2020. március 30., hétfő

Almás papucs teljes kiőrlésű lisztből


Húsvét közeledtével, eszembe jutott egy régen látott formázási ötlet, amit még Vicuska tett közé mesés keleti csaroh sütemény névvel. A receptet követtem, csak én egy kicsit egészségesebb hozzávalókkal készítettem el, és egy nagyon finom, mutatós almás papucs sült ki. A tésztája nagyon jó, könnyen kezelhető, és annak ellenére, hogy bonyolultnak tűnhet, állítom, hogy még egy gyerek is megbirkózna vele. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1 csipet só
- 1/2 cs sütőpor
- 3 dkg eritrit
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- kb. 2-3 ek tejföl

Hozzávalók a töltelékhez:

- 3 - 4 db alma (kb. 35 dkg tisztán mérve)
- 1 ek citromlé
- 4 dkg darált dió
- 2 tk méz
- 2 ek baracklekvár
- 1 tk őrölt fahéj

Megj.: Kóstoljuk meg, és ha szükségét érezzük adjunk hozzá még egy kevés édesítőt.

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat egy keverőtálba mérjük, majd a vajat elmorzsoljuk benne. A tojást is hozzáadva összegyúrjuk annyi tejföllel, hogy összeálljon a massza.

Folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük.

Közben elkészítjük a tölteléket.
Az almákat megmossuk, majd meghámozzuk, magházukat kivágjuk és kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőbe tesszük, meglocsoljuk a citrom levével, rászórjuk a darált diót, majd a mézzel és baracklekvárral együtt elkavarva, kis lángon puhára pároljuk. Fahéjjal ízesítjük, majd teljesen kihűtjük.

A tésztát a hűtőből kivéve lisztezett felületen 2-3 mm vastagra nyújtjuk, majd kb. 10-12 cm-es kockákra vágjuk. Mindegyik kockát félbe vágjuk 2 háromszöget kapva.
A háromszögek két oldalán 3-3 bevágást ejtünk, vigyázva, hogy a szélek egybe maradjanak.


A középső részre teszünk egy kanálnyi kihűlt tölteléket, majd az egyik bevagdosott szárát ráhajtjuk a töltelékre, kicsit lenyomkodjuk, majd ráborítjuk a másik szárát is.

Sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.)

Porcukorral megszórva kínáljuk.

2020. március 25., szerda

Hajdinás-banános muffin


Most, hogy nehéz időket élünk, és az élesztő hiánycikk, egy olyan receptötlettel jövök, amihez nem szükséges az élesztő, mégis jól tudja helyettesíteni a reggelire megszokott kalácsot vagy péksütit. :) Egyszerűen elkészíthető ez a hajdinás-banános muffin, amihez most hajdina-és zabpehelyliszt keverékét használtam, így még a gluténmentesen étkező személyek is elkészíthetik/fogyaszthatják.
Reggelire, tízóraira vagy uzsonnára jó választás lehet egy bögre tejes kávéval. :)

Hozzávalók:

- 19 dkg hajdinaliszt
- 6 dkg zabpehelyliszt
- 1/2 tk sütőpor
- 1/2 tk szódabikarbóna
- 1 csipet só
- 4,5 dkg puha vaj
- 12,5 natúr krémsajt (Philadelphia)
- 15 dkg barna cukor
- 1 tojás
- 1/2 tk vanília paszta
- kb. 2-3 érett banán (22 dkg)

Elkészítés:

A száraz hozzávalók egy tálba mérjük és elvegyítjük.

Egy másik edénybe habosra keverjük a puha vajat a krémsajttal, majd tovább keverve hozzáadjuk a barna cukrot is. Ezután az egész tojást és a vaníliát is hozzáadva tovább habosítjuk.

A pépesített banánt is hozzáadjuk és egynemű masszává keverjük.

Egy spatulával hozzákeverjük a lisztes keveréket, majd a muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, és elosztjuk a masszát a kapszlikba. A mélyedéseket csak két-harmadig töltjük meg.

Megj.: Ha szilikon muffin sütőformát használunk, akkor a formát egy tepsire helyezzük, majd így töltjük meg a mélyedéseket. Ebben az esetben nem kell papírkosárkákat használni, és vajazni, lisztezni sem kell a mélyedéseket.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

Ezután kivesszük a sütőből, pár percig hagyjuk a formába, majd rácsra téve kihűtjük.


2020. március 18., szerda

Öntött almás pite


Több helyen láttam már ezt az öntött almás pitét, majd a sok receptből megalkottam a saját változatomat. A jó benne, hogy nem kell lapokat nyújtogatni a pitéhez, és az almát sem kell előre megpárolni, így gyorsabban és könnyebben elkészíthető, akár nagyon kezdő háziasszonyok is nekiállhatnak. Nem mellesleg, tökéletes recept lehet a már régi, megpuhult és ráncosodott alma felhasználására.
Bátran készítsétek el ti is, garantálom, hogy nem fogjátok megbánni. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 4 tojás
- 18 dkg cukor
- 1 kezeletlen citrom reszelt héja
- 43 dkg liszt
- 1 cs. sütőpor
- 1 csipet só
- 1,5 dl olaj
- 2,5 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- kb. 1,5 kg alma
- 1/2 citrom frissen facsart leve, vagy ízlés szerint
- 1 tk őrölt fahéj, vagy ízlés szerint
- 1 cs. vaníliás cukor, vagy ízlés szerint

Megj.: Amennyiben az alma édesebb, akkor adhatunk hozzá több citromlevet és cukrot egyáltalán. Vagy, ha nagyon savanyú az alma, akkor kevesebb vagy semmi citromlevet, és több cukrot. Mindenképpen kóstoljuk meg, és kedvünk szerint ízesítjük.

Elkészítés:

Az almákat megmossuk, szárazra töröljük majd meghámozzuk. Nagy lyukú reszelőn lereszeljük és meglocsoljuk a citrom lével. Elkeverjük és állni hagyjuk, amíg elkészítjük a tészta masszát.
Ezután levétől kinyomkodjuk, majd ízesítjük cukorral és fahéjjal. (Nekem 40 dkg kinyomkodott reszelt alma és 6,5 dl almalé maradt vissza.)

A tésztához a tojást habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a reszelt citrom héjat és az olajat. Tovább keverve, váltakozva hozzáadjuk a sütőporral és sóval elkevert lisztet és tejet is. Egyneművé keverjük, majd a massza felét sütőpapírral bélelt tepsibe (20 x 30 cm) simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben elősütjük.

Amikor a teteje kezd szilárdulni (ez max. 10 perc), kivesszük a sütőből, egyenletesen rászórjuk a kinyomkodott almát, majd ráöntjük a megmaradt masszát és elsimítjuk, hogy mindenhol befedje az almát.

Visszatesszük a sütőben és kb. 30-35 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

Kihűtjük, porcukorral megszórjuk, majd hosszúkás szeletekre vágva tálaljuk.

2020. március 13., péntek

Almás-túrós csiga teljes kiőrlésű lisztből


Többször említettem már, és még mindig tartom, hogy a kedvenc reggelim egy finom kalács vagy péksütemény egy bögre kakaóval / tejes kávéval. A nyár kivételével minden hétvégén készítek valami finomságot kelt tésztából, és, hogy a férjem se unjon rá, próbálom variálni ízekben és formában. Mostanában annyira megszokta ő is, hogy már a hét közepe táján többször megjegyezte, hogy alig várja a hétvégét hogy friss péksütit reggelizhessen tejes kávéval. :)
Ha nem is minden hétvégén, de néha ti is ennétek friss péksüteményt, ami finom és egészséges is, készítsetek el ezt az almás-túrós csigát. :)

Hozzávalók a tésztához:

- kb. 2 - 2,4 dl tej
- 1 tojássárga
- 1 tk méz
- 1 csipet só
- 2 ek eritrit
- 30 dkg teljes kiőrlésű búza liszt
- 5 dkg búzasikér
- 1/2 cs szárított élesztő
- 4 dkg vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 15 dkg tehéntúró
- 2 alma (tisztán mérve 20 dkg)
- 1 tk méz, vagy ízlés szerint
- 1 tk vaníliás puding
- 1 tk őrölt fahéj

Tetejét lekenni: - 1 tojásfehérje

Elkészítés:

2 dl langyos tejet a mixer táljába öntünk, majd hozzáadjuk a tojássárgát és a mézet, rászórjuk a sót, az eritritet, a lisztet és a búzasikért, valamint az élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt 0,4 dl tejből (esetleg többet is, ha szükséges).
Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Egy közepesen kemény, könnyen kezelhető tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd a tésztából cipót formálunk és vékonyan kiolajozott kelesztőtálba tesszük. Tetejét is lekenjük vékonyan olajjal, letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A töltelékhez az almákat megmossuk, szárazra töröljük majd meghámozzuk. Ezután félbevágjuk és a magházát kivájjuk, majd kisebb kockára vágjuk. Hozzáadjuk a mézet, majd lassú tűznél pár perc alatt megdinszteljük. Rászórjuk a vaníliás pudingport és addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. Végül a fahéjjal ízesítjük. Teljesen kihűtjük, majd a túróval elkeverjük.

A megkelt tésztát enyhén olajozott felületre borítjuk, majd kb. 34 x 42 cm-es téglalappá nyújtjuk. Egyenletesen rákenjük a túrós-almás tölteléket, majd hosszabb oldalától kezdve feltekerjük, mint a bejglit.

Egy vastagabb cérnaszállal 2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd sütőpapíros tepsire fektetjük a tekercseket.

15 percet pihentetjük, majd lekenjük az enyhén felvert tojásfehérjével és előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.)

2020. március 5., csütörtök

Mogyorós piskótatekercs avokádós csokoládékrémmel


Rég nem voltam erre fele, sajnos utolsó helyre került a blog az elmúlt időben. Szeretnék többet foglalkozni vele, van bőven recept amit közzé kellene tenni, és remélem egy kicsit aktívabb tudok lenni a jövőben. Elsőként egy gyorsan elkészíthető mogyorós piskótatekercset osztok meg veletek amit avokádós csokoládékrémmel töltöttem. Nagyon egyszerű elkészíteni ezt az egészséges kategóriájából való süteményt. Ha sürgősen kellene egy finom krémes sütemény, bátran ajánlom ezt a piskótatekercset.

Hozzávalók a piskótához:

- 5 tojás
- 1 csipet só
- 4 ek eritrit
- 5 ek darált mogyoró

Hozzávalók a krémhez:

- 1 érett avokádó
- 1 érett banán
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 tk méz, vagy ízlés szerint
- 5 dkg darált mogyoró

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét egy csipet sóval félkemény habbá verjük.
Miközben tovább verjük a habot, kanalanként hozzáadjuk az eritritet, és addig verjük amíg elfogy az eritrit és a hab kemény lesz.
Ezután, egyenként hozzákeverjük a tojássárgákat, mindig megvárva, hogy jól elkeveredjen. A darált mogyorót egy spatulával óvatosan a habba forgatjuk. (Ezt is kanalanként forgassuk bele.)

A masszát sütőpapírral bélelt nagy gáztepsibe simítjuk, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.)
Vigyázzunk, hogy ne süssük túl a piskótát, mert kiszáradhat, és könnyebben eltörhet a feltekerésnél!

A megsült piskótát egy tiszta, enyhén nedves konyharuhára borítjuk. Óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd szorosan feltekerjük, és kihűtjük.
(Megj. : én mostanában a nedves konyharuha helyett egy másik sütőpapírra borítom a kész piskótát, majd miután lehúztam a sütőpapírt róla, szorosan feltekertem azzal a sütőpapírral együtt amelyikre borítottam.)

A krémhez az avokádót félbe vágjuk, magját kivesszük, majd húsát egy evőkanál segítségével elválasszuk a héjától. Tehetjük egy magasabb falú edénybe is és a banánnal együtt botmixerrel pépesítjük, de ha jó érett az avokádó és a banán, akkor villával is tökéletesen lehet pépesíteni.

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd amikor langyosra hűlt, hozzáadjuk az avokádó-banán péphez, és simára keverjük. Hozzákeverjük a darált mogyorót is, megkóstoljuk és ha szükségét érezzük, akkor édesítjük eritrittel, mézzel vagy porcukorral.

Ezután kitekerjük a teljesen kihűlt piskótatekercset, majd a krémet egyenletesen rákenjük, és újra feltekerjük. Hűtőbe tesszük legalább 1 órára, majd ujjnyi vastag szeletekre vágva kínáljuk (kb. 16-18 szelet lesz).