2016. december 31., szombat

B.Ú.É.K 2017!


Székely Újévi Köszöntő

Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Pulyát asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.

Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!

Mindenkinek kívánok egészségben és sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt! :)

2016. december 24., szombat

Áldott Karácsonyt!



Karácsonyi ének

Szánd meg Uram Isten
A sírót, a kérőt,
Adj egy karácsonyfát,
Egy egekig érőt.

Minden tűlevelét
Rakd meg ezer jóval:
Mazsolával, fánkkal,
Mannával, dióval.

Minden ágabogát
Tetejesen rakd meg,
A kalácsot, kolbászt,
Sonkát se tagadd meg.

Aggass pár millió
Öltönykét is rája,
Meg vagy száz magazin
Kis topánt alája.

Aggass valamit rá
Kicsinek és nagynak:
Subát a szegénynek,
Szívet a gazdagnak.

Gyűjtsd alá a Népek
Apraját és nagyját,
Aztán Uram Isten
Rázd meg azt a nagy fát...
(Emőd Tamás)

Minden kedves bloggertársamnak és látogatómnak kívánok áldott, békés karácsonyi ünnepet!

2016. december 21., szerda

Mákos zserbó + Szakácsmustra 21. forduló


Nagyon finom! Mákkedvelőknek kötelező darab, különösen most Karácsony közeledtével! :) Én már rég elszerettem volna késztetni, de mivel nálunk csak én kedvelem a mákot, ezért elég ritkán tudok mákos süteményt sütni. DE, amikor Ani, "A parókia konyhájából" blog írója, kihirdette a szakácsmustra új fordulóját, melyre Limara receptjei közül kell választanunk, már tudtam hogy mi is lesz a kiválasztott. Ezt a mákos zserbót ugyanis már jó pár éve hogy elmentettem, csak eddig váratott magára. Most, hogy elkészült, és a férjem is megkóstolta, biza még neki is ízlett. Azt gondolom ez mindent elmond, ha még a mákot nem kedvelő férjemnek is ízlett, akkor csakis nagyon finom lehet. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 30 dkg liszt
- 12 dkg vaj
- 1 tojássárga
- 2 el porcukor
- 1 csipet só
- 5 g friss élesztő
- 0,5 dl tej
- 1/2 mk szódabikarbóna

Hozzávalók a töltelékhez:

- 16 dkg darált mák
- 5 dkg porcukor (vagy ízlés szerint)
- 1 citrom reszelt héja
- 1 mk őrölt fahéj
- kb. 54 dkg házi szilvalekvár (nem kemény, hanem folyékony)

Elkészítés:

A langyos tejben elkavarunk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük kb. 15 percig.

A lisztet egy nagyobb tálba szitáljuk és elmorzsoljuk benne a vajat. Rászórjuk a szódabikarbónát, sót és a porcukrot és elkeverjük. Hozzáadjuk a tojás sárgáját és a felfutott élesztőt, majd sima, fényes tésztává gyúrjuk. 3 egyforma részre osztjuk, tiszta konyharuhával letakarjuk és 15 percet pihentetjük.

A töltelékhez a darált mákot, porcukrot, fahéjat és citromhéjat elkeverjük. Én jóval kevesebb cukrot használtam a töltelékhez, mint ahogy Limara megadta, mert a használt lekvár nagyon édes volt. De, ha savanykás a lekvárunk, akkor nyugodtan adjuk hozzá a 10-12 dkg porcukrot.

Mindhárom tésztadarabot, egyenként tepsi nagyságúra nyújtjuk (kb. 30x22 cm), ügyelve arra hogy az alsó lap egy kicsit nagyobb legyen mint a tepsi mérete.
Én sütőpapíron nyújtottam ki a tésztát, amit a sütőpapírral együtt átemeltem a tepsibe. Lekenjük jó vastagon lekvárral és megszórjuk a mákos töltelék felével, majd ráhelyezzük a második kinyújtott lapot. Ezt is megkenjük lekvárral, majd megszórjuk a megmaradt cukros mákkal, végül beborítjuk a harmadik lappal. Lekenjük az enyhén felvert tojásfehérjével és villával vagy fogvájóval több helyen megszurkáljuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően lehet több vagy kevesebb.

Hosszúkás szeletekre vágva és porcukorral megszórva kínáljuk.

2016. december 13., kedd

Mézeskalács golyó


Kora ősszel megkívántam a mézeskalácsot, de mivel nem volt időm magam elkészíteni, így boltból vásároltam ....... nem kellett volna. Semmi íze nem volt és ráadásul nagyon száraz, kemény is volt. 1-2 darab fogyott el csak belőle, de azért mégsem volt szívem kidobni. Így jött a kekszgolyó ötlete, csak most keksz helyett mézeskaláccsal. Mivel nem volt semmi íze, én még adtam hozzá mézeskalács fűszerkeveréket, de ha otthon készült mézeskalácsból készítjük, akkor majd kóstolgassuk, hogy kell-e még hozzá cukor és fűszerkeverék.

Hozzávalók 23 db, 15 g-os golyóhoz:

- 17 dkg mézeskalács
- 1,5 tk mézeskalács fűszerkeverék
- 1 ek porcukor
- 17 dkg ricotta sajt
- 3 ek erős kávé

Hempergetni:

- 1 ek mézespogácsa morzsa
- 1 ek cukrozatlan kakaópor

Elkészítés:

A mézespogácsát két részletben beletesszük a késes aprítóban, és porrá őröljük, majd a többi hozzávalóval jól összedolgozzuk. A kávét csak kanalanként adagoljuk hozzá, és csak annyit használjunk belőle, amitől a massza jól összeáll.

A kész masszából kis, 15 grammos golyókat formálunk és egyenként megforgatjuk mézeskalács morzsában vagy cukrozatlan kakaóporban.

2016. december 8., csütörtök

Kókuszos krémes


Ezt a süteményt még az ünnepi asztalra is eltudom képzelni. Mutatós, finom, és aránylag könnyen is elkészíthető. Igaz, hogy lapokat kell sütni hozzá, de nagyon könnyen kezelhető a tészta, ezért még nekem is, aki nem szeret lapokat nyújtani, sütni, könnyen ment az elkészítése. A krémje variálható, olyan ízben készítjük el, amihez kedvünk van. Hankka, akinél a receptet találtam, csokisan készítette el, a férjem a kókuszos sütit kívánta, így kókusz ízű pudingport használtam hozzá.
Ajánlom elkészíteni nektek is, akár Karácsonyra, akár az adventi időszakban. :)

Hozzávalók a lapokhoz:

- 30 dkg liszt
- 5 dkg kakaó
- 1 csipet só
- 1/2 cs. sütőpor
- 5 dkg porcukor
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- kb. 3-4 ek tejföl

Hozzávalók a krémhez:

- 4 cs. főzhető kókusz ízű pudingpor
- 19 dkg cukor
- 1,5 l tej
- 10 dkg vaj

+ 2 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A lisztet, sütőport, sót, kakaóport és porcukrot dolgozófelületre szitáljuk és elkeverjük. A kockára vágott vajat elmorzsoljuk benne.
Hozzáadjuk a tojást és összegyúrjuk annyi tejföllel, hogy egynemű tésztát kapjuk.
Három egyforma részre osztjuk, cipókat formálunk és folpackba csomagolva 2 órára a hűtőbe tesszük.

Ezután egyenként kb. 24x32 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk. Én sütőpapíron nyújtottam ki a lapokat, és amikor már megfelelő nagyságúak voltak, akkor átemeltem egy tepsi hátára. (A lapoknak nagyon vékonynak kell lenniük, szinte papírvékonyságúak.)

Villával megszurkáljuk és előmelegített, 190 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően lehet több vagy kevesebb.

Amíg hűlnek a lapok, elkészítjük a krémet.
A pudingport a cukorral együtt egy nagyobb lábasba tesszük, majd kevés tej hozzáadásával csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a többi tejet is, és közepes lángon, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük.
A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, és simára keverjük. Mivel én a tészta tetejére is kentem egy kis pudingot, ezért egy kisebb tálba kivettem 6 evőkanálnyi forró pudingot.

Az első lapot egy tálcára helyezzük, majd ráöntjük a megmaradt forró puding felét.
Erre jött a második lap, majd a puding másik fele. Az utolsó lapot fordítva tegyük rá, így szép sima lesz a teteje.
A kis tálkába félretett pudingot rákenjük a tészta tetejére, majd megszórjuk kókuszreszelékkel.

Egy éjszakán át konyhapulton hagyjuk hűlni, dermedni.

Másnap hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.

2016. november 24., csütörtök

Mákos rácsos kosárkák


Rohamosan közeleg Karácsony, a hétvégén már Advent első vasárnapja, így már nyugodtan tervezhetjük az ünnepi menüt. :) Ezek a kosárkák is amolyan próbasütésként készültek, és annyira jól sikerültek, hogy biztosan ott lesznek az ünnepi asztalon. Tavaly diós töltelékkel készültek, rács nélkül, de most, hogy sikerült rácsozót vennem, muszáj volt kipróbálnom. :) Lehet, hogy nem a legjobb ötlet volt ezzel a tésztával kipróbálni, mert eléggé megszenvedtem vele, de nem adtam fel, és ezek a szépségek sültek ki végül. :)
Ha szeretitek a mákos süteményeket, akkor mindenképpen próbáljátok ki ezeket a kosárkákat, biztosan állítom, hogy nem fognak csalódást okozni.

Ebből az adagból nekem 18 kosárkám lett. A kosárka forma mértei 6,5x3,5x2,5 cm.

Hozzávalók a tésztához:

- 30 dkg liszt
- 5 dkg cukor
- 1 csipet só
- 1/2 narancs reszelt héja
- 3 dkg házi sertés zsír
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojássárga
- 3 ek frissen facsart narancslé
- kb. 2 ek tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- 18 dkg darált mák
- 1,5 dl tej
- 1 ek frissen facsart narancslé
- 3-4 ek akácméz

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

A lisztet és sót egy edénybe szitáljuk, és a zsiradékot elmorzsoljuk benne. Rászórjuk a cukrot, a narancs reszelt héját, hozzáadjuk a tojássárgát, a narancslevet és annyi kanál tejet, hogy összeálljon a tészta.
Folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük 40 percet.

A töltelék hozzávalóit összeforraljuk, majd kihűtjük.

A hűtőből kivéve, 20 grammos golyókat formázunk a tésztából.
Tenyerünk között kicsit lelapítjuk, majd kibéleljük (jól belenyomkodjuk) a kosárka formákat.

A mákos tölteléket a kosárkákba adagoljuk.

A megmaradt tésztát téglalapra nyújtjuk, majd lisztbe mártott rácsozóval végig megyünk rajta. Elég nehézkes volt, mert poronyó a tészta, de végül, több próbálkozás után sikerült. :) Ezután a rácsozott tésztából 6 cm-es köröket vágunk, és óvatosan a kosárka tetejére helyezzük, igazítjuk, lelógó részeket eltávolítjuk.
Ha nincs rácsozónk, akkor a kinyújtott tésztát felcsíkozzuk és rácsszerűen a kosárka tetejére helyezzük.

Egy tepsire rakosgatjuk őket, tetejüket lekenjük a vízzel hígított tojássárgával, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 percig készre sütjük, vagy amíg már szép aranybarna a tészta.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően lehet több vagy kevesebb.

A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd óvatosan kifordítjuk a formákból, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálaláskor enyhén megszórjuk porcukorral.

2016. november 17., csütörtök

Felhőszelet


Katalinhoz került a Szakácsmustra 20. forduló háziasszonyi szerepe, a kiválasztott szakács pedig F. Nagy Angéla. Egy kicsit gondba voltam, mert nincs egy szakácskönyvem, gyűjteményem sem F. Nagy Angélától, és az interneten sem találtam recepteket tőle. Eléggé elszomorított, mert nem szerettem volna lemaradni erről a fordulóról, különösen mert Katalin a témaválasztó. Írtam is Katalinnak, és a segítségét kértem recept ügyben. Volt olyan kedves, hogy egy csomó receptet küldött nekem, aztán már csak a válogatás volt hátra. El is készítettem két süteményt, időben. Aztán jöttek a zsúfolt napok, és nem néztem meg újra a határidőt, úgy emlékeztem, hogy november 18, de csak most vettem észre, hogy 15-e volt és már az összefoglalót is elkészítette Kati. Nagyon sajnálom, hogy mégis lemaradtam, de azért közzé teszem ezt a sütemény receptet, még akkor is ha nem kerül bele az összefoglalóban, mert egy végtelenül egyszerű és finom sütemény.

Hozzávalók:

- 3 tojás
- 1 csipet só
- 18 dkg cukor (eredeti receptben 25 dkg)
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1,5 dl tej
- 1/2 cs. sütőpor
- 28 dkg liszt
- 1 ek kakaópor

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk, majd a tojásfehérjéből a sóval együtt kemény habot verünk.

A tojássárgát a cukrokkal habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, majd váltakozva a tejet és sütőporral elkevert lisztet.
Egyneművé keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérje habot is.

Két részre osztjuk a masszát és az egyik felében belekavarjuk a kakaóport és 1 ek tejet.

Ezután a két masszát váltakozva belekanalazzuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Párszor a pulthoz ütögetjük, amíg egyenletesen elhelyezkedik a massza a tepsibe, majd előmelegített sütőben készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

Ha kihűlt, akkor egy pogácsaszaggatóval félholdakat vágunk belőle, enyhén megszórjuk porcukorral és tálaljuk.

Az én tepsim 20x24 cm-es volt, és túl magasra nőtt a sütemény, ezért javaslom egy kicsit nagyobb tepsi használatát.

2016. november 12., szombat

Táblacsokoládé készítő tanfolyam (rövid beszámoló)


A tegnap egy intenzív táblacsokoládé készítő tanfolyamon vehettem részt Kolozsváron.

A képzés elején egy rövid betekintést nyerhettünk a kakaóbab útjától a kész csokoládéig.
Ezt követően, rátértünk azokra a technikai elemekre, amelyek segítségével egy kemény, roppanós, fényes, és finom csokoládétáblát nyerhetünk. Többek között megtanulhattuk hogy hogyan kell megfelelően temperálni különböző módszerekkel (márványlapos temperálás, beoltó módszer) a csokoládét (étcsoki, tejcsoki, fehércsoki). Majd formába öntöttük és díszítettük (liofilizált, aszalt vagy fagyasztva szárított gyümölcsökkel, olajos magvakkal, ropogós gabonagolyóval, kókusz és mandula chips-el, kandírozott gyümölcs és virágokkal, rózsaborsal és még sorolhatnám).
A díszítést követően már csak a csoki hűtése maradt hátra. A megszilárdult csokikat a formából kivettük és jöhetett az eredmény szemügyre vétele és kóstolása. :)


A tanfolyamot mindenkinek tudom javasolni, nem csak azért mert a Corvin Chocolate -CRVN mestere, Pákay Árpád, végtelen türelemmel mutatta és segített a csokoládétábla elkészítés lépéseiben, hanem mert professzionális körülmények voltak, minőségi, felsőbb kategóriás alapanyagokat használtunk, és nem utolsó sorban korlátlan kóstolási lehetőség. :) Ugyanakkor, az elkészített alkotásokat mindenki hazavihette, így örvendeztetve meg a családtagokat.

A teljesség igénye nélkül, alább látható néhány kép az első csokitábláimról.
Persze ez még csak a kezdet, még sokat kell tanulnom és fejlődnöm. :)







A tanfolyam végén ízelítőt kaptunk  (szó szerint) a soron következő bonbon készítő tanfolyam remélhető végeredményéről. :D




2016. november 11., péntek

Kókuszos kevert süti


Van már néhány kókuszos sütemény a blogon, bőven van miből válogatni, de mégis jó néha új recepteket kipróbálni. :) Erre a sütire itt bukkantam rá, és még azon este megsütöttem. Bekerült a gyorsan és egyszerűen elkészíthető sütik kategóriájában, így ha nincs időnk a konyhába tevékenykedni, de mégis kívánunk egy finom kókuszos sütit, nyugodtan ki lehet próbálni. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 12,5 dkg liszt
- 8 g sütőpor
- 1 csipet só
- 1 ek kakaópor
- 2,5 dkg vaj
- 12,5 dkg barna cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tojás
- 1,25 dl tej
- 2 ml dr. Oetker rum aroma
- 2,5 dkg kókuszreszelék

Hozzávalók a mázhoz:

- 2 ek cukor
- 2 ek kakaópor
- 2 ek víz
- 5 dkg vaj

Elkészítés:

Egy tálba elkeverjük a lisztet, sót, sütőport és kakaóport.

A puha vajat a cukrokkal és a tojással habosra keverjük. Váltakozva hozzáadjuk a lisztes keveréket és tejet, majd a rumaromát és egyneművé keverjük. Végül belekeverjük a kókuszreszeléket is.

Egy sütőpapírral kibélelt kisebb tepsibe (26x18 cm) simítjuk, majd előmelegített sütőbe, 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően lehet több vagy kevesebb. Végezzünk tűpróbát!

A mázhoz a kakaóport a cukorral szárazon összekeverjük, majd csomómentesre keverjük a vízzel és kis lángon addig kevergetjük amíg a cukor elolvad. Hozzáadjuk a vajat is, és amikor már félig felolvadt, levesszük a tűzről és addig kevergetjük, amíg teljesen felolvad a vaj, és simára keverjük.

Az így kapott mázat a kihűlt sütemény tetejére simítjuk, megszórjuk kókuszreszelékkel, majd dermedni hagyjuk.


2016. október 31., hétfő

Kétszínű kuglóf + Blogkóstoló 31. forduló


Pár óra még és lejár a Blogkóstoló 31. fordulója is, a házigazda Palkó, a Serpenyővirtuóz blog írója, és egyben a számomra kisorsolt blog is. :) Volt már szerencsém pár fordulóval korábban kóstolni Palkótól, akkor a meggylekváros islert készítettem el, most pedig újra egy édességet választottam, ezt az egyszerű, de nagyszerű kuglófot. Valóban nagyon egyszerű elkészíteni, még a kezdő háziasszonyok is nyugodtan nekiállhatnak, mert biztos a siker ..... és .... nagyon finom is. :)

Köszönet a receptért és sok sikert az összefoglalóhoz! :)

Hozzávalók:

- 25 dkg vaj
- 20 dkg cukor
- 1 vaníliás cukor
- 4 tojás
- 25 dkg liszt
- 2 ml dr. Oetker rum aroma
- 3 dkg kakaó
- 0,5 dl tej

Elkészítés:

A vajat a mikróba tesszük 1 percre, és a cukrokkal habosra keverjük, majd a  tojásokat egyesével hozzáadva tovább habosítjuk. A rumaromát és lisztet is hozzáadva egynemű masszává keverjük.

A kuglóf formát kikenjük vajjal és megszórjuk liszttel, majd a massza felét belekanalazzuk és elsimítjuk.

A megmaradt masszához hozzáadjuk a kakaóport és tejet, simára keverjük, majd a világos tészta tetejére simítjuk,

Kicsit az asztalhoz ütögetjük, hogy helyezkedjen el a massza, majd 180 fokos sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd a formát óvatosan megütögetve tálra borítjuk és teljesen kihűtjük.

Megszórjuk kevés porcukorral és szeleteljük.


2016. október 26., szerda

Almás diós piskóta


Nem tudom mi van mostanában az almával, de sehogy sem sikerül olyan finom, zamatos almát vásárolni. Ezért szinte mindig süteménybe, smoothie-ba kerül, vagy almaléként végzi. Aztán amikor Aledánál megláttam ezt az egyszerű almás-diós sütit, elmentettem a receptet, mert tudtam, hogy hamarosan biztosan sor kerül rá. Nem is vártam sokat, a hétvégén megsütöttem, csak én a mazsolát kihagytam belőle, mert azt nem szeretem. Nagyon finom lett, különösen a férjemnek ízlett, nagyon dicsérte, így én is ajánlom nektek kipróbálásra. :)
Aleda, köszönet a receptért!

Hozzávalók:

- 4 tojás
- 20 dkg (barna)cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1/2 citrom reszelt héja
- 35 dkg liszt
- 1 cs. sütőpor
- 3 dl kefir
- 1 dl olaj
- 1 nagyobbacska alma
- 5 dkg durvára vágott dió

Elkészítés:

Az almát megmossuk, meghámozzuk és kis lyukú reszelőn lereszeljük.

A tojásokat a cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a citrom reszelt héját.
Tovább keverve, váltakozva hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és kefirt, majd az olajjal is egyneművé keverjük.
Végül óvatosan beleforgatjuk a diót és a reszelt almát.

Sütőpapírral bélelt, 25x30 cm nagyságú tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

Teljesen kihűtjük, majd tetejét megszórjuk porcukorral, és hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.


2016. október 14., péntek

Kakaós csiga (Darázsfészek) + Szakácsmustra 19. forduló


Rég nem készült nálunk péksüti, pedig régebben minden hétvégén készült valami finomság kelt tésztából. Hiányzik a reggeli tejes kávé mellé a saját készítésű péksütemény, de idő hiányában nagyon ritkán készül mostanában. Ezeket a kakaós csigákat is a Szakácsmustra játék 19. fordulójára készítettem. A háziasszony Éva, a Takarékos konyha blog írója, a választott szakács ezúttal pedig Horváth Ilona. Teljesen követtem a receptben leírtakat, csupán a tölteléknél írt margarint cseréltem le vajra, és több kakaós porcukorral szórtam meg. A csigák jól sikerültek, finomak voltak, csak nagyon sápadtak. Ez a sütőnek tudható be, mert nem a legjobb, és ha nem kenem le a tetejét tojássárgával, akkor ilyen sápadt péksütijeim lesznek. De ezt leszámítva, megvoltam elégedve a végeredménnyel.

Hozzávalók a tésztához:

- 60 dkg liszt
- 1 csipet só
- 1 ek cukor
- 2 tojássárga
- 3 dkg friss élesztő
- 3,3 dl tej
- 2 ek olaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 10 dkg vaj
- 6 ek porcukor
- 3 ek kakaópor

Locsolni:

- 2 dl tej
- 2 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

1 dl langyos tejbe belekavarunk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt, lefödjük és meleg helyre tesszük.

A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót és a cukrot, és elkeverjük. Közepében kis fészket alakítunk ki, beletesszük a tojássárgákat, a felfutott élesztőt, és összedolgozzuk annyi tejjel, hogy egy közepesen formálható tésztát kapjunk. Ha már jól összeállt a tésztánk, akkor hozzádolgozzuk az olajat is.
Egy tiszta konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát kiborítjuk egy enyhén lisztezett dolgozó felületre és óvatosan átgyúrjuk, majd kb. 55x40 cm-es téglalappá nyújtjuk. Megkenjük az olvasztott és kihűtött vaj felével, és megszórjuk a kakaós porcukorral.

Hosszabb oldalától kezdve szorosan feltekerjük, mint a bejglit.

Egy vastagabb cérnaszállal vagy jól vágó késsel, másfél ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd sütőpapíros tepsire fektetjük a tekercseket, közel egymáshoz. Rálocsoljuk a megmaradt olvasztott vajat, és pihentetés nélkül, hideg sütőben toljuk. 180 fokra állítjuk a sütőt.

A tejet elkavarjuk a vaníliás cukorral és felforrósítjuk, majd 15-18 perc sütés után kivesszük a csigákat a sütőből és meglocsoljuk a vaníliás tejjel. Visszatesszük a sütőben még 3-4 percre.

Tepsibe hagyjuk kihűlni.

2016. október 6., csütörtök

Sós csavart rudak


Sokféle sós rágcsálnivaló van már a blogon, de ezekből a sós nassolni valókból sosem elég. Szinte minden hétvégén kell készítenem, ezért igyekszem variálni őket, hol izésítésben, hol pedig a formájában. Ezek a sós rudak is finomra sikeredtek, ha valami sós rágcsára vágynátok, nyugodtan próbáljátok ki. :)

Hozzávalók:

- 35 dkg liszt
- 1/2 cs. szárított élesztő
- 1 tk só
- 1 tk őrölt köménymag
- 15 dkg vaj
- 2 dkg házi sertészsír
- 1 tojás
- kb. 2-3 ek tej

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Tetejét megszórni:- egész mákszem, szezámmag, só

Elkészítés:

A lisztet, sót, őrölt köménymagot és szárított élesztőt egy tálba szórjuk. Elmorzsoljuk a zsiradékkal, majd a tojással és tejjel összegyúrjuk. Cipócskát formálunk belőle, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 15 percet pihentetjük.

Ezután kb. 3-4 mm vastagságú téglalappá nyújtjuk. Tetejét lekenjük a vízzel hígított tojássárgával, megszórjuk tetszés szerint magvakkal és kevés sóval, majd derelyevágóval kb. 1 cm széles és 10 cm hosszú rudakra vágjuk.

Mindegyik rudat a két végénél fogva ellentétes irányba megcsavarjuk és sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, egymástól egy kicsit távolabb.

Előmelegített sütőben, 180 fokon aranybarnára sütjük.

2016. szeptember 29., csütörtök

Tonhalas kukoricasaláta


Nagyon könnyen elkészíthető salátaféleség, hisz csak összekeverjük a hozzávalókat, kicsit pihentetjük és máris fogyaszthatjuk. A majonézt hozzá én mindig házilag készítem 1 tojássárgából, és ha maradna meg akkor izésítem fokhagymával, amit a férjem hamar eltüntet sültek mellé, nagyon szereti. De, ha a bolti majonézt választjuk akkor csupán 5 perc alatt összeállítható, kedvünk szerint tehetünk több vagy kevesebb majonézt bele. Én mindenképpen ajánlom nektek is, mert nagyon finom. :)

Hozzávalók 2 főre:

- 42 dkg konzerv csemegekukorica
- 11 dkg telemea sajt
- 1 olajos tonhalkonzerv, szeletelt (10 dkg)
- 3 cikk fokhagyma
- só, bors
- 3 - 4 ek majonéz
- 1 ek frissen facsar citrom leve
- 1-2 ek apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

A kukoricáról öntsük le a levét,  majd szűrőbe téve hideg vízzel öblítsük le és hagyjuk lecsepegni.

A tonhalról öntsük le az olajat, és egy tálba téve villával tépkedjük kisebb darabokra.

A telemea sajtot reszeljük le kis lyukú reszelőn.

A majonézt elkeverjük a citromlével, és ízesítjük az áttört fokhagymával.

Egy salátástálba összeforgatjuk a kukoricát, halat és telemeát. Enyhén sózzuk és borsozzuk. Vigyázzunk a sóval, mert a telemea sajt is sós. A só akár el is hagyható, de ez ízléstől függ.

Ráöntjük a fokhagymás majonézt, összeforgatjuk, majd végül rászórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és alaposan összeforgatjuk. Kóstoljuk meg és ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.

Legalább 1 órára tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

2016. szeptember 26., hétfő

Márványos mákos-almás kuglóf



Még az év elején készült ez a kuglóf, valamikor februárba, és én teljesen megfeledkeztem róla. Most, hogy átnéztem a blogra készült képeket, bukkantam rá (és még jó néhány olyan finomságra ami régen készült és még nem került fel a blogra). A recept Trollanyutól származik, és ugyanolyan finom volt, mint már oly sok minden amit kipróbáltam Trollanyutól. :) Mákkedvelőknek, de nem csak, ajánlom kipróbálásra. Gyorsan és könnyen elkészíthető, és még finom is. :)

Hozzávalók:

- 30 dkg liszt
- 5 dkg búzadara
- 1 cs. sütőpor - 4 tojás
- 10 dkg cukor
-1 cs. vaníliás cukor
- 2 nagy alma, kis lyukú reszelőn reszelve
- 2 dl natúr joghurt
- 0,5 dl olaj
- 10 dkg darált mák
- 2 ek tej

Elkészítés:

Egy tálba elkeverjük a lisztet, sütőport és a búzadarát.

Egy másik tálba a tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a joghurtot, a reszelt almát és az olajat. Ezután több részletbe hozzákeverjük a lisztes keveréket is.
Ezután két részre osztjuk a masszát, majd az egyikbe belekeverjük a darált mákot és 2 evőkanál tejjel hígítjuk.
Egy kuglóf formát kikenünk vajjal és megszórjuk liszttel, majd a fehér és mákos masszát felváltva belekanalazzuk a formába.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd a formát óvatosan megütögetve tálra borítjuk és teljesen kihűtjük.

Tálaláskor enyhén megszórjuk porcukorral.


2016. szeptember 7., szerda

Fordított karamellás, szilvás sütemény + VKF! 80. forduló


A csokoládés-mogyorós-karamellás pite után, egy újabb Rachel Allen receptet hoztam. :) Az eredeti süti rebarbarával készült, de mivel most dúl a szilva szezon és a VKF! (Vigyázz! Kész! Főzz!) legújabb fordulójának témája a "szilva", Zsuzsanna, a "Táncoló fakanál" nevezetű blog írójának vezénylésével, nem volt kérdés hogy milyen gyümölcsöt használjak. Nekem egy kicsit édes volt, viszont a férjemnek nagyon ízlett. Rachel javaslata alapján melegen, vagy szobahőmérsékleten tálaljuk puhára felvert tejszínhabbal, akár fagylalttal, de mi csak önmagában fogyasztottuk.

Hozzávalók a karamellhez:

- 5 dkg vaj
- 12,5 dkg barna cukor

Hozzávalók a tésztához:

- 20 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
- 1/4 tk szódabikarbóna
- 1 csipet só
- 1 tk őrölt fahéj
- 12,5 dkg barna cukor
- 2 tojás
- 75 ml olaj
- 2 dl író

kb. 60 dkg szilva (az eredeti receptben 35 dkg gyümölcs volt)

Elkészítés:

A cukrot egy vastag falú serpenyőbe tesszük és a vajjal együtt, alacsony lángon kb. 5 perc alatt karamellízáljuk.

Egy 24x29 cm nagyságú tepsibe öntjük úgy, hogy az alját teljesen bevonjuk vele. Rárakosgatjuk a kimagozott és félbevágott szilvákat, vágott felükkel lefelé.

Egy nagyobb tálba szórjuk a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót és fahéjat, és elvegyítjük.
Egy másik tálba elkeverjük a tojást, olajat és írót a cukorral, majd a lisztes keverékhez öntjük és egynemű masszává keverjük.

A  tésztát rákanalazzuk a szilvára és tetejét elsimítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük kb. 30 perc alatt. Végezzük tűpróbát!

A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd egy tálcára borítjuk (a szilvás fele kerül felfele) és teljesen kihűtjük.

2016. szeptember 5., hétfő

Citromos-diós kocka + Blogkóstoló 30. forduló


Immáron a 30. fordulóhoz ért a blogkóstoló, a háziasszonyi szerep pedig Aninál, a "A parókia konyhájából" blog írójánál landolt. Páromul Sherpa konyháját kaptam, és miután jól szemügyre vettem a blogot, ezt a citromos-diós kockát készítettem el. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, még az időhiányban levő háziasszonyok is nyugodtan nekiállhatnak, valóban hamar megvan és finom is. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 3 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 12 dkg porcukor
- 15 dkg liszt
- 1 cs. sütőpor
- 1 csipet fahéj
- 1 citrom reszelt héja
- 15 dkg darált dió
- 1 tk vaníliakivonat
- 15 dkg olvasztott vaj
- 5 ek tej

Hozzávalók a mázhoz:

- 3 tojássárga
- 15 dkg porcukor
- 1/2 citromleve

Elkészítés:

Egy tálba elvegyítjük a lisztet, sütőport, fahéjat, citrom reszelt héját és a darált diót.

A szoba-hőmérsékletű tojásfehérjéket a csipet sóval gépi habverővel közepes keménységű habbá verjük. Ekkor kanalanként hozzáadjuk a porcukrot, mindig megvárva, hogy jól összeverje a gép.
Közepes fokozaton addig verjük, amíg elfogy a porcukor és egy kemény habot nem kapunk.

Óvatosan hozzáforgatjuk a lisztes keveréket, vaníliakivonatot, az olvasztott vajat és tejet.

Sütőpapírral bélelt közepes nagyságú tepsibe simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Közben elkészítjük a mázat, amihez a tojássárgát a cukorral és citromlével habosra keverjük.

A sütőből kivett, még forró sütemény tetejére kenjük a mázat és hagyjuk telesen kihűlni.

Csak akkor szeleteljük, ha a sütemény kihűlt és a máz is megszáradt.

2016. augusztus 29., hétfő

Csokoládés-mogyorós-karamellás pite + SAD! 33. forduló



Közelgett a 10 éves házassági évfordulónk, és én valami nagyon finom tortát szerettem volna készíteni e jeles alkalomra. Tudtam, hogy az ízre kell koncentrálnom, mert a díszítés nem az erősségem, ezért csak valami egyszerű, de finom jöhetett szóba. A férjem már rég mondogatta a csoki-karamell párost, nem mellesleg a Snickers csoki is nagy kedvence, úgy hogy ez irányba kezdtem el keresgélni a netten. Találtam egy pár jó receptet, ami nagyon gusztának tűnt, de végül Rachel Allen csokoládés-mogyorós-karamellás pitéjét választottam. Egy kicsit csökkentettem a tészta hozzávalóinak mennyiségén, mert a recept 28 cm átmerőjű piteformát ír, de mivel nekem nincs pitesütőm, így egy 24 cm-es kapcsos kerek tortaformát használtam. A karamell és csokis rész mennyiségén nem változtattam, az eredeti receptben szereplő mennyiségeket használtam. Érdemes előző nap elkészíteni és egy éjszakát a hűtőben tartani, hogy egyrészt, az ízek összeérjenek, másrészt pedig, hogy a tészta megpuhuljon és könnyen szeletelhető legyen.
Jó választásnak bizonyult ez a süti, mert valóban nagyon finom. Igaz egyszerre egy szeletnél többet nem lehet elfogyasztani annyira tömény, de mindenképpen ajánlom kipróbálásra. :)

Közben Zsuzsanna, a Táncoló Fakanál blog írója, újra útjára indította a SAD! (Süss! Alkoss! Díszíts! ) nevezetű játékot, minek témája a "Pite" lett. Van már egy mini almás pite a tarsolyomban, amit erre a fordulóra készítettem, de végül, mégis ezzel a finom pitével szeretnék jelentkezni, szerintem jobban megállja a helyét. :)
Ha Te is pite kedvelő vagy, és játszani is szeretsz, akkor szeptember 15-ig még elküldheted a kedvenc pitédet Zsuzsannának. Hajrá! :)

Hozzávalók a tésztához:

- 22 dkg liszt
- 1 csipet só
- 1 csapott ek porcukor
- 10 dkg vaj
- 1 kis tojás (45 g)
- szükség esetén kb. 2-3 ek hideg víz

Hozzávalók a mogyorós-karamell réteghez:

- 5 dkg vaj
- 0,75 dl tejszín (30%-os, állat eredetű)
- 10 dkg barna cukor
- 15 dkg mogyoró (nálam földimogyoró)
- 1 nagy csipet só (opcionális)

Hozzávalók a csokis réteghez:

- 2 dl tejszín (30%-os, állat eredetű)
- 20 dkg étcsokoládé

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összedolgozzuk. A vizet csak akkor adjuk hozzá ha nem állna össze a tészta, és csak annyit adjunk hozzá hogy összeálljon.
Fóliába csomagoljuk és hűtőbe tesszük fél órára.

Ezután a tésztát kör alakúra nyújtjuk.  Arra figyeljünk, hogy a kör pár centivel nagyobb legyen mint a forma.
Ráterítjük a formára, minek alját kibéleltük sütőpapírral, majd szépen belehelyezzük a tésztát úgy, hogy hagyjunk neki legalább egy 3 cm-es peremet, amit a sütőforma oldalára nyomkodunk.
Pár helyen megszurkáljuk villával, majd előmelegített sütőben világos barnára sütjük. Én nehezék nélkül sütöttem meg, és így sem púposodott fel a tészta, de sok helyen olvastam hogy babot, rizst vagy egyéb nehezéket helyeztek a tésztára, és úgy sütötték meg, majd a nehezék eltávolítása után még 2-3 percet visszatolták a sütőben.

Ha megsült, kivesszük a sütőből és kihűtjük.

A barna cukrot, vajat és tejszínt egy vastag falú serpenyőben, alacsony lángon felforraljuk, majd amikor már kezd besűrűsödni, olyan méz állagú lesz, akkor lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a durvára vágott mogyorót és összekavarjuk. Ha sóval szeretnénk egy kis plusz ízt adni, akkor azt is szórjuk rá, de ez el is hagyható.

Rásimítjuk a kihűlt tésztára.

A csokis réteghez való tejszínt felmelegítjük, beletördeljük a csokit és addig kavargatjuk kis lángon amíg a csoki teljesen felolvad. Vigyázzunk! Nem kell forralni!
Rásimítjuk a mogyorós rétegre, majd hűtőbe tesszük amíg a ganache megszilárdul.

2016. augusztus 18., csütörtök

Kókuszos tekercs, főzött krémmel


Már több mint egy hónapja hogy elkészült ez a kókuszos finomság, de vártam a közzétételével, ha majd újra meleg lesz, akkor milyen jól fog jönni egy sütés nélküli édesség hétvégére. De azt hiszem hiába várok, vége már a nyárnak (ami szinte nem is volt az idén), így megosztom veletek is ezt a szuper finom kókusztekercs receptet. Én is Gabriellánál láttam, s mivel nagy kókusz kedvelők vagyunk, sokat nem vártam az elkészítésével. Én kristálycukor helyett barna cukrot használtam, ezért nem lett szép hófehér a világos rész, és egy kis rum aromát is tettem bele. Ha meleg, ha hideg van odakinn, készítsétek el ti is, biztosan jól fog esni egy-két szelet belőle :)

Hozzávalók:

- 16 dkg (barna)cukor
- 2 dl tej
- 10 dkg liszt
- 9 dkg vaj
- 15 dkg kókuszreszelék
- 1 ek cukrozatlan kakaópor
-  2 ml dr. Oetker rum aroma

+ kb. 3-5 dkg kókuszreszelék a nyújtáshoz

Elkészítés:

Egy lábasba felforraljuk a tejet a cukorral, majd levesszük a tűzről és állandó keverés mellett hozzászórjuk a lisztet. Csomómentesre keverjük, majd a tűzre visszatéve, alacsony lángon, folyamatosan kevergetve sűrű péppé főzzük.

Hozzáadjuk a vajat, melyet kevergetve felolvasztunk benne, végül a kókuszreszeléket is hozzákeverjük.

Az így kapott masszát két egyenlő részre osztjuk.
Az egyikhez hozzászórjuk a kakaóport és a rumaromával együtt egyneművé keverjük.
A sima kókuszos-, és a kakaós masszát is betesszük a hűtőbe dermedni kb. egy-másfél órára. Akkor jó, ha már nem ragad ha hozzáérünk.

A hűtőből kivéve, kókuszreszelékkel megszórt felületen 25x35 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk mindkét masszát. A barna téglalapra ráhelyezzük a fehér lapot, majd szorosan feltekerjük.

Hűtőbe tesszük pár órára, majd szeletelve kínáljuk.

2016. augusztus 10., szerda

Csokis-kókuszos szelet



Kókuszos édesség jöhet bármilyen formában, mindkettőnknek nagy kedvence, s ha még csoki is van benne, akkor maga a tökéletesség. :) Egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, nagyon finom sütemény. Hasonlít a kókuszkockára, így aki szereti azt a sütit biztosan ez is fog ízleni. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 28 dkg liszt
- 2,5 dkg kókuszreszelék
- 1 cs. sütőpor
- 1 csipet só
- 3 tojás
- 15 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 7,5 dkg puha vaj
- 1,8 dl tej

Hozzávalók a krémhez:

- 3 ek kakaópor
- 4 ek cukor
- 4 ek víz
- 4 dkg étcsokoládé
- 10,5 dkg vaj
- 8 dkg kókuszreszelék

Tetejére: - kókuszreszelék

Elkészítés:

Egy tálba elvegyítjük a lisztet, sütőport és a kókuszreszeléket.

A tojásfehérjéből a sóval együtt kemény habot verünk.

A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd a puha vajat is hozzáadva tovább habosítjuk. Váltakozva hozzáadjuk a lisztes keveréket és a tejet, és egyneművé keverjük.

Sütőpapírral bélelt, 30x22 cm nagyságú tepsibe simítjuk.
Előmelegíttet sütőben, kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

A krémhez a kakaóport a cukorral szárazon összekeverjük, majd csomómentesre keverjük a vízzel és kis lángon addig kevergetjük amíg a cukor elolvad. Hozzáadjuk a kisebb darabokra tördelt csokit és vajat is, és amikor már félig felolvadt, levesszük a tűzről és addig kevergetjük, amíg teljesen felolvad a vaj és csoki. Ezután hozzákeverjük a kókuszreszeléket is és a kihűlt sütemény tetejére simítjuk.

Tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel, majd hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.


Recept ötlete innen.