2018. december 25., kedd

Áldott Karácsonyt!


Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet , mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (LK 2,10-11)


Mindenkinek kívánok Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket! 

2018. december 18., kedd

Csavarva tekert, mogyorókrémes kalács




Rég nem készítettem egy szép dekoratív kalácsot, már-már hiányzott bíbelődni a kelt tésztával. Ezt a mutatós mogyorókrémes kalácsot jó pár éve láttam ezen a blogon, és már akkor elmentettem, csakhogy időhiány miatt mindig elmaradt az elkészítése, aztán feledésbe is merült. Pár hete, amikor karácsonyi ötleteket merítve lapozgattam az évek során elmentett receptek között, újra szembe jött velem ez a kalács. Most már nem halogattam, és Advent második vasárnapjára elkészítettem. Nagyon tetszett a végeredmény, mind külalakra, mind pedig ízre. :)
Az elkészítési folyamat egy kicsit hosszadalmas, de szerintem megéri a rászánt időt. Ajánlom nektek is elkészíteni, ha egy finom és dekoratív kalácsra vágynátok az ünnepi időszakban. Sok sikert hozzá! :)

Hozzávalók a tésztához:

- kb. 2,6 dl tej
- 1 egész tojás + 1 tojássárga
- 1 csipet só
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 60 dkg finomliszt
- 4 dkg cukor
- 1 cs + 1 tk instant élesztő
- 5 dkg vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 8 dkg 54%-os étcsokoládé
- 25 dkg mogyorókrém (4 ek)

+ 2-3 ek lekvár (nálam házi sárgabarack)

Elkészítés:

2 dl langyos tejet, az egész tojást és tojássárgát a mixer táljába öntjük.  Rászórunk 1 csipet sót, a citrom reszelt héját majd rászitáljuk a lisztet. Erre rászórjuk a cukrot és a szárított élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd lassan hozzáadagoljuk a megmaradt tejet. (A tej mennyisége változhat a tojás nagyságától és a liszt minőségétől függően. Ha úgy látjuk, hogy túl kemény a tészta akkor hozzácsurgatunk még 1-2 evőkanál tejet, illetve ha túl lágynak véljük a tésztát (ragad erősen) akkor adjunk hozzá még egy kevés lisztet.)
Amikor már a tészta összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.

Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd a tésztából cipót formálunk és kelesztőtálba tesszük. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

Ha nincs kenyérsütő gépünk vagy dagasztó funkcióval ellátott mixerünk, akkor a lisztet dolgozófelületre szitáljuk. Rászórjuk a sót, a cukrot és a száraz élesztőt (NEM kell felfuttatni). Egy kicsit elvegyítjük, majd a közepébe egy kis fészket formálunk és a tojássárgát és az egész tojást beleütjük, majd a langyos tejjel összedolgozzuk. Ezután hozzáadjuk a felolvasztott vajat, és sima tésztává gyúrjuk.
A megdagasztott tésztát tiszta konyharuhával letakarjuk, langyos helyre tesszük és duplájára kelesztjük.

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd a mogyorókrémmel egyneművé keverjük és kihűtjük.

A megkelt tésztát enyhén olajozott felületen téglalap alakúra nyújtunk, majd egyenletesen rákenjük a csokoládés mogyorókrémet.
Gondolatban 3 egyenlő részre osztjuk, majd jobbról a középső részre hajtjuk a tésztát.


Erre rá a bal oldali tészta darabot.


A kapott tésztacsíkot lentről és fentről is középig hajtjuk, majd ezt is félbe hajtjuk, és letakarva 20 percig pihentetjük.




Pihentetés után a tésztát gáztepsi nagyságú téglalappá nyújtjuk, amit ujjnyi vastagságú csíkokra vágunk.

Mindegyik tésztacsíkot a két végénél fogva ellentétes irányba párszor óvatosan megcsavarjuk és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket, szorosan egymás mellé.


Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 20 percet pihentetjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Ha az alja már kezd pirulni kivehetjük a sütőből.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A megsült tésztát, még forrón egy tiszta konyharuhára borítjuk úgy, hogy az alja legyen felül.
Ügyeljünk, hogy nehogy megégessük magunkat, mert nagyon forró még a tepsi, és a tészta is! Legyünk óvatosak!
Ha egy kicsit szét esnek a tészta csíkok nem baj, mert majd hűlés után szépen megtartja a formáját.

Ezután lekenjük lekvárral.


 A konyharuha segítségével szorosan feltekerjük, akárcsak a piskótatekercset szokás.


Így hagyjuk teljesen kihűlni, majd szorosan becsomagoljuk egy folpackba és pár órát vagy akár egy egész éjszakát pihentetjük.

Mi nem bírtuk kivárni a sok órás pihentetést, olyan finom illata volt, hogy muszáj volt megkóstolnunk. Csupán 2 órát hagytam feltekerve s már kóstoltuk is, és így sem esett szét, ahogy a képen is látható. :)

Enyhén megszórva porcukorral, szeletekre vágva kínáljuk.

2018. december 10., hétfő

Fűszeres karácsonyi keksz


Az elmúlt hétvégén tartottam egy karácsonyi próbasütést, és ez a fűszeres keksz annyira jól sikerült, hogy ami kisült szombat délelőtt, este már nem volt belőle egy morzsa sem. Vasárnap ismét elkészítettük, csak hogy biztosak legyünk, hogy valóban megállja a helyét az ünnepi asztalon is. :D Én megpróbáltam kekszpecséttel díszíteni, de annak hiányában csak szúrjuk ki tetszőleges kiszúróval, esetleg majd húzzuk át étcsokival.

Hozzávalók: 

- 2,5 dkg hajdinaliszt
- 6,5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
- 7,5 dkg durum liszt
- 3,5 dkg darált mogyoró
- 1 csipet só
- 1,5 tk mézeskalács fűszerkeverék (vagy ízlés szerint)
- 1 késhegynyi sütőpor
- 8 dkg hideg vaj
- 8 dkg porított eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)
- 2 ml vanília aroma
- 1 egész tojás
- 1 ek hideg víz (ha szükséges)

Elkészítés:

Egy mélyebb tálba mérjük a liszteket, a darált mogyorót, a sót, a mézeskalács fűszerkeveréket és a sütőport, és összekeverjük. Elmorzsoljuk a hideg vajjal, majd beleszórjuk az édesítőt, és elkeverjük.
A tojást és vanília aromát is hozzáadva összedolgozzuk annyi vízzel (csak ha szükséges), hogy összeálljon a massza.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy vízzel.)
Folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük.

Ezután durumliszttel megszórt felületen kinyújtjuk kb. 3-4 mm vastagságúra és tetszőleges formákkal kiszaggatjuk.
A leeső részeket összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk addig, amíg a tésztánk el nem fogy.

A kiszúrt kekszeket sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, és 180 fokon kb. 10-12 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha már a széle kezd barnulni, akkor kivehetjük a sütőből.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

Sütőből kivéve 5 percet pihentetjük a tepsiben, majd ezután rácsra téve kihűtjük.

Légmentesen záró dobozban tároljuk .... már ha megéri a másnapot.

A fentebb megadott hozzávalókból 29 darab 5,5 cm átmérőjű keksz sült ki.

2018. december 7., péntek

Céklás kókuszgolyó


Szeretjük a kókuszgolyót (na de ki ne szeretné), és amikor megláttam Edónál a céklás változatát, nyomba lecsaptam a receptre. Ahogy sikerült céklát vásárolnom, el is készítettem. :) Egy végtelenül egyszerű sütés nélküli édesség, finom és egészséges is, amit akár az ünnepek alkalmából is elkészíthetünk.

Hozzávalók:

- 10 dkg főtt cékla
- 15 dkg zabpehely
- 20 dkg alma (tisztán mérve)
- 4 dkg eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)
- 2 ek kókuszolaj

Hempergetni:- kb. 2-3 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A céklagumót alaposan megmossuk, majd egy lábasba tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy lepje el. Sózzuk, majd fedő alatt addig főzzük, amíg megpuhul. Kihűtjük, hámozzuk, majd pépesítjük.

A zabpelyhet száraz serpenyőbe megpirítjuk, majd kávédarálón porrá daráljuk.

Az almát megmossuk, meghámozzuk majd a kis-lyukú reszelőn lereszeljük.

Minden hozzávalót egy tálba mérünk, majd alaposan összegyúrjuk, hogy formázható masszát kapjunk belőle. Folpack-kal letakarjuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük, hogy a zabpehelyliszt felszívja a nedvességet.

(Szükség esetén, a massza állagán javíthatunk egy kevés zabpehelyliszttel vagy reszelt almával.)

A kész masszából kis golyókat formázunk és egyenként meghempergetjük kókuszreszelékbe. Ha túl ragadós lenne a massza, akkor nedves kézzel formázzuk a golyócskákat.

Jól záródó dobozba rakosgatjuk és fogyasztásig hűtőben tároljuk.

Ebből az adagból 24 darab 19 grammos céklás kókuszgolyó lett.

2018. december 5., szerda

Mogyorós csillagok


Egy egyszerű mogyorós keksz ünnepi köntösben. :) A reggeli kávé vagy tea mellé kitűnő választás lehet. Nekünk nagyon ízlett, a gond csak az volt, hogy ez a mennyiség kicsit kevésnek bizonyult, hisz gyorsan kifogyott a kekszes doboz. 32 darab lett a lent megadott hozzávalókból, de a darabszám változhat a kiszúró nagyságától.

Hozzávalók:

- 5 dkg zabpehelyliszt (kávédarálón porrá darált zabpehely)
- 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 10 dkg darált mogyoró
- 8 dkg vaj
- 1/2 tk sütőpor
- 1 csipet só
- 8 dkg eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)
- 1 tk kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tojássárga

Hozzávalók a díszítéshez:

- 3 dkg étcsokoládé
- 1 tk olaj

Elkészítés:

A liszteket egy mélyebb tálba mérjük és összekeverjük. Elmorzsoljuk a hideg vajjal, majd beleszórjuk a darált mogyorót, a sót, a sütőport, az édesítőt és a citromhéjat, majd a tojássárgát is hozzáadva egyneművé dolgozzuk. (Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)
Ezután folpackba csomagoljuk és másfél órát hűtőbe pihentetjük.

A hűtőből kivéve, 2 részre osztjuk a tésztát, majd lisztezett felületen egyenként kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk, majd tetszőleges kiszúróval kiszaggatjuk.
A leeső részeket összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk addig, amíg a tésztánk el nem fogy.
Így járunk el a másik tésztadarabbal is.

Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk a kiszúrt kekszeket, majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10 perc alatt világosra sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!)

Amikor a széle már kezd barnulni, kivehetjük a sütőből.
A sütőből kivéve a keksz még puha és könnyen eltörhet, ezért tepsibe hagyjuk teljesen kihűlni.

Az étcsokit az olajjal vízgőz fölött megolvasztjuk, majd egy papírtölcsér segítségével (vagy zacskóba töltve és ennek egyik sarkát levágva) vékonyan becsíkozzuk a kihűlt kekszek tetejét.

2018. december 3., hétfő

Sütőtökös-túrós zebratorta


Ez a sütőtökös-túrós zebratorta jó példa arra, hogy egyszerűen is lehet mutatós és finom süteményt készíteni. Tökéletes választás lehet az olyanok számára, akik nem jártasak a bonyolult sütik készítésében, vagy nincs idejük rá, hasonlóan mint én, de mégis szeretnék meglepni szeretteiket valami különlegességgel. Csak összekeverjük a kétféle masszát, majd egymásra kanalazzuk és máris mehet a sütőben. Ilyen egyszerű, viszont a végeredmény valami csodálatos. Ajánlom nektek is, akár most az adventi időszakban is.

Hozzávalók a túrós masszához:

- 50 dkg krémes tehéntúró
- 2 egész tojás
- 10 dkg eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)
- 1 tk kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 ek vaníliaízű pudingpor
- 2,5 dkg egész mákszem

Hozzávalók a sütőtökös masszához:

- 50 dkg sült sütőtök püré
- 2 egész tojás
- 8 dkg eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)
- 1 tk kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 ek vaníliaízű pudingpor
- 3 ek zabpehelyliszt (kávédarálón porrá darált zabpehely)

Hozzávalók a mázhoz:

- 10 dkg sült sütőtök püré
- 10 dkg tejföl
- 3 dkg eritrit (vagy ízlés szerint más édesítő)
- 1 tojás

Elkészítés:

Egy magasabb falú edénybe mérjük a tehéntúrót, hozzáadjuk a tojásokat, a citromhéjat, az eritritet és a pudingport, és kézi habverővel egyneművé dolgozzuk. Végül hozzákeverjük a mákot is, és félretesszük felhasználásig.

A sütőtököt megsütjük, teljesen kihűtjük, majd kikaparjuk belsejét, és villával pépesítjük. Hozzáadjuk a tojásokat, az eritritet, a citromhéjat, a fahéjat és a pudingport, és egyneművé keverjük. Mivel nekem a massza nagyon híg volt ebben az állapotban, ezért hozzáadtam még 3 evőkanál zabpehelylisztet, és simára kevertem.

Egy 22 cm-es átmérőjű kapcsos formát kivajazzunk és megszórjuk zabpehelyliszttel.

A forma aljába, középre teszünk 1 evőkanállal a túrós masszából, majd erre 1 evőkanállal a sütőtökös masszából. Addig rétegezzük a kétféle masszát, amíg el nem fogynak. A tésztát nem kell elkenni, és mindig az előző közepébe kell tenni az újabb kanál masszát!

Ha azt szeretnénk, hogy a csíkok szélesebbek legyenek, akkor tegyünk egyszerre két evőkanál masszát, vagy adagoljuk egy kisebb meregetőkanállal.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 45-45 perc alatt készre sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!)

Közben elkészítjük a mázat is, amihez a hozzávalókat simára keverjük.

A sütőből kivett, még forró sütemény tetejére kenjük a mázat és visszatesszük a sütőben még kb. 10 percre.

A sütőből kivéve a formába hagyjuk kihűlni, majd óvatosan levesszük a tortaforma karimáját és szeleteljük.


Eredeti recept forrása innen.

2018. november 23., péntek

Cukkinis-citromos sütemény


Szeretem a cukkinit süteménybe használni, mert az íze semleges, viszont általa a sütemény szaftos lesz, és sokáig puha marad. Ezt a cukkinis-citromos sütemény receptet Edónál láttam, és hasonlóan mint az ő családjában, nálunk is reggelire készült. Jobban kezdődik a nap, ha valami itthon készült finomsággal indítjuk. :) Ha egy kicsit felszeretnénk dobni a  süteményt, akkor tetejére készíthetünk cukor- vagy citrommázat, esetleg olvasztott csokoládét is csurgathatunk a tetejére.

Hozzávalók:

- 19 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 6 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 csipet só
- 2 kezeletlen citrom reszelt héja és leve
- 20 dkg cukkini (tisztán mérve)
- 2 tojás
- 18 dkg eritit
- 1 tk vanília paszta
- 3 ek kókuszzsír

Elkészítés:

A liszteket elkeverjük a sóval, a szódabikarbónával és citromhéjjal.

A cukkinit megpucoljuk, megmossuk, majd a nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, majd állni hagyjuk amíg előkészítjük a többi hozzávalót.

A tojásokat elkezdjük felverni amíg megnő a térfogata, majd az édesítőt is hozzáadva jól kihabosítjuk. Hozzáadjuk a frissen facsart citrom levét, a vaníliát és az olvasztott kókuszolajat.

A cukkinit kicsavarjuk, majd a tojásos masszához adjuk és óvatosan belekeverjük.

Végül egy spatulával hozzákeverjük a lisztes keveréket, majd sütőpapírral bélelt kalácsformába simítjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 40-45 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve, a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából és rácson kihűtjük.

2018. november 20., kedd

Sült sütőtökös-diós kalács



Az ősz beköszöntével szinte minden héten sütünk sütőtököt, és ha marad meg egy darabka, biztos valami finomságba kerül bele. Így készült a sült sütőtökös muffin, keksz és zebratorta (hamarosan hozom ezeknek is a receptjét), most pedig ez a foszlós sült sütőtökös-diós kalács. Nagyon jól esett ebben a zord időbe amikor az egész lakást belengte a friss kalács illata. Reggelire fogyasztottuk egy bögre forró tejes kávéval, ami számomra a tökéletes reggeli. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 1,5 dl tej
- 1 tojás
- 1 csipet só
- 32 dkg finomliszt
- 3 ek cukor
- 3/4 cs szárított élesztő
- 3 dkg vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 12 dkg sült sütőtök püré
- 3 dkg cukor vagy ízlés szerint
- 1 tk kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 ek vaníliás pudingpor
- kb. 5 dkg darált dió

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

A langyos tejet és a tojást a mixer táljába öntjük.  Rászórunk 1 csipet sót, majd rászitáljuk a lisztet. Erre rászórjuk a cukrot és a szárított élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, és amikor már a tészta összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép. (A tej mennyisége változhat a tojás nagyságától és a liszt minőségétől függően. Ha úgy látjuk, hogy túl kemény a tészta akkor hozzácsurgatunk még 1-2 evőkanál tejet, illetve ha túl lágynak véljük a tésztát (ragad erősen) akkor adjunk hozzá még egy kevés lisztet.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd a tésztából cipót formálunk és kelesztőtálba tesszük. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

Ha nincs kenyérsütő gépünk vagy dagasztó funkcióval ellátott mixerünk, akkor a lisztet dolgozófelületre szitáljuk. Rászórjuk a sót, a cukrot és a száraz élesztőt (NEM kell felfuttatni). Egy kicsit elvegyítjük, majd a közepébe egy kis fészket formálunk és az egész tojást beleütjük, majd a langyos tejjel összedolgozzuk. Ezután hozzáadjuk a felolvasztott vajat, és sima tésztává gyúrjuk.
A megdagasztott tésztát tiszta konyharuhával letakarjuk, langyos helyre tesszük és duplájára kelesztjük.

Közben elkészítjük a tölteléket.

Itt olvashatod a sütőtök sütését.

A sütőtök pürét elkeverjük a cukorral, citromhéjjal, a fahéjjal és a pudingporral, majd annyi darált diót adunk hozzá, hogy egy könnyen kenhető masszát kapjunk.

Ha megkelt a tésztánk, enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd 0,5 cm-es vastagságú téglalappá nyújtjuk és megkenjük a sült tökös-diós krémmel.
Feltekerjük mint a bejglit, majd a kapott rudat hosszanti irányba félbevágjuk úgy, hogy az egyik vége egybe maradjon. A vágott rétegeket kifele fordítva összefonjuk a szárakat.

Most nem tudtam fázisfotókat készíteni, de hogy érthetőbb legyen a formázás folyamata, erre a linkre kattintva találsz fázisfotókat, annyi különbséggel, hogy itt mákkal van megkenve a tészta.

Sütőpapírral bélelt kalácsformába (25 x 11 cm) tesszük, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 30 percet pihentetjük.

Ezután lekenjük a vízzel hígított tojássárgával és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A sütőből kivéve, a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a kalácsot a formából és rácson kihűtjük.


Egyéb sütőtökös finomságok:

Sütőtökös zabkeksz
Sült sütőtökös muffin 
Döbleces (sütőtökös) kalácstorta
Sütőtökös pogácsa 
Gyömbéres-currys döblec (sütőtök) krémleves

2018. november 15., csütörtök

Zöldborsós-paradicsomos csirkeragu


Nálunk még nyáron készült ez a zöldborsós-paradicsomos csirkeragu, amikor még lehetett kapni zsenge zöldborsót és lédús, ízletes paradicsomot, de lényegében az év bármely időszakában elkészíthető. A zsenge zöldborsó helyett nyugodtan használhatunk mirelit zöldborsót, és ha nincs finom paradicsomunk, akkor adjunk hozzá több sűrített paradicsomot. Egyszerű és ízletes fogás. :)

Hozzávalók 4 főre:

- 50 dkg paradicsom
- 40 dkg csirkemell filé
- 1-2 ek kókuszolaj (vagy olívaolaj)
- 1 vöröshagyma
- 2-3 cikk fokhagyma
- 1 tk kakukkfű
- 1 tk füstölt fűszerpaprika
- bors, só ízlés szerint
- 45 dkg zöldborsó
- 2 tk sűrített paradicsom
- 3 dl házi paradicsomlé

Elkészítés:

A paradicsomok alját "X" alakban bemetsszük, majd forró vízbe tesszük kb. 1 percig. Kivesszük a vízből, állni hagyjuk egy kicsit, amíg annyira hűl hogy megtudjuk fogni, majd lehúzzuk a héját és kockára vágjuk.

A csirkemellet alaposan megmossuk és leitatjuk, majd falatnyi kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk és jól összeforgatjuk, hogy mindenhol érje a csirkekockákat a fűszer.

Egy serpenyőbe 1 evőkanál kókuszolajat hevítünk, majd aranybarnára sütjük a csirkekockákat. Kiszedjük egy tálba és alufóliával letakarva melegen tartjuk.

Ugyanabban a serpenyőben, a visszamaradt zsiradékon a finomra vágott hagymát üvegesre pároljuk. Ha szükséges, pótoljuk a zsiradékot egy kevés olajjal.

Hozzáadjuk a paradicsom kockákat, párszor átkavarjuk, majd az előresütött csirkekockákat is hozzáadjuk. Izésítjük szárított kakukkfűvel, füstölt paprikával és az áttört fokhagymával. Alaposan összeforgatjuk, majd ráöntjük a paradicsomlevet és a paradicsompasztával jól elkavarjuk. Végül a zöldborsót is hozzáadjuk, összeforgatjuk, és fedő alatt puhára pároljuk.

Megkóstoljuk, és ha szükséges akkor még sózzuk, borsozzuk.

Jó étvágyat hozzá!

2018. november 14., szerda

Sült sütőtökös muffin (cukormentes)



Amikor sütőtököt sütök, akkor mindig készítek valami finomságot is belőle. A múlt hétvégén ezek a sült sütőtökös muffinok készültek, amelyek nem csak finomak voltak, de még egészséges hozzávalókból is készültek, így bátrabban fogyaszthattuk. Mi általában reggelire szeretjük egy bögre kakaóval, de a nap bármely időszakában kiváló választás.

Hozzávalók 12 darabhoz:

- 5 dkg hajdinaliszt
- 10 dkg zabpehelyliszt (kávédarálón porrá darált zabpehely)
- 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
- 1/2 cs. sütőpor
- 1/4 tk szódabikarbóna
- 2 tk őrölt fahéj
- 8 dkg eritrit
- 1 csipet só
- 3 tojás
- 60 ml olíva olaj
- 20 dkg sült sütőtök püré
- 0,5 dl tej

Hozzávalók a tetejét megszórni:

- 1 ek apró szemű zabpehely
- 6 db durvára darabolt dió
- 1 tk eritrit

Elkészítés:

Itt olvashatod a sütőtök sütését.

Egy tálba szórjuk a liszteket, a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat, az eritritet és a sót, és elvegyítjük.
A tojásokat az olajjal habosra keverjük, majd kisebb fokozatra vesszük a mixer sebességét és hozzá keverjük a pürésített sült sütőtököt és a tejet is. Végül a lisztes keveréket, több részletbe hozzáadjuk és simára keverjük. Nem kell túl keverni, csak épp hogy elvegyüljön.

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd elosztjuk a masszát a kapszlikba.
Ha szilikon muffin sütőformát használunk, akkor a formát egy tepsire helyezzük, majd így töltjük meg a mélyedéseket. Ebben az esetben nem kell papírkosárkákat használni, és vajazni, lisztezni sem kell a mélyedéseket.

A zabpelyhet, az eritritet és a durvára vágott diót összekeverjük, és a muffin formába eloszlott massza tetejére szórjuk.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

Ezután kivesszük a sütőből, pár percig hagyjuk a formába, majd rácsra téve kihűtjük.

Ha kihűlt, a tetejét megszórjuk porított eritrittel.

2018. november 7., szerda

Túrós lapotya



Amikor elkészítettem ezeket a túrós korongokat, nem gondoltam volna, hogy annyira fog ízleni a férjemnek, hogy majd heti rendszerességgel kell sütnöm. Próbáltam már citromhéjjal és narancshéjjal ízesíteni, egyszer fahéjjal is, majd pikáns lekvárral tálalni vagy csak önmagában fogyasztani. Párszor tejpor nélkül is készült, csak akkor több zabpehelylisztet adtam hozzá. Bárhogyan is készült, mindig gyorsan elfogyott. :)

Hozzávalók kb. 14 db. 7 cm koronghoz:

- 35 dkg krémes tehéntúró
- 1 tojás
- 10 dkg eritrit vagy ízlés szerint más édesítőszer
- kb. 4 dkg zabpehelyliszt (kávédarálón porrá darált zabpehely)
- 6 dkg tejpor
- 1 csipet só
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja

Elkészítés:

A túrót a tojással simává keverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és egyneművé keverjük. Ha túl híg lenne, akkor adjunk hozzá még egy kevés zabpehelylisztet. A lényeg, hogy egy könnyen kenhető, de nem folyós, masszát kapjunk.

Sütőpapírral bélelt tepsire evőkanálnyi masszát halmozunk, majd a kanál hátával ellapítjuk, próbálva egy kört kialakítani.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. A sütőben szépen felnő, és amikor kivesszük a sütőből lelapul. Nem kell megijedni, ilyen kell legyen. :)
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!


Recept ötlete innen.

2018. november 1., csütörtök

Emlékezünk szeretteinkre...



"...mindaz, a ki látja a Fiút és hisz Ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon." (Jn 6,40)

2018. október 17., szerda

Mini rácsos almás pite


Gondolom sokan vagyunk úgy, ha eljön az ősz, akkor túlsúlyban almás sütiket készítünk, fahéjjal ízesítve. Nálunk ez nagyon jellemző, ahogy a blogon szereplő almás sütik is bizonyítják. Sokszor vissza-vissza térek a régi, jól bevált almás receptekhez, de szeretek kipróbálni újakat is, akár új formában kivitelezni, mint ezek a mini rácsos almás piték is. Kis mutatós pitecske, omlós tésztakéreg, finom szaftos almás töltelékkel, ami könnyen a kedvencünkké válhat. Szóval érdemes kipróbálni! :)

Hozzávalók a tésztához (6 darab pitéhez):

- 20 dkg liszt
- 1 csipet só
- 10 dkg vaj
- 1 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tojássárga
- 4-5 ek tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- 52 dkg alma (tisztán mérve)
- 1/2 citrom frissen facsart leve
- 4 ek barna cukor, vagy ízlés szerint
- 2 dkg vaníliás puding
- 1 csapott tk. fahéj

Tetejét lekenni: - 1 tojásfehérje

Elkészítés:

A töltelékhez az almákat megmossuk, szárazra töröljük majd meghámozzuk. Nagy lyukú reszelőn lereszeljük és meglocsoljuk a citrom lével. Rászórjuk a barna cukrot és lassú tűznél megdinszteljük, majd besűrítjük a pudingporral.
Ezután levesszük a tűzről, őrölt fahéjjal ízesítjük, majd teljesen kihűtjük.

A tésztához a lisztet és a sót egy edénybe szitáljuk és a vajat elmorzsoljuk benne. Rászórjuk a kétféle cukrot, hozzáadjuk a tojássárgát, és annyi kanál tejet, hogy összeálljon a tészta.
Folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőben pihentetjük.

Időközben a formákat kikenjük vékonyan olvasztott vajjal.

A tésztát kivesszük a hűtőből, majd lisztezett felületen 2-3 mm vastagra nyújtjuk. 12 cm átmérőjű köröket szúrunk belőle és kibéleljük (jól belenyomkodjuk) a formákat. A megmaradt tésztát újra összegyúrjuk, és félretesszük mert, majd ebből készítjük el a rácsot a tetejére.

A kihűlt almás tölteléket a formákba adagoljuk.

A megmaradt tésztadarabkát kinyújtjuk, derelyevágóval felcsíkozzuk és a tészta tetejét berácsozzuk vele.

Egy tepsire rakosgatjuk őket, tetejüket lekenjük az enyhén felvert tojásfehérjével, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 percig készre sütjük, vagy amíg már szép aranybarna a tészta.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően lehet több vagy kevesebb!

A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd óvatosan kifordítjuk a formákból, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálaláskor enyhén megszórjuk porcukorral.

2018. szeptember 28., péntek

Túrós-almás pite


A férjem almás süteményt kívánt, jó vastag almás réteggel, hozzátéve, hogy jó lenne, ha túró is lenne benne. Ja, és hogy hajdinaliszttel készüljön, mert szereti annak jellegzetes ízét. Ezekből a hozzávalókból nem volt nehéz összeállítani ezt a túrós-almás pitét, és valóban finom lett. :)
Egy kicsit hosszúra sikerült a recept leírása, de az elkészítése nagyon egyszerű. Én most cukormentesen és teljes kiőrlésű liszttel készítettem, de ha hagyományos hozzávalókból szeretnétek elkészíteni a pite tésztáját, akkor a habcsókos almás piténél leírtakat követhetitek. Valamint az eritrit helyett nyugodtan lehet kristálycukrot használni.

Sok sikert hozzá! :)

Hozzávalók a tésztához:

- 6 dkg hajdinaliszt
- 14 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
- 1 tk sütőpor
- 7 dkg vaj
- 2 ek porított eritrit
- 1 csipet só
- 1 tojássárga
- 3 ek tejföl

Hozzávalók az almás réteghez:

- 75 dkg alma lereszelve mérve (kb. 1-1,2 kb pucolatlanul)
- 1/2 citrom frissen facsart leve
- 2 ek eritrit (vagy ízlés szerint)
- 1 ek vaníliás ízű pudingpor
- 1 tk őrölt fahéj (vagy ízlés szerint)

Hozzávalók a túrós réteghez:

- 1 csipet só
- 2 tojásfehérje
- 1 egész tojás
- 30 dkg krémes tehéntúró
- 7 dkg tejföl
- 6 dkg eritrit (vagy ízlés szerint)
- 1 mk sütőpor
- 4 dkg zabpehelyliszt (kávédarálóval ledarált zabpehely)

+ 2 ek zabkorpa vagy zabpehelyliszt

Hozzávalók a tetejét lekenni:

- 1 tojássárga
- 3 ek tejfől
- 1 tk eritrit

Elkészítés:

A tésztához a sütőporral elkevert lisztekben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a por eritritet és a sót, majd a tojássárgát és annyi tejfölt, hogy összeálljon a tészta.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejföllel.)

Cipót formázunk belőle, majd folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük.

Időközben elkészítjük az almás tölteléket, amihez az almát megmossuk, meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Rácsorgatjuk a citromlevet és elkeverjük az eritrittel, majd lassú tűznél pár perc alatt megdinszteljük. Rászórjuk a vaníliás pudingport és addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. Ez csupán 1-2 perc. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a fahéjat és teljesen kihűtjük.

A túrós részhez a tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük.
Egy keverőtálba mérjük a túrót, hozzáadjuk a tejfölt, az egész tojást és az eritritet, és egy kézi habverővel egyneművé dolgozzuk. Hozzáadjuk a sütőporos zabpehelylisztet és ugyancsak egy kézi habverővel simára keverjük. Végül óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérje kemény habját is.

A tésztát kivesszük a hűtőből, majd lisztezett felületen kb. 30 cm átmérőjű körré nyújtjuk.
Egy 26 cm-es pite formát kivajazzunk és megszórjuk liszttel, majd ráterítjük a tésztát, és óvatosan belehelyezzük a tésztát úgy, hogy hagyjunk neki legalább egy 3-4 cm-es peremet, amit a sütőforma oldalára nyomkodunk. Pár helyen megszurkáljuk villával, majd rászórjuk a zabkorpát.
Egyenletesen belesimítjuk az almás tölteléket, majd erre a túrós masszát.

A tejfölt kikeverjük a tojássárgával és eritrittel, majd a túrós rétegre csurgatjuk és óvatosan elosztjuk. Én egy szilikon ecsetet használtam és tökéletesen működött.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a teteje szép aranybarna lett és már szilárd. Ha sütésközben a teteje túl pirulna, de a süti még nincs meg, akkor takarjuk le alufóliával.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát!)

A sütőből kivéve a formába hagyjuk kihűlni, majd tetejét megszórjuk porított eritrittel és szeleteljük.

2018. szeptember 25., kedd

Teljes kiőrlésű pogácsa


Van már egy jó pár pogácsa recept a blogon, mindegyiket szeretjük, de most megpróbáltam egy egészségesebb változatot készíteni. Finom lett ez is, gyorsan elfogyott, csak a teljes kiőrlésű liszteknek köszönhetően a tésztája tömörebb lett. Tudatosan nem kevertem a finom liszttel, de ha légiesebb tésztát szeretnétek, akkor nyugodtan cseréljétek le a teljes kiőrlésű búzalisztet finom búzalisztre.
Nekem 44 darab pogácsám lett, de a darabszám változhat a kiszúrt pogácsák nagyságától.

Hozzávalók:

- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
- 2,5 csapott tk só
- 2 tk őrölt kömény
- 10 dkg vaj
- 1 cs. instant élesztő
- 1 csapott tk. cukor
- 1 tojás
- 3 dl tejfől

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Tetejét megszórni: - egész mákszem, len mag, szezámmag

Elkészítés:

A liszteket, a sót és a köményt dagasztótálba szitáljuk, majd a vajjal elmorzsoljuk.
Rászórjuk a száraz élesztőt és a cukrot, és elvegyítjük.
Közepében kis fészket alakítunk ki, beleütjük a tojást, és egy kicsit elkavarjuk a körülötte levő liszttel. Végül a tejföllel együtt bedagasztjuk, amit több részletben adagolunk hozzá.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejföllel.)

Cipót formálunk belőle, és egy tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.

Ezután enyhén lisztezett felületen a tésztát téglalappá nyújtjuk, majd keskenyebb oldalától feltekerjük mint a bejglit. A kapott rudat egy kicsit lelapítjuk, majd ketté hajtjuk és letakarva újabb 30 percet pihentetjük.

A pihentetés után ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát és 4x4 cm-es kockákra vágjuk vagy tetszőleges pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk a pogácsákat, 30 percet pihentetjük, majd a tetejüket lekenjük a vízzel hígított tojássárgával és megszórjuk kedvünk szerint magvakkal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 18-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

2018. szeptember 21., péntek

Alj nélküli túrós pite (cukormentes)



Soha nem gondoltam volna, hogy egy ennyire egyszerű sütemény, amihez alig kell pár hozzávaló, ilyen erősen elnyerje a férjem tetszését. Nagyon ízlett neki, aminek én nagyon örültem. :) Már elterveztem, hogy következőkor banánnal fogom elkészíteni, egy másik kedvencével.  Ha valami egyszerű és gyorsan elkészíthető sütit kerestek ti is, akkor bátran ajánlom ezt az alj nélküli túrós pitét. Ha valami színes gyümölcsöt használtok, még szép mutatós is lesz, amit akár egy ünnepi asztalon is fellehet szolgálni. Sok sikert hozzá! :)

Hozzávalók:

- 6 dkg zabkorpa
- 1 csipet só
- 1 tk sütőpor
- 50 dkg krémes tehéntúró
- 2 ek tejföl
- 3 tojás
- 16 dkg eritrit

+ 1 alma
+ 1 ek frissen facsart citromlé

Hozzávalók a tetejét lekenni:

- 3 ek tejföl
- 1 tojássárga
- 1 tk eritrit

Elkészítés:

A zabkorpát elvegyítjük a sóval és sütőporral.

Az almát megmossuk, szárazra töröljük és meghámozzuk. Ezután félbevágjuk és a magházát kivájjuk, majd kisebb kockára vágjuk. Meglocsoljuk a citromlével és jól összeforgatjuk. Félretesszük felhassználásig.

Egy magasfalú edénybe mérjük a túrót, hozzáadjuk a tejfölt, a tojásokat és az eritritet, és botmixerrel egyneművé dolgozzuk. Hozzáadjuk a zabkorpás keveréket és egy kézi habverővel simára keverjük.

Egy 26 cm-es pite formát kivajazzunk és megszórjuk zabkorpával, majd belesimitjuk a túrós masszát. Rászórjuk az almakockákat, egy kicsit belenyomkodva.

A tejfölt kikeverjük a tojássárgával és eritrittel, majd a pite tetejére csurgatjuk és óvatosan elosztjuk. Én egy szilikon ecsetet használtam és tökéletesen működött.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a teteje szép aranybarna lett és már szilárd. Ha sütésközben a teteje túl pirulna, de a süti még nincs meg, akkor takarjuk le alufóliával.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát.)

A sütőből kivéve a formába hagyjuk kihűlni, majd tetejét megszórjuk porított eritrittel és szeleteljük.

Tipp: - Ha nincs otthon zabkorpánk, akkor a zabpelyhet daráljuk darabosra egy                           kávédarálóval.
          - Eritrit helyett, nyugodtan használhatunk cukrot (ízlés szerinti mennyiséget).
          - Alma helyett bármilyen gyümölcsöt használhatunk. 
          - Izésíthetjük citromhéjjal, csak arra figyeljünk, hogy kezeletlen héjú citromot                      használjunk.

Recept forrása itt.

2018. szeptember 17., hétfő

Duplán túrós kiflicskék


Ebből a vaníliás-túrós kifli receptjéből indultam ki, csak most egy kicsit egészségesebb változatban próbáltam elkészíteni. Azt hiszem, semmi túlzás nélkül mondhatom, hogy nagy sikere volt, hisz másfél nap alatt elfogyott az utolsó morzsáig. A férjemnek talán egy kicsit édesebb lehetett volna, ezért is szórtam meg jobban a kifliket édesítővel, de nekem nélküle is tökéletes volt.
Ha hagyományosan szeretnétek elkészíteni, akkor nyugodtan használjátok a vaníliás - túrós kiflicskék receptjét, töltelékkel megtöltve vagy nélküle. Bármelyik verzió mellet is döntenétek, garantálom a sikert. :)

Hozzávalók a tésztához (32 darabhoz):

- 30 dkg durum liszt
- 7 dkg vaj
- 1 csipet só
- 1 tk őrölt fahéj
- 1/2 cs. sütőpor
- 7 dkg ertirit vagy nyírfacukor
- 1/4 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tojás
- kb. 23 dkg krémes tehéntúró

Hozzávalók a töltelékhez:

- 2 ek krémes tehéntúró
- 2 ek lekvár (nálam somlekvár)

Elkészítés: 

A lisztet elmorzsoljuk a vajjal. Rászórjuk a sót, a fahéjat, a sütőport, a porrá darált édesítőt és a citrom héjat, majd egy kicsit elvegyítjük. Közepében kis fészket alakítunk ki, beleütjük a tojást, és egy kicsit elkavarjuk a körülötte levő liszttel. Végül hozzáadunk annyi krémes tehéntúrót, hogy egy könnyen kezelhető tésztát kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy túróval.)

Gombóccá formáljuk, letakarjuk egy tiszta konyharuhával, majd 15 percig hűvős helyen pihentetjük.

Közben a tölteléknek való turót simára kavarjuk a lekvárral.

Ezután a tésztát 2 egyenlő részre osztjuk, majd egyenként, lisztezett felületen 24 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk. Megkenjük a töltelék felével és 16 körcikkre vágjuk, majd szélesebb felüktől feltekerjük kifli alakúra, és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 16-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

Rácsra téve kihűtjük, majd porított eritrittel megszórva tálaljuk.

2018. szeptember 14., péntek

Túrós zabkásagombóc (cukormentes)


Lehet egy kicsit furán hangzik zabkásából gombócot készíteni, de mostanában szinte minden reggel zabkása került az asztalra, s hogy egy kicsit változzon (legalább a formája :D), gondoltam keményebbre főzőm és gombócnak formázom. Itthon csak krémes tehéntúróm volt, ezért egy kicsit lágyabb lett a gombóc, de ez mit sem rontott az élvezeti értékén. Amikor készült, még jó bőven voltak bogyós gyümölcsök, így készítettem mellé egy finom gyümölcsöntetet meggyből és fekete ribizliből. Nagyon finom volt, amit akár desszertként, de egy kiadós leves után is fogyaszthatunk, vagy akár reggelire is. :)

Hozzávalók a masszához (21 darab kb. 36 g-os gombóchoz):

- 3 dl tej
- 1 csipetnyi só
- 12 dkg kis szemű zabpehely
- 3 ek eritrit (vagy más édesítő)
- 1 mk vanília paszta (vagy 1/2 cs. vaníliás cukor)
- 1 tojás
- 1/2 kezeletlen citrom héja
- 18 dkg krémes tehéntúró

Hozzávalók a hempergetéshez:

- 8 dkg zabpehelyliszt
- 1 ek kókuszolaj
- cukor vagy édesítő ízlés szerint (nálam ez most elmaradt)

Hozzávalók az öntethez:

- 3 dkg meggy
- 3 dkg fekete ribizli
- 1 csipet fahéj
- 2 ek eritrit, vagy ízlés szerint

Elkészítés:

A tejet a csipet sóval egy lábasba öntjük és felforraljuk. Ha már fő, hozzáadjuk a zabpelyhet, az édesítőt és a vanília pasztát, majd kis lángon állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg besűrűsödik. Ha már vastagodik a massza, levesszük a lángról, hozzáadjuk az egész tojást, jól elkavarjuk,  és a lángra visszatéve addig főzzük, amíg már jól besűrűsödik. Ezután hozzáadjuk a citromhéjat is, és a a tehéntúróval együtt egynemű masszává keverjük.
Levesszük a lángról, tetejére szorosan folpackot teszünk, hogy hűlés közbe ne bőrösödjön, és kihűtjük.

A hempergetni való zabpelyhet kávédarálóval kissé darabosra daráljuk, és egy serpenyőben szárazon megpirítjuk. Kevés kókuszolajat csurgatunk hozzá, és jól elkavarjuk, hogy mindenhol érje az olaj.

A kihűlt masszából gombócókat formálunk és a pirított zabmorzsába hempergetjük őket.

Az öntethez a kimagozott meggyet és a leszemezett ribizlit az édesítővel együtt egy kisebb lábasba tesszük, és közepes lángon kb. 5 percig főzzük. Ezután levesszük a tűzről és botmixerrel pépesítjük.

Tipp: - A hempergetéshez használhatunk nyugodtan zsemlemorzsát is, és a kókuszolajat
           is lecserélhetjük napraforgó olajra.
         - Ízlés szerint édesített tejföl vagy görög joghurt is kínálható mellé, akár kedvenc
           lekvárunk vagy gyümölcs öntettel leöntve is kínálhatjuk.

2018. szeptember 12., szerda

Olasz almatorta



Hogy miért olasz almatorta ez az egyszerű sütemény, azt nem fejtettem meg, viszont bármi is legyen az elnevezése, nagyon finom. Könnyed, őszies ízvilágú sütemény, amit annyira egyszerű elkészíteni, hogy még a kezdő háziasszonyok is bátran hozzáláthatnak, hisz nem lehet elrontani. Alma helyett tehetünk bele körtét vagy szilvát is, vagy az év más időszakában bármilyen idény gyümölcsöt.

Hozzávalók:

- 1,3 dl tej
- 2,5 dkg vaj
- 18 dkg liszt
- 1 csipet só
- 1/2 cs. sütőpor
- 2 tojássárga
- 12 dkg cukor

+ 2 - 3 alma
+ 2 ek barna cukor
+ 1,5 tk őrölt fahéj

Elkészítés:

A tejet a vajjal összemelegítjük, amíg a vaj teljesen elolvad.

A lisztet elkeverjük a sóval és sütőporral.

A barna cukrot elkeverjük a fahéjjal.

Az almákat megmossuk, szárazra töröljük és meghámozzuk. Ezután félbevágjuk és a magházukat kivájjuk, majd felszeleteljük. Beleforgatjuk a fahéjas cukorba, és félretesszük felhasználásig.

A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét félretesszük, mert nem lesz szükség rá.
A tojássárgát habosra keverjük a cukorral, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz. Tovább keverve, váltakozva hozzáadjuk a vajas tejet és a sütőpor lisztet, és egyneművé keverjük.

Egy 22 cm-es kapcsos kerek forma alját kibéleljük sütőpapírral, az oldalát kivajazzuk és lisztezzük.

A masszát a formába simítjuk és tetejét kirakjuk az almaszeletekkel, kicsit belenyomkodva.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd óvatosan levesszük a tortaforma karimáját és hagyjuk teljesen kihűlni.

Tetejét megszórjuk vaníliás porcukorral majd szeleteljük.

Tipp: - A megmaradt tojásfehérjét tegyük egy jól záródó dobozkában és fagyasszuk le.
         - Ha nem szeretnénk lefagyasztani a tojásfehérjét, akkor készítsünk habot belőle               és halmozzuk a megsült süti tetejére. Tegyük vissza a kb. 150 fokos sütőben, és               szárítsuk addig, amíg a hab roppanóssá és aranyszínűvé nem válik. A 2                           tojásfehérjéhez használjunk kb. 8 dkg cukrot.


Recept ötlete innen

2018. szeptember 7., péntek

Lecsószószos spagetti


Nagyon ritkán készítek lecsót, nem is tudom miért, hisz szeretjük. Legtöbbször tojással vagy rizzsel készül, de most egy kicsit tovább gondoltuk, és lett ez a lecsószószos spagetti. Igazából teljesen úgy készül, mint egy hagyományos lecsó, csak az utolsó fázisban botmixerrel pépesítjük és hozzáforgatjuk a spagettit. Nagyon egyszerű fogás kevés hozzávalóból, viszont annál finomabb. :)

Hozzávalók 4 főre:

- 4 lédús paradicsom
- 2 zöldpaprika
- 3 fej hagyma
- 2-3 ek olaj (nálam kókuszolaj)
- 1/2 tk füstölt paprika
- só, bors

+ 35 dkg teljes kiőrlésű spagetti

Elkészítés:

A paradicsomok alját "X" alakban bemetsszük, majd forró vízbe tesszük kb. 1 percig. Óvatosan átemeljük hideg vízbe, és amikor míg annyira hűlt hogy megtudjuk fogni, lehúzzuk a héját és kockára vágjuk.

A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és felkarikázzuk.

A hagymákat meghámozzuk, majd felkockázzuk.

Egy nagyobb serpenyőben felhevítjük az olajat, majd megfonnyasztjuk benne a felkockázott hagymát. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk füstölt paprikával és hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot. Párszor átkavarjuk, sózzuk, borsozzuk, végül a felkarikázott paprikát is hozzáforgatjuk.

Félig lefedve, többször belekavarva, közepes lángon puhára főzzük.

Közben tegyünk egy nagyobb fazékban vizet forrni, sózzuk, majd a csomagoláson levő utasításnak megfelelően főzzük meg benne a spagettit.

A készre főtt lecsót a serpenyőből áttöltjük egy magasabb falú edénybe, és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Visszaöntjük a serpenyőben.

A kifőtt spagettit szűrjük le, majd szedjük a lecsós szószra. Alacsony lángon hagyva a serpenyőt alaposan keverjük össze (1 perc). Ha szükséges sózzuk ízlés szerint.

Azonnal tálaljuk.