2023. augusztus 25., péntek

Sütés nélküli gesztenyetorta


Továbbra is maradok a sütés nélküli desszertnél, hisz nem szívesen kapcsolnám be a sütőt a meleg miatt, viszont süti nélkül nem telhet el hétvége. :) Most egy sütés nélküli gesztenyetortát mutatok, amit könnyen és gyorsan elkészíthetünk, nem kell órákat tölteni a konyhába. Ami nehéz talán, kivárni a dermedési időt. Viszont, ha este készítjük el a tortát, és éjszakára a hűtőben hagyjuk, akkor lesz ideje megdermedni, és a várakozás is sokkal könnyebb. 
Mi jól behűtve fogyasztottuk, és olyan volt mint egy finom, krémes fagylalt. Nagyon ízlett nekünk. Ha szeretitek a gyesztenyét, mindenképpen készítsétek el ti is, nagyon jól fog esni ezeken a forró nyári napokon. :)

Hozzávalók:

- 50 dkg cukrozatlan gesztenyemassza
- 25 dkg mascarpone
- 5 dkg akácméz
- 2 ml rum aroma
- 2 dl cukrozatlan tejszín (35 %-os)
- 3 lapzselatin

+ 24 db babapiskóta

Díszíteni: - csokireszelék

Elkészítés:

Egy 20 cm-es tortaforma oldalát körberakjuk babapiskótával, majd az alját is kirakjuk vele.

A gesztenyemasszát simára keverjük a mascarpone-val, a mézzel és a rumaromával.

A tejszínből elveszünk 0,5 dl-t, és csípősre melegítjük, majd feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott és kicsavart zselatinlapokat. Hozzáadjuk a gesztenyés masszához, és alaposan elkeverjük. 

A megmaradt hideg tejszínt habbá verjük, majd két-három részletben a gesztenyés masszához forgatjuk.

Az így kapott krémet óvatosan a formába simítjuk, ügyelve hogy a babapiskóták ne mozduljanak el.  

Hűtőbe tesszük, hogy dermedjen meg, majd kedvünk szerint díszítjük. Én kevés csokireszeléket szórtam rá. 

2023. július 26., szerda

Áfonyás - vaníliás túrótorta



Minden születésnap egy-egy évforduló is az ember életében. Ez alkalommal nem az évszám gyarapodása jelentette a születésnap fontosságát, inkább az, akinek készült ez az áfonyás - vaníliás túrótorta. Remélem, hogy még sok-sok tortát fogok sütni ennek a kisembernek, és fogjuk közösen köszönteni. :)
Amilyen nagy szeretettel készült a torta, olyan nagy sikere is volt.
Az igazság az, hogy nem sütés nélküli torta volt tervezve erre a jeles alkalomra, de mivel az elmúlt időszakban igen nagy volt a hőség, inkább mellőztem a sütő bekapcsolását. Megmentett most a babapiskóta, hisz nemcsak a piskótát helyettesítette, de még a díszítésben is szerepe volt, szép mutatós lett a torta külleme. Jól behűtve, nem is kell más desszert a nyári hőségben, garantáltan sikere lesz kicsiknél, nagyoknál egyaránt.

Hozzávalók az áfonyaszószhoz:

- 30 dkg áfonya
- 1 ek méz, vagy ízlés szerint

Hozzávalók az áfonyás túróréteghez:

- 30 dkg tehéntúró
- 6 ek áfonyaszósz
- 8 dkg méz
- 1 mk vanília paszta
- 1 kezeletlen citrom reszelt héja és leve
- 2 1/2 zselatinlap
- 2 dl cukrozatlan tejszín

Hozzávalók a vaníliás pudingréteghez:

- 1 csomag főzhető vaníliás pudingpor
- 1 ek méz, vagy ízlés szerint
- 3 dl tej
- 1,5 dl cukrozatlan tejszín
- 2 1/2 lapzselatin

Hozzávalók az áfonyazseléhez:

- a megmaradt áfonyaszósz
- 1 lapzselatin

+ 24 db babapiskóta

Megj.: A hozzávalóknál szereplő méz helyett, lehet nyugodtan cukrot használni, vagy ha cukormentes süteményt szeretnénk, akkor bármilyen más cukorhelyettesítőt.

Elkészítés:

Először az áfonyaszószt készítjük el, hogy legyen ideje meghűlni amíg a többi hozzávalót előkészítjük. Akár előző nap is elkészíthetjük.
Az áfonyát a mézzel együtt egy kis lábasba mérjük, majd alacsony lángon, pár perc alatt összeforraljuk. Ha már levet eresztett, levesszük a lángról, és botmixerrel pépesítjük. Teljesen kihűtjük.

Egy 20 cm-es tortaforma oldalát körberakjuk babapiskótával, majd az alját is kirakjuk vele.

A túrót az áfonyaszósszal, a méz felével, a vaníliával és a citrom lereszelt héjával botmixerrel átkeverjük. A kifacsart citromlevet a megmaradt mézzel együtt egy kisebb lábasba tesszük, és addig melegítjük, amíg a méz teljesen felolvad. Levesszük a lángról, majd feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott és kicsavart zselatinlapokat. Hozzáadjuk az áfonyás túróhoz, és alaposan elkeverjük. 
A hideg tejszínt habbá verjük, majd két-három részletben a túrós masszához forgatjuk. Az így kapott túrókrémet óvatosan a formába simítjuk, ügyelve hogy a babapiskóták ne mozduljanak el. Hűtőbe tesszük, amíg elkészülünk a pudingos réteggel.

A pudingport egy nagyobb lábasba tesszük, majd kevés tej hozzáadásával csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a többi tejet és a mézet is, és közepes lángon, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Levesszük a lángról, tetejére szorosan folpackot teszünk, hogy hűlés közbe ne bőrösödjön, és kihűtjük.
Ekkor a kihűlt pudingot robotgéppel simára keverjük.
0,5 dl tejszínt felmelegítünk, majd feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott és kicsavart zselatinlapokat. Hozzáadjuk a kihűlt pudinghoz, és alaposan elkeverjük. 
A többi tejszínt habbá verjük, majd két-három részletben a pudingos masszához forgatjuk.
Rásimítjuk az áfonyás túrómasszára, és visszatesszük a hűtőbe legalább 3-4 órára. Nálam egész éjszakára.

Reggel a megmaradt áfonyaszószból elveszünk 2 evőkanálnyit, felmelegítjük, majd a lángról levéve,  feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott és kicsavart zselatinlapot. Hozzáöntjük a megmaradt áfonyaszószhoz, és alaposan elkeverjük. 
Ráöntjük a torta tetejére, és dermedésig visszatesszük a hűtőbe. 
1-2 óra alatt jól megdermed, szépen lehet szeletelni.

2023. június 21., szerda

Klasszikus gyümölcstorta

Teljesen megfeledkeztem erről a klasszikus gyümölcstortáról, nem is emlékszem mikor készült utoljára, pedig milyen finom és dekoratív tud lenni. Aztán pár hete a férjem vaníliás - epres sütire vágyakozott, és hirtelen beugrott ez a retro süti. Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészült, könnyed sütemény, és ami jó benne, hogy kedvünk szerint díszíthetjük. Nálunk most eperrel készült, de télen, nyáron, bármilyen idény gyümölccsel készítjük, biztos mindenki kedvence lesz. Nálunk biztos terítékre kerül még, hisz most jön igazából a finom gyümölcs szezon. :)

Hozzávalók a piskótához:

- 3 tojás
- 1 csipet só
- 6 dkg kristálycukor
- 1 vaníliás cukor vagy 1 mk vanília paszta
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tk sütőpor
- 6 dkg finomliszt

Hozzávalók a krémhez:

- 1 csomag főzhető vaníliás pudingpor
- 3-4 ek cukor
- 4 dl tej
- 5 dkg vaj

+ kb. 20 dkg eper

+ 1 csomag tortazselé
- 1 ek cukor
- 2 dl víz

Elkészítés:

Az egész tojásokat a sóval elkezdjük habosítani, és amikor a térfogata kezd növekedni, kanalanként hozzáadjuk a cukrot, és jó habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz. Ekkor hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és a vaníliát, és tovább keverjük. 

Ezután 2-3 részletbe hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, és óvatosan, körkörös mozdulatokkal egy spatulával beleforgatjuk.

Kivajazott és kilisztezett gyümölcstortaformába simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát!
A kész piskótát pár percig a formába hagyjuk pihenni, majd óvatosan egy rácsra borítjuk. Teljesen kihűtjük. 

A pudingport a cukorral együtt egy kisebb lábasba szórjuk, majd egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a megmaradt tejet is, elkavarjuk, majd közepes lángon, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Levesszük a lángról, hozzáadjuk a vajat, és simára keverjük. Ekkor tetejére szorosan folpackot teszünk, hogy hűlés közbe ne bőrösödjön, és teljesen kihűtjük.

Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és tetszőleges formára szeleteljük, vágjuk.

A kihűlt vajas vaníliakrémet robotgéppel simára keverjük, majd az ugyancsak teljesen kihűlt piskótára simítjuk. Tetejét kirakjuk a eperrel, majd a tasakon leírtak alapján elkészített tortazselét óvatosan az eperre kanalazzuk, középről kifele haladva, hogy minden eperszeletre kerüljön.

Hűtőbe tesszük legalább 1 órára, majd szeletelve kínáljuk.

2023. május 26., péntek

Epres túrótorta


Egy különleges, számunkra nagyon fontos alkalomra készítettem ezt az epres túrótortát, ami látványában és ízvilágában is, bármilyen ünnepen megállja a helyét. Nagyon finom, mutatós, és könnyű elkészíteni. Amíg még tart az eperszezon, ajánlom, hogy ti is készítsétek el, különösen, hogy hétvégén Pünkösd, így az alkalom is adott. 
Egyszerűségében rejlik nagyszerűsége ennek a tortának, vékony piskótával, vastag citromos-vaníliás túrós réteggel, tetején megkoronázva egy illatos eperzselével, oldalát pedig a félbevágott eperszemek díszítik. Szerintem nagyon látványos, és mivel nem igényel semmilyen konyhai tudást, bárki elkészítheti.

Hozzávalók a piskótához:

- 2 tojás
- 1 mk vanília paszta
- 2 ek cukor
- 6 dkg finomliszt

Hozzávalók a túrós réteghez:

- 35 dkg tehéntúró
- 5 dkg porcukor
- 7 dkg kristálycukor
- 2 kezeletlen citrom reszelt héja 
- 1 1/2 frissen facsart citrom leve
- 1 mk vanília paszta
- 3 lap zselatin (6g)
- 230 g tejszín
- kb. 10 dkg eper

Hozzávalók az eperzseléhez:
- 35 dkg eper (tisztán mérve)
- 4 dkg cukor
- 3 lap zselatin (6g)

Elkészítés:

A piskótához a tojásokat a cukorral habverővel kemény habbá verjük, amíg megnő a térfogata és kivilágosodik. Hozzáadjuk a vanília pasztát is, majd a lisztet két részletbe beleszitáljuk a habba, és egy spatula segítségével óvatosan beleforgatjuk.

Egy 20 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd belesimítjuk a tészta masszát.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. 
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

Az epret megmossuk és kicsumázzuk, majd félbevágjuk. 

Ha kihűlt a piskóta, visszatesszük az előzőleg kimosott tortaformában, majd körberakjuk az eperrel a forma oldalát úgy, hogy az eper vágási felülete kifele kerüljön.

A túrót a porcukorral, a vaníliával és a citromok lereszelt héjával botmixerrel átkeverjük.A kifacsart citromlevert a kristálycukorral együtt egy kisebb lábasba tesszük, és addig melegítjük, amíg a cukor teljesen felolvad. Levesszük a lángról, majd feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, kicsavart zselatinlapokat. Hozzáadjuk a túróhoz, és alaposan elkeverjük. A tejszínt habbá verjük, majd két-három részletben a túrós masszához forgatjuk. Az így kapott túrókrémet a piskótára simítjuk óvatosan, ügyelve hogy a fél eprek ne mozduljanak el. Hűtőbe tesszük egy éjszakára.

Az eperzseléhez a megtisztított epret leturmixoljuk, majd szitán átpaszírozzuk. Kimérünk belőle 25 dkg-t, és a cukorral együtt addig melegítjük, amíg a cukor teljesen felolvad. Ekkor hozzáadjuk az előzőleg hideg vízben áztatott és kicsavart zselatinlapokat. Ráöntjük a túrós rétegre, majd dermedésig visszatesszük a hűtőbe.

Amikor az eperzselé is megdermedt a torta tetején, óvatosan eltávolítjuk a tortakarikát a tortáról.

Recept forrása itt.

2023. május 10., szerda

Csokoládés babka teljes kiőrlésű lisztből


Csak formailag hasonlít ez a csokoládés kalács a babkára, ugyanis ennek a tésztáját nem kell hűtőben pihentetni, és a végén elmarad a cukorsziruppal való locsolgatás is. Mi nem rajongunk a túl édes dolgok iránt, így nem is volt kérdés, hogy nem kerül szirup a kalácsra, viszont nagyon szeretem ezt a fonási technikát, ezért sok kalács kapja ezt a formát. Szeretem, mert egyszerű a formázása, elrontani lehetetlen, tetszik, ahogy kicsit rusztikus a kalács külleme, mégis látványos, ahogy a töltelék és tésztacsíkok rétegződnek, kellemesen ropog a teteje, egyszóval tökéletes így a kalács. 
Ami ezt a csokoládés kalácsot illeti, rögtön a család kedvence lett. Finom illatos, jó csokis, puha a tésztája, egyszóval ellenállhatatlan, mégha teljes kiőrlésű lisztből is készül. Csak ajánlani tudom, bátran próbáljátok ki! :)

Hozzávalók a tésztához, 2 kalácshoz:

- 1 egész tojás
- 1 tojássárga
- kb. 3,9 dl tej
- 2,5 ek méz 
- 1 bő csipet só
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 50 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg búzasikér
- 9 g szárított élesztő
- 6 dkg vaj

Megj: A tej mennyisége változhat a liszt minőségétől és a tojás nagyságától is. Ugyanakkor, ha kézzel dagasztunk vagy nagyon párás a levegő, akkor kevesebb folyadék szükséges hozzá. Azt javaslom, hogy kezdetben csupán 3,6 dl tejet adjunk hozzá, majd szükség esetén apránként hozzáadunk még a megmaradt tejből.

Hozzávalók a töltelékhez, 2 kalácshoz:

- 10 dkg étcsokoládé
- 6 dkg tejcsokoládé
- 10 dkg vaj
- 1 csipet só
- édesítő ízlés szerint (én nem használtam)

Tetejét lekekenni: - 1 tojássárga + 1 tk tej

Elkészítés:

3,6 dl langyos tejet a mixer táljába öntünk, majd hozzáadjuk az egész tojást, a tojássárgás, a sót, a mézet és a reszelt citromhéjat. Erre rászórjuk a kimért lisztet, a búzasikért, és az élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt tejből (esetleg többet is, ha szükséges). Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Egy rugalmas, közepesen kemény tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, cipót formázunk belőle, majd vékonyan kiolajozott edénybe tesszük. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

A töltelékhez a két féle csokoládét a vajjal együtt vízgőz fölött felolvasztjuk, hozzáadjuk a sót, és szükség esetén az édesítőt, és sima, egynemű masszává keverjük. Félretesszük, és szobahőre hűtjük.

A megkelt tésztát két egyforma részre osztjuk. Az egyik tésztadarabból kisebb cipót formázunk, majd felhasználásig letakarjuk egy tiszta konyharuhával.

A másik tésztadarabot enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd kb. 30 x 40 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk és megkenjük a töltelék felével. Feltekerjük mint a bejglit, majd a kapott rudat hosszanti irányba félbevágjuk úgy, hogy az egyik vége egybe maradjon. A vágott rétegeket kifele fordítva összefonjuk a szárakat. 
Sütőpapírral bélelt kalácsformába helyezzük, letakarjuk, és kb. fél órát pihentetjük.

A formázás folyamatát szemléltettem a blogon szereplő kifordított mákos kalácsnál. A fázisfotókat megnézheted ide kattintva.

Hasonlóan járunk el a másik tésztadarabbal is.

Pihentetés után a kalácsok tetejét lekenjük a tejjel higított tojássárgával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A sütőből kivéve, pár percet a formába hagyjuk hűlni, majd a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából a kalácsot, és rácson kihűtjük.

2023. február 10., péntek

Gesztenyés csiga teljes kiőrlésű lisztből


Az elmúlt időszakban mintha újra felfedeztük volna a gesztenyét, minden hétvégén valami gesztenyés finomság készült. Pár hete ez a finom gesztenyés csiga készült, ami különösen jól esett ebben a hidegben, egy bögre forró kakaóval. Mint minden péksütemény, ez a csiga is kitűnő reggeli lehet, akár tízóraira vagy uzsonnára is jó választás. Frissen, langymelegen a legfinomabb, de ha másnapra is maradna, akkor is teljesen élvezhető, nagyon finom. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 1 tojás
- 1 csipet só
- 1 ek méz
- kb. 3 dl tej
- 1/2 kezeletlen citrom héja
- 44 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 6 dkg búzasikér
- 1 cs szárított élesztő
- 5 dkg vaj

Megj: A tej mennyisége változhat a liszt minőségétől és a tojás nagyságától is. Ugyanakkor, ha kézzel dagasztunk vagy nagyon párás a levegő, akkor kevesebb folyadék szükséges hozzá. Azt javaslom, hogy kezdetben csupán 2,7 dl tejet adjunk hozzá, majd szükség esetén apránként hozzáadunk még a megmaradt tejből.

Hozzávalóka töltelékhez:

- 25 dkg cukrozatlan gesztenyemassza
- 2 tk cukrozatlan kakaó
- 1 tk méz vagy ízlés szerint
- 2 ml rum aroma
- kb. 0,3 dl tej

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

2,7 dl langyos tejet a mixer táljába öntünk, majd hozzáadjuk az egész tojást, a sót, a mézet és a reszelt citromhéjat. Erre rászórjuk a kimért lisztet, a búzasikért, és az élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt tejből (esetleg többet is, ha szükséges). Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Egy rugalmas, közepesen kemény tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, cipót formázunk belőle, majd vékonyan kiolajozott edénybe tesszük. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

A töltelékhez összekeverjük a gesztenyemasszát a rum aromával, a kakaóval, és ízlés szerint mézzel, majd annyi tejet adunk hozzá, amíg elérjük a kívánt állagot. 

A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd kb. 40 x 45 cm-es téglalappá nyújtjuk. Egyenletesen rákenjük a tölteléket, és kb 2-3 cm széles csíkokra vágjuk, majd a kapott csíkokat feltekerjük csiga alakban.

Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk a csigákat, letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és 25 percet pihentetjük.

Ezután lekenjük a vízzel higított tojásságával, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

2023. január 27., péntek

Diós-lekváros ujjlenyomat süti, hozzáadott cukor nélkül


Ez a diós-lekváros ujjlenyomat süti egy példa arra, hogy kevés munkával, könnyen lehet finom aprósüteményt készíteni. :)
Készült már nutellás, diós és lekváros ujjlenyomat süti is, most teljes kiőrlésű liszt és zabpehelyliszt keverékéből készült, darált dió is került bele, hozzáadott cukor nélkül, és finom házi szilvalekvárral megtöltve. Ez a változat is finom lett, alig maradt pár darab másnapra. 

Hozzávalók:

- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg zabpehelyliszt
- 10 dkg darált dió
- 1 csipet só
- 8 dkg eritrit
- 1 tk sütőpor
- 10 dkg vaj
- 1 tojás

+ szilvalekvár

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat egy mélyebb tálba szórjuk, és elvegyítjük. Elmorzsoljuk benne a vajat, majd a tojással összegyúrjuk. 
(Szükség esetén, ha nem állna össze a tészta, adjunk hozzá egy kevés tejet vagy vizet. Nekem nem volt szükségem.)

Cipót formázunk belőle, majd folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük.

Ezután a masszából kb. 20 grammos golyókat formázunk, majd sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, egymástól 2-3 cm-re.

Hüvelykujjunkkal vagy egy fakanál nyelének a végével kis mélyedéseket alakítunk ki minden golyócska közepében.

180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső programon kb. 10 perc alatt készre sütjük. 
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A sütőből kivéve rácsra tesszük és teljesen kihűtjük, majd a mélyedéseket megtöltjük lekvárral.



2023. január 20., péntek

Kefires-sajtos pogácsa teljes kiőrlésű lisztből



Nagyon levagyok maradva a receptek közzétételével, pedig van ám mindenféle finomság, ami arra vár, hogy veletek is megoszthassam. 
Többször mondtam már, hogy igyekszem gyakrabban jönni, és többet foglalkozni a bloggal, de sajnos nem tudom ehhez tartani magam. Ez a kefires-sajtos pogácsa is még tavaly készült, és csak most sikerül feltenni a blogra. Nem tudom ti hogy vagytok az időbeosztással, de nekem egyre nehezebben megy, hogy mindenre jusson egy kis idő. :(
Na de vissza a pogácsához, ami nagy kedvencünk, és amiből soha nem elég. :) Sok féle pogácsa készült már a konyhámban, és mindig próbálok egy kicsit újítani, módosítani rajta, hogy legyen miből válogatni. Ezúttal a tésztájába kefir került, amitől még omlósabb, könnyedebb lett a pogácsa, és hogy tartsuk az egészséges vonalat, teljes kiőrlésű lisztből készült. Nagyon finom lett, még másnap is teljesen élvezhető volt, nem száradt ki. 

Hozzávalók:

- 43 teljes kiőrlésű liszt
- 6 dkg búzasikér
- 2 tk só
- 6 dkg vaj
- 1 tojás
- kb. 3,5 dl kefir
- 1 cs. szárított élesztő

Megj: A kefir mennyisége változhat a liszt minőségétől és a tojás nagyságától is. Ha nagyon párás a levegő, akkor kevesebb kefir kell hozzá.

+ 10 dkg reszelt sajt

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Tetejét megszórni: - reszelt sajt

Elkészítés:

A lisztet, a búzasikért és a sót egy tálba szórjuk, majd elmorzsoljuk benne a vajat.

Közepében fészket alakítunk ki, majd beletesszük a  a tojást, egy kicsit elkavarjuk a körülötte levő liszttel. Rászórjuk a szárított élesztőt,  majd összegyúrjuk annyi kefirrel, hogy egy keményebb, rugalmas tésztát kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy kefirrel.)
Cipót formázunk belőle, és egy tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.

Ezután a tésztát enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk, megszórjuk a reszelt sajttal, majd kisebbik felétől feltekerjük mint a bejglit. A kapott rudat kicsit lelapítjuk, majd ketté hajtjuk. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és 20 percet pihentetjük.

Ezután újra kinyújtjuk, ekkor már ujjnyi vastagságúra, majd 4x4 cm-es kockákra vágjuk vagy tetszőleges pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk a pogácsákat, 35 percet pihentetjük, majd a tetejüket lekenjük a vízzel hígított tojássárgával és megszórjuk kevés reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 18-20 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!