2014. május 29., csütörtök

Sárgaborsó krémleves



Ez volt az első ismerkedésünk a sárgaborsóval, és azt hiszem elég jól sikerült, lesz még folytatás. :) Kevés hozzávalóból egy nagyon finom levest kaptunk. Mi most pirított kenyérkockákkal tálaltuk, de következőkor lesz mellé sült szalonna vagy/és füstölt kolbász is. ;)

Hozzávalók:

- 20 dkg sárgaborsó
- 1 fej vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1 babérlevél
- só, bors, pirospaprika
- 1 l zöldségalaplé (Vagy  l viz + 1 leveskocka)
- 2-3 ek olaj
- 0,5 dl tejföl

Elkészítés:

A sárgaborsót előző este váltott vízben többször átmossuk, majd beáztatjuk annyi vízzel, hogy jó bőven ellepje.

A vöröshagymát és fokhagymát megpucoljuk, majd apróra vágjuk.

Egy lábasba az olajat felmelegítjük, hozzáadjuk a vöröshagymát és megdinszteljük benne. Amikor már szinte üveges a hagyma, akkor hozzáadjuk a fokhagymát is és addig pároljuk, amíg érződik az illata.

Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával és elkeverjük. Visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a leszűrt sárgaborsót, párszor átforgatjuk majd felöntjük a zöldségalaplével. Beletesszük a babérlapit, sózzuk és borsozzuk.
Fövés közben szedjük le a tetején keletkező habot.

Ha már puhára főtt a borsó, levesszük a lángról, a babérlevelet kidobjuk és botmixerrel összeturmixoljuk.
A tejfölet elkavarjuk pár kanál levessel, majd visszacsorgatjuk a levesbe és összeforraljuk.

Pirított kenyérkockákkal tálaljuk.


7 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Levest még főztem belőle, de finom lehet :-) csak főzeléket szoktam....

    VálaszTörlés
  2. Én még csak főzeléknek ettem, de így még csábítóbb! :)

    VálaszTörlés
  3. Újabb krémleves került a listámra kipróbálásra! :) Köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
  4. Érdekes hogy sárgaborsó főzeléket szeretjük, de még levesnek nem készítettem pedig finom lehet! Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  5. Én nem ettem még ilyesmit, de készülök kipróbálni:)

    VálaszTörlés
  6. Kedvenceim közé tartozik a sárgaborsó főzelék, úgyhogy ezzel a levessel is igen hamar megbarátkoznék... :)

    VálaszTörlés