2018. május 31., csütörtök

Citromos-tonhalas spagetti


Mostanában, hogy már ilyen meleg van, a konyhába sincs kedvem tevékenykedni. Enni azért kell valamit, ezért ez a citromos-tonhalas spagetti tökéletes választás. Amíg kifő a tészta, addigra a szósz is  elkészül, és máris fogyaszthatjuk. Ha nem szeretjük a túl savanyú ízt, akkor használjuk csak egy fél citrom levét, de szerintem a tonhalhoz jól illik, és ettől friss és üde lesz a fogás. :)

Hozzávalók 2 fő részére:

- 1 tonhalkonzerv (160 g)
- 3 ek olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- kb. 1 dl főzőlé
- 1 citrom frissen facsart leve
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 bő csipet szárított chili pehely, vagy ízlés szerint
- 1 ek apróra vágott kapor, vagy ízlés szerint
 - só ízlés szerint

+ 16 dkg teljes kiőrlésű spagetti (vagy egyéb száraztészta)

Elkészítés: 

Tegyünk egy nagyobb fazékban vizet forrni, sózzuk, majd a csomagoláson levő utasításnak megfelelően főzzük meg benne a spagettit.

A tonhalról öntsük le az olajat, és egy tálba téve villával tépkedjük kisebb darabokra.

Egy nagyobb serpenyőben olajat hevítünk, majd a héjával együtt összetört fokhagymát kb. 1 percig pirítjuk benne. Vigyázzunk, hogy ne égjen oda a fokhagyma, mert akkor keserű lesz az olaj. Amikor már érezzük a fokhagyma illatát, vegyük is ki az olajból.

Ha kivettük a fokhagymát az olajból, a  serpenyőt félrehúzva a lángról, óvatosan hozzáöntünk a spagetti főzőlevéből kb. 1 dl-t, a frissen facsart citromlevet, a citromhéjat  és a chilit is rászórjuk. Összekavarjuk, majd a lángra visszatéve még 2-3 percig főzzük.

A kifőtt spagettit szűrjük le, majd szedjük a citromos szószra. Szórjuk meg az apróra vágott kaporral, a tonhal darabkákat is adjuk hozzá, majd alacsony lángon hagyva a serpenyőt alaposan keverjük össze (1 perc). Ha szükséges sózzuk ízlés szerint.

Azonnal tálaljuk, apróra vágott kaporral és kevés kezeletlen citrom reszelt héjával díszítve.

Tipp: Tálaláskor megszórhatjuk kevés parmezánnal is.
          Kapor helyett, friss petrezselyemzöldet is használhatunk.
          Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk.


Recept ötlete innen.

2018. május 28., hétfő

Pillekönnyű diós torta




Egy alkalommal, amikor otthon jártunk a szülőknél (talán már 2 éve is annak), anyósom egy habkönnyű diós szelettel várt. Finom diós piskóta ami vaníliás-diós krémmel volt töltve, enyhén rummal ízesítve. Annyira ízlett mindkettőnknek, hogy elkértem a receptet és az első adódó alkalommal elkészítettem születésnapi tortának. Önmagában is nagyon finom, de én még csináltam hozzá diós-grillázst is és azzal turbóztam fel egy kicsit. Hát mit mondjak, látványra nem a legszebb, viszont ízre nagyon ott van. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 14 dkg liszt
- 1/2 cs. sütőpor
- 4 dkg darált dió
- 6 tojás
- 1 csipet só
- 6 ek ásványvíz
- 20 dkg cukor

Hozzávalók a krémhez:

- 1 cs. főzhető vaníliás puding
- 12 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 4 dl tej
- 25 dkg vaj
- 15 dkg porcukor
- 1 rumaroma
- 15 dkg pörkölt, darált dió

Hozzávalók a grillázshoz:

- 8 dkg kristákycukor
- 4 dkg dió

Elkészítés:

Egy tálba mérjük a lisztet, a sütőport és a darált diót, és elkeverjük.
A tojásokat különválasztjuk.
A tojásfehérjéket egy csipet sóval habbá verjük.
A tojássárgákat a cukorral és az ásványvízzel habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színe lesz, majd a diós lisztet egy spatulával óvatosan beleforgatjuk.
Végül a tojásfehérje habot is hozzáforgatjuk, ügyelve, hogy a hab ne törtjön össze.

Egy 24 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, oldalát kivajazzuk és lisztezzük, majd belesimítjuk a tészta masszát.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

A krémhez a pudingporhoz hozzászórjuk a cukrot és vaníliás cukrot, majd egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a többi tejet is, elkavarjuk, majd közepes lángon, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Levesszük a lángról, tetejére szorosan folpackot teszünk, hogy hűlés közbe ne bőrösödjön, és kihűtjük.
A vajat a porcukorral kihabosítjuk, majd több részletbe hozzá adjuk a teljesen kihűlt pudingot, a rumaromát és habosra keverjük. Végezetül adjuk hozzá a pörkölt és darált diót is.

A grillázshoz a kristálycukrot egy száraz serpenyőbe szórjuk, majd karamellízáljuk. Amikor már szép barna lett a színe beledobáljuk az egész, megtisztított diószemeket, jól összekavarjuk, hogy a karamellízált cukor mindenhol érje a diószemeket, majd egy olajjal megkent sütőlapra vagy sütőpapírra simítjuk, és teljesen kihűtjük. Ezután egy késes aprítóba téve összezúzzuk.

Ha kihűlt a piskótánk, lapjában 2 egyforma részre vágjuk. Az alsó tortalapra rákenjük a krém felét, elsimítjuk, majd ráhelyezzük a másik tortalapot. Kissé lenyomkodjuk.
A krém megmaradt részével bevonjuk a torta tetejét és oldalát, majd megszórjuk aprított grillázzsal.

Tipp: Ha nem készítünk grillázst, akkor a tetejét és oldalát megszórhatjuk csak darált vagy durvára vágott dióval is. Vagy, akinek van kézügyessége, a krém egy részét töltse csillagcsöves habzsákba és díszítse krémrózsákkal a tortát.

2018. május 25., péntek

Raffaello golyó


Ez a Raffaello golyó még tavaly készült valamikor, de most, hogy egyre melegebb van kint, és előtérbe kerülnek a sütés nélküli édességek, gondoltam ideje, hogy felkerüljön a blogra is. Egyszerű kókuszos finomság, és kiadós is, hisz 38 darab Raffaello golyó lett ebből az adagból.
Én a közepébe nem tettem semmit, de ha mandulával szeretnénk elkészíteni, akkor a golyóbisok formázása után, a közepébe tegyünk egy mandulaszemet, majd után hempergessük kókuszreszelékbe.

Hozzávalók:

- 10 dkg kristálycukor
- 1,1 dl víz
- 10 dkg vaj
- 15 dkg kókuszreszelék
- 15 dkg tejpor

Hempergetni: - kb. 3-4 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A vízből és a cukorból szirupot főzünk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a vajat. Ha a vaj teljesen felolvadt, hozzákeverjük a kókuszreszeléket és a tejport is.
Folpackkal letakarjuk és hűtőben tesszük 1 órára, vagy amíg egy jól formázható massza állaga lesz.

Ezután a masszából vizes kézzel kis golyókat formázunk, majd egyenként kókuszreszelékben forgatjuk.

Jól záródó dobozba rakosgatjuk és fogyasztásig hűtőben tároljuk.

A fent megadott adagból 38 db 14 grammos Raffaello golyó lett.


Recept forrása innen.

2018. május 21., hétfő

Bejgli teljes kiőrlésű lisztből (cukormentes)



Volt már egy próbálkozásom teljes kiőrlésű lisztből bejglit készíteni, de az nem sikerült valami jól. Pünkösdre újra próbálkoztam vele, és ugyan most sem lett tökéletes, hisz kirepedt a teteje mindkettőnek, és talán lehetett volna egy kicsit édesebb a töltelék, de mi nagyon megvoltunk elégedve vele így is. Állagra és ízre is tökéletesen megfelelt az elvárásainknak. :)

Hozzávalók a tésztához (2 rúdhoz):

- kb. 0,5 dl tej
- 1 kk kristálycukor
- 5 g instant élesztő vagy 2 g friss élesztő
- 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
- 2 dkg házi sertés zsír
- 10 dkg vaj
- 3 dkg porított eritrit (cukor)
- 1 csipet só
- 1 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tojás

Hozzávalók a diós töltelékhez (1 rúdhoz):

- 11 dkg darált dió
- 2 ek eritrit vagy ízlés szerint
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- kb. 0,5 dl tej

Hozzávalók a mákos töltelékhez (1 rúdhoz):

- 11 dkg darált mák
- 2-3 ek eritrit vagy izlés szerint
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- kb. 0,5 dl tej

Tetejét lekenni: - 1 tojás

Elkészítés:

Amikor instant élesztőt használok, általában nem szoktam felfuttatni, csak rászórom a lisztre és elkeverem. Viszont az utóbbi időben előfordult párszor, hogy nem kelt meg a tészta, ezért gondoltam inkább felfuttatom. Szóval a langyos tejbe belekavartam az 1 kiskanálnyi cukrot, beleszórtam az élesztőt, és lefödve langyos helyre tettem, amíg előkészítettem a többi hozzávalót.

A liszteket dagasztótálba szórjuk és a vajat meg a zsírt elmorzsoljuk benne. Hozzáadjuk a sót, a porított eritritet (vagy porcukrot), a citrom reszelt héját, és elkeverjük. Közepében kis fészket alakítunk ki, beletesszük az egész tojást és a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk. (Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Cipót formálunk belőle, majd tiszta konyharuhával letakarva 1 órát pihentetjük.

A tölteléknek a diót és mákot, külön-külön elkeverjük az eritrittel és a citrom reszelt héjával, majd hozzáadunk annyi forró tejet, hogy egy könnyen kenhető masszát kapjunk.
(Szükség esetén, a töltelék állagán javíthatunk egy kevés dióval/mákkal vagy tejjel.
Az édesítő mennyiségét is lehet csökkenteni vagy növelni, ki hogy szereti.)

Ezután a tésztacipót 2 egyforma részre osztjuk, majd enyhén lisztezett felületen egyesével kb. 20 x 25 cm-es téglalapokra nyújtjuk.

A tölteléket egyenletesen elosztjuk rajta, úgy hogy a széleitől kb. 1 cm maradjon szabadon. A tészta üresen maradt széleit ráhajtjuk a töltelékre majd hosszabbik oldalától feltekerjük.

A rudakat sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és lekenjük tojássárgával. Hűvös helyen 1 órát száradni hagyjuk. Ezután lekenjük tojásfehérjével és 2-3 órára hűvös helyre tesszük.

A bejglik oldalát és tetejét megszurkáljuk egy hústűvel, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

2018. május 18., péntek

Parmezános kréker


Kevés hozzávalóból, könnyen és gyorsan elkészíthetjük ezt a parmezános krékert. Ugyan 135 darab falatnyi parmezános kréker lesz ebből az adagból, de én mégis ajánlom ennek a dupláját elkészíteni, hisz nagyon eteti magát. Finom, ízletes .... nem lehet abbahagyni. :)

Hozzávalók:

- 30 dkg liszt
- 16 dkg hideg vaj
- 2 csapott tk só
- 8 dkg reszelt parmezán
- 10 dkg tejszin

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

A lisztet egy nagyobb tálba szórjuk, majd gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a sót, a reszelt parmezánt és a tejszínt, majd további gyors mozdulatokkal simára gyúrjuk. (Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejszínnel, de nálam erre nem volt szükség.)

Pihentetés nélkül, enyhén lisztezett felületen kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk és derelyevágóval 3x3 cm-es négyzetekre vágjuk.

Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, majd mindegyiket villával megszurkáljuk.

Tetejüket lekenjük a vízzel hígított tojássárgával (ez akár el is hagyható), majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

Recept forrása innen.

2018. május 16., szerda

Málnás muffin



Az étcsokoládé pasztillás muffin után jöjjön ismét egy muffin recept, csak most egy egészségesebb málnás muffin.  Ezt a receptet vettem alapul, de én mindent kimértem, mintha jobban boldogulnék mint a bögrés méréssel.
Mivel nem volt itthon elég zablisztem, ezért pótoltam zabpehelyliszttel (kávédarálón porrá darált zabpehely), de nyugodtan használhatjuk csak az egyiket vagy a másikat.
Könnyű elkészíteni a muffint, csak keverjük-kavarjuk és máris mehet a sütőben. Málna helyett bármilyen gyümölcsöt használhatunk, frissen vagy mirelitet.
Annyira finomra sikeredett, hogy a férjem megjegyezte, hogy nem is gondolta volna, hogy fehér liszt nélkül is lehet finom, könnyed süteményeket készíteni. :)

Az alább megadott hozzávalókból nekem 13 darab málnás muffin lett.

Hozzávalók:

- 14 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
- 7 dkg zabpehelyliszt
- 7 dkg zabliszt
- 10 dkg nyírfacukor
- 1 tk sütőpor
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 csipet só
- 1 tojás
- 1 dl olaj
- 2 dl natúr joghurt
- 1 mk vanília paszta
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja

+ 1 bögre málna

Elkészítés:

Egy tálba szórjuk a liszteket, a  nyírfacukrot, a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a sót, és elvegyítjük.

Egy másik tálba krémesre keverjük a tojást az olajjal. Kisebb fokozatra állítsuk a mixert, majd hozzáadjuk a joghurtot, a vanília pasztát és a citrom reszelt héját.
Ezután egy spatulával hozzákeverjük a lisztes keveréket, végül pedig óvatosan beleforgatjuk a málnát is.

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd elosztjuk a masszát a kapszlikba. Ügyeljünk arra, hogy ne rakjuk tele a papírkosárkákat, csupán két-harmadáig.
Ha szilikon muffin sütőformát használunk, akkor a formát egy tepsire helyezzük, majd így töltjük meg a mélyedéseket. Ebben az esetben nem kell papírkosárkákat használni, és vajazni, lisztezni sem kell a mélyedéseket.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

Ezután kivesszük a sütőből, pár percig hagyjuk a formába, majd rácsra téve kihűtjük.

Porrá darált nyírfacukorral megszórva kínáljuk.

2018. május 4., péntek

Étcsokoládé pasztillás muffin


A muffin az egyik kedvenc süteményünk, hisz gyorsan és egyszerűen elkészíthető, és a nap bármely időszakában fogyasztható. Mi főleg reggelire szeretjük egy bögre tejes kávé mellé, de kitűnő tízóraira, uzsonnára, de még vendégvárónak is. Én most étcsokoládé pasztillával készítettem, mert az volt itthon, de akár friss vagy aszalt gyümölcsöket, dióféléket, rahátot, lekvárt is tehetünk bele. 

Hozzávalók 12 darabhoz:

- 24 dkg finomliszt
- 1,5 tk sütőpor
- 1 csipet só
- 10 dkg puha vaj
- 12 dkg cukor
- 2 nagy tojás
- 1 tk vanília paszta
- 15 dkg  étcsokoládé pasztilla vagy apróra vágott étcsokoládé
- 0,8 dl tej

Elkészítés:

Egy tálba szitáljuk a lisztet, sütőport és a sót, és elvegyítjük.

A 15 dkg étcsoki pasztillából félreteszünk egy keveset, amivel majd a muffin tetejét szórjuk meg.

A puha vajat a cukorral együtt habosra keverjük. Tovább keverve, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindig megvárva, hogy az előzőt jól beledolgozza, majd a vanília pasztával is egyneművé keverjük.
Kisebb fokozatra állítsuk a mixert, majd felváltva hozzáadjuk a lisztes keveréket és a tejet, végül pedig a csokoládé pasztillát/apróra vágott csokoládét is belekeverjük.

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd elosztjuk a masszát a kapszlikba.
Ha szilikon muffin sütőformát használunk, akkor a formát egy tepsire helyezzük, majd így töltjük meg a mélyedéseket. Ebben az esetben nem kell papírkosárkákat használni, és vajazni, lisztezni sem kell a mélyedéseket.

A félretett csokoládé pasztillát a massza tetejére szórjuk, majd előmelegített sütőben 175 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

Ezután kivesszük a sütőből, pár percig hagyjuk a formába, majd rácsra téve kihűtjük.


Recept ötlete innen.