2020. július 30., csütörtök

Rókagombás bulgur


Nem rég fedeztük fel a bulgurt, és igen megkedveltük. Ezért minden olyan ételbe, amit rizzsel készítenék el, próbálkozom a bulgurral. Eddig nagyon jól vizsgázott, minden bulgurral készült étel nagyon finom lett. Amellett, hogy nagyon egészséges, tápláló és ízletes is, sőt nagyon egyszerűen készíthető el. Ami még mellette szól, a rizzsel ellentétben a szemek nem ragadnak össze.
A rókagomba is egy nagy kedvenc, különösen a férjem szereti nagyon, ezért próbáltam a két kedvencet párosítani, és csak dicsérő szavakat tudok mondani erről a rókabombás bulgurról. Ajánlom nektek is kipróbálni, nem fogjátom megbánni.

Hozzávalók kb. 4 főre:

- 19 dkg bulgur
- kb. 4,5 dl zöldség alaplé
- 60 dkg rókagomba
- 2-3 ek olívaolaj
- 1 közepes nagyságú vöröshagyma vagy 2-3 újhagyma fehér része
- 2 cikk fokhagyma
- 1 paradicsom
- só, bors, füstölt fűszerpaprika ízlés szerint
- kb. 0,5 dl viz
- 1 ek apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

A bulgurt a zöldség alaplével felöntjük, és készre főzzük. 

A gombát megpucoljuk és megmossuk, majd a kisebbeket egészbe hagyjuk, a nagyobb gombákat pedig hosszába félbe vágjuk.

A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk, majd egy nagyobb serpenyőben az olajon üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát és a kisebb kockára vágott paradicsomot. Párszor átkavarjuk, majd megszórjuk füstölt fűszerpaprikával, sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a rókagombát és alaposan összeforgatjuk. Felöntjük egy kevés vízzel, majd födő alatt, néha belekavarva, puhára pároljuk.

Ha kész van a bulgur és a gomb is megpuhult, akkor összeforgatjuk a kettőt, megszórjuk kevés petrezselyemzölddel, alaposan összekeverjük és tálalhatjuk is.

Megj.:
- Ha nem szereted a paradicsom héját az ételben, akkor a paradicsom alját "X" alakban metszd be, majd tedd forró vízbe kb. 1 percig. Óvatosan emeld át hideg vízbe, és amikor már annyira hűlt hogy meglehet fogni, húzd le a héját. Ugyanakkor, ha nem friss a paradicsom, nem szükséges az előbb emlitett folyamat, mert akkor könnyen lelehet húzni a héját.
- Ha nincs zöldség alapleved, nyugodtan használhatsz húslevest, de akár vizet is és hozzáadsz egy leveskockát.

2020. július 28., kedd

Szilvalekváros labdabukta teljes kiőrlésű lisztből



Az idén nyáron, pár melegebb napot leszámítva, nem is volt hőség, inkább őszies idő. Ezért a sütőt is nyugodt szívvel kapcsoltam be, és készültek reggelire a kelt tészták. Nem bonyolítottam túl, csupán egy egyszerű szilvalekváros labdabukta készült a reggeli tejes kávé mellé. Most teljes kiőrlésű lisztből készült, de van már a blogon finom lisztből készült bukta is, annak receptjét ide kattintva olvashatód.

Hozzávalók a tésztához:

- 30 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 5 dkg búzasikér
- 1 csipet só
- 1 ek méz
- kb. 2,1 dl tej
- 1 egész tojás
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 3/4 cs szárított élesztő
- 3,5 dkg vaj

Megj.: A tej mennyisége függ a liszt minőségétől és a tojás nagyságától. Ugyanakkor, ha kézzel dagasztunk, kevesebb folyadék szükséges mintha egy erősebb géppel dagasztanánk.

Hozzávalók a töltelékhez:

- 18 tk sűrű, házi szilvalekvár

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk tej

Elkészítés:

1,8 dl langyos tejet a mixer táljába öntünk, majd beleszórjuk a sót és a reszelt citrom héját. Hozzáadjuk az egész tojást és a mézet, végül rászórjuk a lisztet és búzasikért, valamint az élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt 0,3 dl tejből (esetleg többet is, ha szükséges).
Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Egy közepesen kemény, könnyen kezelhető tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, cipót formázunk belőle, majd vékonyan kiolajozott edénybe tesszük. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

Pihentetés után a tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd 18 darab, egyforma méretű négyzetekre vágjuk. Mindegyik négyzetre teszünk egy púpos teáskanál lekvárt, majd egyesével becsomagoljuk és gombóccá formáljuk.

A kész tésztagombócokat egy kivajazott (vagy olajozott), 24 cm-es átmérőjű, hőálló kerek formába rakosgatjuk, közvetlenül egymás mellé. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és újabb 30 percet pihentetjük.

Ezután lekenjük a tejjel hígított tojássárgával, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.)

Tálaláskor megszórhatjuk egy kevés porcukorral vagy porított eritrittel.

2020. július 20., hétfő

Csokoládémousse aquafaba-val (vegán)



Mi is az aquafaba és mire használhatjuk?

Ne ijesszen el senkit ez a nem megszokott megnevezés, hisz nem más, mint a csicseriborsó vagy bab főzővize. Ez lehet a megvásárolt konzerv csicseriborsó leszűrt leve, de akár az a víz is, amiben megfőzzük a száraz csicseriborsót, babot. Utóbbi esetben, ha túl híg lenne, egy kicsit tovább főzzük, amíg besűrűsödik. 
Mivel magas a fehérjetartalma és keményítőben is gazdag, tökéletesen helyettesíti a tojást, tojásfehérjét. Habverővel jó kemény habbá lehet verni, ezért készülhet belőle csokoládé mousse, majonéz, palacsinta sőt még habcsók, pavlova is. Desszertek tetejére is kanalazhatjuk a habot.
Egy 400 g-os konzervből kb. 1,5-1,6 dl leszűrt főzővíz marad, ami kb. 3 nagyobbacska vagy 4 kisebb tojásfehérjéből felvert habnak felel meg. 
Kb. 2 evőkanálnyi aquafaba felel meg 1 tojásfehérjének.

Első körben én a csokoládémousse-t próbáltam ki, és valóban jól működik. Nagyon könnyed, légies lett a csokoládémousse, állaga még másnapra is kiváló volt. Ízén egyáltalán nem érezni a csicseriborsó izét, nagyon finom volt. Olyannyira tökéletes lett, hogy az első próbálkozás után már kétszer ismételtünk, és minden alkalommal jól vizsgázott. Most már azért vásároljuk a csicseriborsó konzervet, hogy csokimousse-t készítsünk, és nem azért, hogy a csicseriborsó felhasználjuk. :D
Csupán 2 hozzávaló kell hozzá, a  végeredmény pedig felülmúlt minden várakozásunkat. Nekünk jobban ízlett, mint az eddig kipróbált társai, és sokkal kalóriaszegényebb, így azért nincs annyira bűntudatunk, ha nem állunk meg egy adagnál. :)

Pár tipp mielőtt hozzálátnánk a csokoládémousse elkészítéséhez:

- A hab könnyebben felverődik, ha jól le van hűtve a főzővíz.
- Nem ajánlom a kézi habverő használatát, mert nem biztos így a siker. Nehezebben verődik mint a tojásfehérje, és könnyen össze esik.
- Az édesítőt akkor adjuk hozzá, amikor már félkemény a hab. Ez lehet cukor, méz, juharszirup, stb...
- Több helyen olvastam, hogy egy kis ecetet vagy borkősavat is adtak a habhoz, hogy stabilizálja, tartósabbá tegye ezt. Én nem használtam semmit, és mégis nagyon jó lett az állaga.
- Az olvasztott csokoládé legyen szobahőmérsékletű mielőtt összeforgatnánk a habbal ellenkező esetbe a hab összeesik.


És akkor jöjjön a csokoládémousse elkészítése:

Hozzávalók 4 adaghoz:

- kb. 1,5-1,6 dl csicseriborsó főzőlé (400 g-os konzerv csicseriborsó leszűrt leve)
- 13 dkg étcsokoládé pasztilla vagy apróra vágott csokoládé (legalább 54%-os kakaótartalom)
- édesítő, ízlés szerint (ez nálunk elmaradt)

Elkészítés:

A csokoládé pasztillát (kisebb darabokra vágott csokit) vízgőz fölött felolvasztjuk, majd szobahőmérsékletűre hűtjük.

Időközben elkészítjük a habot. A csicseriborsó leszűrt levét a mixer táljába öntjük, és nagy fokozaton kemény habbá verjük, csakúgy mint a tojásfehérje hab esetében. A mixer erősségétől függően, kb. 8-10 perc szükséges.
Ha édesítőt használunk, 3-4 perc után hozzáadhatjuk.



Ha a csoki lehűlt, 2-3 evőkanál habbal fellazítjuk, végül óvatosan beleforgatjuk a többi habot is, ügyelve, hogy ne törjük össze.

Megj: Egy másik alkalommal megpróbáltam úgy is, hogy alacsonyabb fokozatra állítottam a mixert, és vékony sugárba hozzáöntöttem a folyékony csokoládét. Így is jól sikerült. A képen látható csokoládémousse így készült, szerintem tökéletes lett.

Kisebb tálkákba vagy poharakba adagoljuk és legalább 3-4 órát hűtőbe tesszük.

Nálunk most piros ribizlivel díszítve volt kínálva, de bármilyen más idénygyümölccsel, durvára vágott diófélékkel, joghurttal, tejszínnel vagy csokireszelékkel díszítve tálalhatjuk.


2020. július 17., péntek

Hummus (csicseriborsó krém) egyszerűen


Szeretjük a házilag készített szendvicskrémeket, mártogatósakat, mert szinte bármilyen zöldségből elkészíthető, úgy ízesítjük, ahogy nekünk tetszik, és nem mellesleg, tudjuk, hogy mi kerül bele. Többféle készült már, de azért próbálom folyamatosan bővíteni a  listát, hogy ne unjuk rá. Az elmúlt hétvégén ezt az egyszerű hummus-t vagy csicseriborsó krémet készítettem, amit uborka szeletekre halmozva és pitával fogyasztottuk. Nekünk nagyon ízlett, finom vacsora volt.
Ha konzerv csicseriborsót használunk, akkor max 5 perc alatt elkészül, tényleg nagyon egyszerű elkészíteni. Én alább azt írom le, hogy nálunk hogy készült, de ti nyugodtan ízesítsétek kedvetek szerint. Ha több foghagymát vagy citromlevet, netán tahinit vagy fokhagymát tennétek bele, csak nyugodtan. Nekünk így ízlett.

Megj: A csicseriborsó "levét" felfogtam, majd egy finom csokimousse-t csináltam belőle. Nagyon finom lett, mielőbb hozom a bejegyzést. :)

Hozzávalók:

- 48 dkg konzerv csicseriborsó
- 2 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek tahini (szezámkrém)
- 4 ek frissen facsart citromlé
- 4 ek olívaolaj
- 1 tk őrölt kömény
- só, bors ízlés szerint
- szükség esetén kb. 3-4 ek főzővíz (csicseriborsó leve a konzervből)

Elkészítés:

Leöntjük a csicseriborsó levét, majd szűrőbe téve hideg vízzel leöblítjük és hagyjuk lecsepegni.

A fokhagymát megpucoljuk.

Késes konyhai robotgépbe tesszük a lecsepegtetett csicseriborsót és az áttört fokhagymát. Hozzáadjuk a citromlevet, az olajat, a tahinit, a köményt, majd sózzuk és borsozzuk. Kb. 1-2 perc alatt egyneműre, krémesre mixeljük.

Robotgép hiányában, minden hozzávalót egy magas falú edénybe teszünk, és botmixerrel krémesre turmixoljuk.

Az állagán javíthatunk főzővíz és/vagy olívaolaj hozzáadásával.

Kóstoljuk meg, és ha szükségét érezzük ízesítjük még citromlével vagy fűszerekkel.

Azonnal is fogyasztható, de érdemes pár órára hűtőbe tenni, hogy az ízek összeérjenek.

2020. július 14., kedd

Görög lepénykenyér (pita)



Végtelenül egyszerű elkészíteni ezt a görög lepénykenyeret (pita), nem lehet elrontani, és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. Főleg az utóbbi volt a döntő szempont az elkészítésére, hisz a nagy melegben egy kicsit kímélni szerettem volna magunkat, és nem sütőbe sült kenyeret készíteni.
Gyors és könnyen elkészíthető, kívül ropogós, belül puha és könnyű, és egy-két nap után is puha marad. Bármilyen mártogatós mellé tökéletes választás lehet, sőt még önmagában is nagyon finom. :)

Készült régebben is pita kenyér nálunk, akkor gyros lett belőle, azt is szerettük.
Amennyibe te is elkészítenéd, a recept ide kattintva olvasható.

Hozzávalók: 

- 30 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 5 dkg búzasikér
- 1 tk só
- 1/2 tk méz
- 2 ek olívaolaj
- kb. 2,6 langyos víz
- 1 tk szárított élesztő

Megj.- A víz mennyisége a liszt minőségétől függ. Ugyanakkor, ha kézzel dagasztunk, kevesebb folyadék szükséges mintha egy erősebb géppel dagasztanánk.

Elkészítés:

2,2 dl langyos vizet a mixer táljába öntünk, majd hozzáadjuk a mézet és az olajat, és rászórjuk a lisztet, búzasikért, a sót és az élesztőt. A dagasztóhoroggal alaposan összedolgozzuk a tésztát, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt 0,4 dl vízből (esetleg többet is, ha szükséges).
Egy puhább, de könnyen kezelhető tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy vízzel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, cipót formázunk belőle, majd enyhén kiolajozott edénybe tesszük. Tetejét is enyhén beolajjozzuk, majd letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

Ha kézzel dagasztanánk, akkor egy keverőtálba szórjuk a lisztet, a búzasikért, a sót és az élesztőt. Elvegyítjük, majd hozzáadjuk az olajat és bedagasztjuk annyi vízzel, hogy egy sima, puha tésztát kapjunk. Ha már elválik az edény falától, kis cipót formálunk belőle. Enyhén beolajozott kelesztőtálba tesszük, tetejét is enyhén beolajozzuk, majd lefedjük, és duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát 8 egyenlő részre osztjuk, majd mindegyikből kis cipót formázunk és újabb 10 percet pihentetjük.

Ezután enyhén olajozott felületen, egyenként kb. 16 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk. Száraz, felforrósított serpenyőben kb. 2-2 perc alatt mindkét oldalát megsütjük.

A kész lepényeket egy tiszta konyharuhával letakarjuk.

Megj.:
- A serpenyőt nem kell kiolajozni.
- Amíg sült egy pita, addig kinyújtottam egy másikat és hagytam pihenni 1-2 percet sütés előtt.
- Fedő alatt sütöttem, de a netten olvasgatva fedő nélkül is tökéletesen megsül.
- Amikor az alja kezd pirulni és a teteje hólyagos, óvatosan átfordítjuk, és a másik felét is megsütjük.
- Hogy ne keményedjenek meg, még melegen letakarjuk egy tiszta konyharuhával.

2020. július 10., péntek

Szilvalekváros kelt kifli teljes kiőrlésű lisztből




Tudom, hogy meleg van, és nehéz szívvel kapcsoljuk be a sütőt, de ha este sütjük meg ezeket a szilvalekváros kelt kifliket, vagy kora reggel, akkor észre sem vesszük a meleget......legalábbis nem lesz olyan erősen zavaró.  És milyen jól fog esni reggel a frissen kisült péksütemény, mi nagyon szeretjük. :) De, a nap bármely időszakában jól tud esni, és ha kirándulást tervezünk, útravalónak is tökéletes választás lehet.

Hozzávalók a tésztához:

- kb. 3,1 dl tej
- 1 bő csipet só
- 1 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tojás
- 1 tojásfehérje
- 1 ek akácméz
- 40 dkg tk liszt
- 7 dkg búzasikér
- 1 cs. instant élesztő vagy 2,5 dkg friss élesztő
- 5 dkg olvasztott és kihűtött vaj

Megj.: 
- A tej mennyisége függ a liszt minőségétől és a tojás nagyságától. Ugyanakkor, ha kézzel dagasztunk, kevesebb folyadék szükséges mintha egy erősebb géppel dagasztanánk.
- Mi nem szeretjük túl édesen a péksüteményt, ezért csak 1 evőkanál mézet teszek a tésztában, viszont ha édesebb szájúak vagytok, nyugodtan tegyetek 2 evőkanállal, vagy akár cukrot.

Hozzávalók a töltelékhez:

- 24 tk házi kemény szilvalekvár

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

2,5 dl langyos tejet a mixer táljába öntünk, majd beleszórjuk a sót és a reszelt citrom héját. Hozzáadjuk az egész tojást, a tojásfehérjét és a mézet, végül rászórjuk a lisztet és búzasikért, valamint az élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt 0,6 dl tejből (esetleg többet is, ha szükséges).

Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Egy közepesen kemény, könnyen kezelhető tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, cipót formázunk belőle, majd enyhén kiolajozott edénybe tesszük. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

Ezután a tésztát 3 egyenlő részre osztjuk, mindegyiket cipóvá formázzuk.

Egyenként, enyhén olajozott felületen kb. 24-26 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk. 8 cikkre vágjuk és a vastagabb felére egy teáskanálnyi lekvárt teszünk. A szélesebb felétől feltekerjük és kifliket formázunk.

Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk őket, egymástól távolabbra, majd letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 20 percet pihentetjük.

Ezután lekenjük a vízzel hígított tojássárgával, majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.)


2020. július 7., kedd

Kókuszos-csokoládés fakanalas kocka


Kókuszos - csokis süteményre vágytunk ........ minél hamarabb. :D Eszembe jutott, hogy még régebben készítettem egy kókuszos fakanalas sütit, kókuszkocka leegyszerűsítése gyanánt, és az milyen finom volt és gyorsan is elkészíthető. Akkor hagyományos hozzávalókból készült és egy kicsit más recept szerint, most durum lisztből készítettem a tésztát, és cukor helyett eritritet használtam. Jelentem, így is nagyon finom lett. :)
Ha ti is nagy kedvelője vagytok a kókusz-csoki párosnak, akkor ki ne hagyjátok ezt a sütit. Bizton állítom, hogy nagy sikere lesz.

Amennyiben hagyományos hozzávalókból készítenéd el, ezen a linken megtalálod a receptet.

Hozzávalók a tésztához:

- 5 dkg kókuszreszelék
- 18 dkg durum liszt
- 1 csipet só
- 1/2 cs. sütőpor
- 5 tojás
- 8 dkg eritrit

Hozzávalók a csokimázhoz:

- 8 dkg étcsokoládé
- 0,5 dl tej
- 1 dl cukrozatlan tejszín

Megj.: Ha édesebben szeretnéd a csokis mázat, akkor nyugodtan adhatsz hozzá 1-2 tk mézet vagy cukrot. Kóstold meg, és ízlés szerint adagold az édesítőt.

Tetejét díszíteni: - 2-3 ek kókuszreszelék

Elkészítés:

A kókuszreszeléket pár másodperc alatt kávédarálóval ledaráljuk. Egy tálba szórjuk, majd a lisztet, sót és sütőport is hozzáadva összekeverjük.

Az egész tojásokat az eritrittel habosra keverjük, amíg kivilágosodik és megnő a térfogata.

Egy spatulával, több részletben hozzáforgatjuk a kókuszos-lisztes keveréket, majd egy sütőpapírral kibélelt, közepes nagyságú tepsibe simítjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A sütőből kivett, még forró süteménybe egy fakanál nyelével lyukakat nyomkodunk.

A csokis máznak valókat egy lábasba mérjük, majd lassú tűzön, folyamatosan keverve felmelegítjük. Amikor a csoki már kezd olvadni, levesszük a lángról, és addig kevergetjük, amíg a csoki teljesen elolvad és egy egynemű, sima és fényes mázat kapunk. Ha szükséges, még visszatesszük a lángra, de vigyázzunk nehogy felforrjuk vagy leégessük!

A kihűlt sütemény tetejére öntjük a csokimázat, elsimítjuk, hogy mindenhova kerüljön a mázból és belefolyjon a lyukakba, majd megszórjuk kókuszreszelékkel. Dermedni hagyjuk, majd szeleteljük.

2020. július 3., péntek

Kapros-telemea sajtos palacsinta


Be kell vallanom, hogy az elmúlt fél évben többször sütöttem palacsintát, mint az előző 10 évben. Sokáig nagy mumusnak tekintettem, és nem is próbálkoztam vele, pedig nagyon szeretjük. Aztán rávettem magam, az elsők nem lettek a legjobbak, szakadtak, ragadtak, de most már sokkal bátrabban állok neki palacsintát sütni. Még most sem a legtökéletesebbek, de mondhatom, hogy megvagyok elégedve magammal és a kisült palacsintákkal. :) Eddig csak édes töltetlékkel ettük a palacsintát, de a múlt hétvégén megpróbáltuk sós változatba is, és elkészült ez a kapros-telemea sajtos palacsinta. Nagyon finom lett, nekünk nagyon ízlett, biztos máskor is fog készülni.
Mi csak önmagában fogyasztottuk, de tejfölt is kínálhatunk mellé, vagy kedvenc krémünkkel is megtölthetjük.

Hozzávalók kb. 11 darab, 18 cm-es serpenyőben sült palacsintához:

- 15 dkg telemea sajt
- 2 ek apróra vágott friss kapor
- 2 dl tej
- 2 tojás
- 2 ek olíva olaj
- 15 dkg zabliszt
- 1 mk só
- 1 tk sütőpor
- kb. 0,8 dl szódavíz

+ olaj a serpenyő kikenéséhez

Megj: 
- Ha nincs zablisztünk, akkor a zabpelyhet pár másodperc alatt kávédarálóval finomra daráljuk, majd átszitáljuk.
- Zabliszt helyett sima fehér lisztet is lehet használni, csak ebben az esetben előfordulhat, hogy kevesebb folyadék lesz szükséges hozzá.
- Telemea sajt helyett lehet feta sajtot is bele reszelni.
- Kóstoljuk meg a sajtot, és annak sósságának függvényében adjuk hozzá a só mennyiségét.
- Az első kisült palacsintát kóstoljuk meg, és ha szükségét érezzük, adjunk még hozzá sót vagy kaprot, keverjük el a masszát, majd süssük meg a többi palacsintát is.

Elkészítés:

A sajtot kis lyukú reszelőn lereszeljük.

A friss kaprot megmossuk, majd apróra vágjuk.

A tejet a tojásokkal és az olajjal együtt egyneművé keverjük.

A zablisztet egy magasabb falú edénybe szórjuk a sóval és sütőporral együtt. Fokozatosan hozzáadjuk a tojásos tejet, és egy kézi habverő segítségével csomómentesre keverjük. Hozzáadjuk kaprot, a reszelt sajtot és a szódavízzel egyneművé keverjük. 15 percet pihentetjük.

Minden palacsinta megsütése előtt kevés olajjal megkenjük a serpenyőt, majd egy merőkanálnyi palacsinta masszát tesszük bele. Egy körkörös mozdulattal egyenletesen eloszlatjuk benne a masszát. Megsütjük a palacsinta alsó felét, majd megfordítjuk és átsütjük a másik felét is.
Ha megsült minkét fele, akkor átcsúsztatjuk egy lapos tányérra.

Tipp: 

1. Minden palacsinta sütése előtt, keverjük fel a tésztamasszát a merőkanállal.
2. Ha sűrűsödne a palacsinta massza, adjunk hozzá még 1 ek szódavizet.
3. Amikor a palacsinta széle kezd elválni a serpenyő falától, és már aranybarna a színe, a teteje is egy kicsit szilárdabb, akkor egy szilikon spatulával óvatosan körbe alányúlunk kb. 1-2 centire, és ha már tudjuk mozgatni a palacsintát, nincs leragadva, akkor megfordítjuk.
4. Melegen és hidegen is finom ez a sós palacsinta. Önmagában is fogyasztható, de kínálhatunk mellé izésített tejfölt, vagy megtölthetjük különböző krémekkel (sajtkrém, májkrém...)