjük. :)

      Törlés
  5. Én is csatlakozom a táborhoz, nagyon szeretem. Finom!
    A párom nem tudja egyáltalán megenni a majonézt, ezért muszáj helyettesítenem. Sovány tejfölbe kavarok egy kiskanál mustárt, ennyi. Böffbe is ezt használom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is próbáltam már "csak" így tejfölösen, finom is volt, de azért a majonézes a szívem csücske. :)

      Törlés
  6. Majonéz helyett tartármártás? Abban nincs olaj, sokkal könnyebb. (nálam csak tejföl, majonéz, mustár, só és bors. a tojást és a citromot kihagyom.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen a tartármártás is nagyon finom. :)

      Törlés
  7. Csatlakozom a majonézes krumpli kedvelők táborához. Guszta nálad, kérnék is egy adagot! :)

    VálaszTörlés
  8. Úgy van, ahogy mondod, csak Ez (degeszre eszem magam) a baj vele!!! :D

    VálaszTörlés