2014. augusztus 28., csütörtök

Kókusztejes-currys csirkemell



A rohanó hétköznapokra kitűnő vacsora lehet. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és mégis egy kicsit más, különlegesebb finom fogás. :)

Hozzávalók:

- 4-5 ek olívaolaj
- 65 dkg csirkemell
- 1 nagy vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tk curry
- 2 ek szójaszósz
- 2,5 dl kókusztej
- 2,5 dl húsleves alaplé
- só, őrölt bors

Elkészítés:

A csirkemellet megmossuk és leitatjuk, majd felkockázzuk. 2-3 evőkanálnyi olajon fehéredésig pirítjuk, majd kiszedjük egy tálba.

A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, majd kevés olajon üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a  vékonyra szeletelt fokhagymát is és 1-2 percig még pároljuk. Ezután rászórjuk a curryt, még 1 percet pirítjuk, majd felöntjük a kókusztejjel és levessel.

Amikor már fő, beletesszük az elősütött csirkemell kockákat és lassú lángon, fedő nélkül, addig főzzük, amíg a mártás besűrűsödik.
Végül hozzáadjuk a szójaszószt is, és ízesítjük sóval, borssal. Összeforraljuk és máris fogyaszthatjuk.

Párolt rizzsel tálaljuk, megszórva kevés apróra vágott petrezselyemzölddel.


4 megjegyzés:

  1. Ez tényleg kitűnő lehetett :-)

    VálaszTörlés
  2. Tetszik! Jól jönnek az ilyen fincsi és gyors vacsiötletek! :)

    VálaszTörlés
  3. És elmondanád hogy mitől fog ez besűrűsödni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen, addig főzzük, néha belekavarva, míg eléri a kívánt krémes-szószos állagot. Ez kb. 5-10 perc.

      Törlés