2018. január 22., hétfő

Füstölt lazacos szélesmetélt


Ez a füstölt lazacos szélesmetélt a 15 perces ételek kategóriájában tartózik. Amíg kifő a tészta, addig a mártással is megvagyunk, és máris fogyaszthatjuk. A rohanó hétköznapokra kitűnő vacsora lehet, amilyen egyszerű elkészíteni, pont olyan finom. :)

Hozzávalók 2 adaghoz:

- 1 ek vaj
- 1 cikk fokhagyma
- 1 dl főző tejszín
- 7 dkg natúr krémsajt (Philadelphia)
- 3 ek reszelt parmezán
- őrölt bors, esetleg kevés só
- 10 dkg füstölt lazacfilé
- 2 tk apróra vágott kapor

+ 20 dkg chilipaprikás szélesmetélt

Elkészítés:

Egy lábasba vizet tesszük forrni, majd hozzáadjuk a sót. A csomagoláson levő utasításnak megfelelően megfőzzük benne a tésztát, és közben elkészítjük a mártást.

Egy serpenyőbe felhevítjük a vajat, majd az apróra vágott foghagymát megpároljuk benne. Felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk a krémsajtot és a reszelt parmezánt, és lassú tűzön addig kavargatjuk, amíg a krémsajt és parmezán teljesen elolvad. Ezután hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott lazacfilét. 1 percig együtt főzzük őket, majd ízesítjük borssal és apróra vágott kaporral, valamint szükség esetén sóval.
A tészta főzőlevéből egy-két kanálnyival lehet hígítani a mártást, ha szükséges.

A kifőtt tésztát összeforgatjuk a mártással, és azonnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése