2015. június 22., hétfő

Aszalt sárgabarackos muffin



Tudom, hogy most, amikor finomabbnál finomabb friss gyümölcs áradat van, nem "illik" aszalt gyümölcsöt használni sütikbe, de ez a kevés sárgabarack már hetek óta tevődött egyik helyről a másikra. Nem volt finom, nagyon savanyú volt, s mivel semmit nem dobunk ki, muffin-ba végezte. :)

Hozzávalók:

- 2 tojás
- 10 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 6 ek olaj
- 1,5 dl natúr joghurt
- 25 dkg liszt
- 1 csipet só
- 2 tk sütőpor
- 8 dkg aszalt sárgabarack

Elkészítés:

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világosabb színű lesz, valamint a cukor teljesen felolvad.
Tovább keverve hozzáadjuk az olajat is. Ezután váltakozva, több részletben hozzáadjuk a joghurtot és a sütőporral elkevert lisztet is. Végül 5 dkg-ot az apróra vágott aszalt sárgabarackból is beleforgatunk.

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd elosztjuk a masszát a kapszlikba. Ügyeljünk arra, hogy ne rakjuk tele a kapszlikat, csupán két-harmadáig.
A megmaradt apróra vágott aszalt gyümölcsöt rászórjuk a tészta tetejére, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

Ezután kivesszük a sütőből, pár percig hagyjuk a formába, majd rácsra téve kihűtjük.

Porcukorral megszórva kínáljuk.


Recept forrása innen.

2015. június 19., péntek

Mikádó szelet + 4. Blogszülinap


Ezt a tradicionális szerb süteményt TimCsi blogján találtam, s mivel szombaton volt a blogom 4.! születésnapja, gondoltam jó lesz megünnepelni ezzel a kávés-diós sütivel e jeles alkalmat. ;) El sem hiszem, hogy már 4. éve, hogy útjának indítottam a blogot, akkoriba nem gondolva, hogy ilyen hosszú életű lesz és ilyen sok pozitív visszajelzést kapok majd. :) Köszönöm, hogy látogattok, követitek a blogot, és természetesen a sok pozitív kommentet és levelet. Nagyon hálás vagyok érte, ez az, ami erőt ad a folytatáshoz. Ezért most meghívlak benneteket virtuálisan egy-egy szelet tortára, fogadjátok szeretettel. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 12 dkg darált dió
- 2 ek liszt
- 1 mk sütőpor
- 1 ek darált kávé
- 1 csipet só
- 3 ek (barna)cukor
- 3 tojás

Hozzávalók a krémhez:


- 1 dl frissen lefőzött presszókávé
- 5 dkg kristálycukor
- 8 dkg étcsokoládé
- 5 dkg porcukor
- 2 db tojás
- 8 dkg vaj

Díszíteni: - pirított és apróra vágott dió

Elkészítés:

A lisztet keverjük el a sütőporral, dióval és a darált kávéval.

A tojásokat ketté választjuk, majd a tojásfehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük.
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata, világosabb színű lesz és a cukor teljesen feloldódik. Óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérje habot, majd több részletbe, ugyancsak óvatosan (hogy a hab ne törjön össze) beleforgatjuk a diós keveréket is.

Egy 29x23 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral és belesimítjuk a masszát. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

Amíg sül a tészta, addig elkészítjük a krémet.
Egy kisebb lábasba öntsük bele a frissen lefőzött kávét, majd adjunk hozzá 5 dkg cukrot. Forraljuk fel, és ha a cukor már teljesen elolvadt és habzik, akkor még hagyjuk legalább 2-3 percet, amíg besűrűsödik. Ezután levesszük a tűzről, majd beletesszük a kisebb darabokra tördelt csokoládét és addig kevergetjük, amíg teljesen felolvad a csoki. Nekem ebben a fázisban akadt egy kis bajom, ugyanis ahogy a csokit beletettem a kávés szirupba, pár másodperc alatt megszilárdult. Kiakartam dobni, mert ebben az állapotban felhasználhatatlan lett, de aztán gondoltam csurgatok hozzá pár evőkanál kávét s vissza teszem a tűzre, hátha felolvad újra..... és sikerült ....... szépen felolvadt és most már teljesen rendben volt az állaga.

A tojásokat a porcukorral gőz fölött kezdjük el felverni, amíg jól megnő a térfogata, világosabb színű lesz és a cukor teljesen feloldódik. Ekkor állandó keverés mellett belecsurgatjuk a kávés-csokis szirupot, és addig keverjük amíg teljesen egynemű nem lesz. Ezután levesszük a tűzről és a még meleg tojásos habba hozzáadjuk a kisebb kockára vágott szoba-hőmérsékletű vajat és robotgéppel alaposan kikeverjük. Nekem ebben a fázisban még elég folyós volt a krémem, de bíztam abban, ha majd kihűl teljesen és egy éjszakát a hűtőbe lesz, akkora majd megszilárdul.

Másnap reggel a kisült tésztát deszkára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és 3 egyforma csíkra vágjuk (széltében). Megtöltjük a lapokat a krémmel, egy kevés krémmel körbekenjük a tetejét meg az oldalát is, majd tetszés szerint díszítjük apóra vágott pirított dióval.

Amint a képen is látszik, a krém állaga nem lett a legjobb, lehet hogy nem hagytam eleget sűrűsődni a tojásos keveréket a gőzfürdőn, de este későn már nem volt türelmem. Azonban az íze az kárpótolta e kis hibát, nagyon-nagyon finom. :)

Amit változtattam, hogy nem hosszában vágtam kettőbe a piskótát, hanem széltében három csíkra. Más minden a recept szerint készült.

2015. június 12., péntek

Kéményseprő kifli + Blogkóstoló 23. forduló



Tudom meleg van, de azért egy finom péksütiért még belehet kapcsolni a sütőt, főleg ha az illata is bejárja az egész házat. :) Múlt hétvégén készültek ezek a kakaós kiflik, igaz nem voltak betervezve, de TimCsinél nézelődve a blogkóstoló alkalmával, nagyon megtetszettek s nyomba el is készítettem. Nekem nem volt szükségem a receptben megadott 1 dl tejre, csupán 0,5 dl-re, s még így is elég lágy volt a tészta. De a végeredmény az nagyon finom volt, csak kevés. :D Érdemes dupla adagot készíteni, s akár nagyobb kifliket formázni.:)
Ezúton is köszönöm a blogkóstoló ezen forduló háziasszonyának, a Szénhidrátnélkül blog írójának a kisorsolt blogot, mert hanem, több mint valószínű hogy soha nem készítem el ezt a finom kiflit. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 30 dkg finomliszt
- 1 csipet só
- 5 dkg cukor
- 1 dkg friss élesztő
- 5 dkg vaj
- 1 tojássárga
- 1 dl víz
- kb. 0,5 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- 5 dkg vaj
- 4 dkg cukor
- 2 dkg kakaópor

Tetejét lekenni: - 1 tojásfehérje

Elkészítés:

5 dkg lisztet elveszünk a 30 dkg-ból és elkeverjük 1 tk cukorral és a csipet sóval, majd a langyos vízzel csomómentesre keverjük. Belemorzsoljuk az élesztőt, az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük. TimCsi egész éjszakát hagyta pihenni, én csak kb. másfél órát, de az is elegendő volt ebben a nagy melegben, szépen felfutott.

A maradék lisztet dagasztó tálba szórjuk, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Közepébe egy kis fészket alakítunk ki, majd beleütjük a tojássárgát, hozzáöntjük a kovászt és a tejjel együtt összedolgozzuk. Egy nagyon lágy tésztát kapunk, még egy kicsit ragad is a kezünkhöz, de majd kelés után jól kezelhető lesz. Cipót formálunk belőle, konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A kakaós krémhez a vajat a cukorral habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a kakaót is és egyneművé keverjük.

A megkelt tésztát enyhén olajozott felületre borítjuk, óvatosan átgyúrjuk, majd attól függően, hogy mekkora kifliket szeretnénk, kinyújthatjuk egy nagyobb körré is a tésztát és 8-12 cikkre vágjuk. Vagy, ahogy én készítettem, 2  egyenlő részre osztjuk, gombócokat formálunk és letakarva 10 percig pihentetjük. Ezután a tésztagombócokat egyenként kb. fél centi vastagságú körlappá nyújtjuk.
Megkenjük a kakaós krém felével, majd 8 körcikkre vágjuk.
A cikkeket széles felüktől feltekerjük kifli alakúra, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk és újabb 20 percig pihentetjük.

Tetejüket lekenjük az enyhén felvert tojásfehérjével, majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

Amikor kihűlt, porcukorral megszórva fogyasztjuk.

2015. június 9., kedd

Kétszínű epreske


Alig lehet már epret kapni, ami van is elég gyenge, de azért kis mennyiségben még vesszük mert nagy kedvencünk a friss eper. Legutóbb, amikor vettünk egy kilónyit nem volt olyan finom, nem ettük olyan lelkesen mint korábban, így sütibe végezte. A receptet Andinál találtam, még tavaly mentettem el, s most végre elkészítettem. Egy kicsit változtattam a recepten és kisebb tepsit használtam, a kisült sütemény pedig nagyon finom lett. Ajánlom nektek is kipróbálásra, ha nincs már eper, bármilyen gyümölccsel nagyon finom lehet. :)

Hozzávalók:

- 15 dkg cukor
- 2 cs. vaníliás cukor
- 3 tojás
- 1 dl natúr joghurt
- 0,5 dl + 3 ek tej
- 1 dl olaj
- 30 dkg liszt
- 1 cs. sütőpor
- 2 ek kakaópor

+ 25 dkg eper

Elkészítés:

A tojást a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világosabb színű lesz.
Tovább keverve, hozzáadjuk a joghurtot és a fél deci tejet, valamint az olajat is. Ezután több részletben hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet is amíg egynemű lesz a massza.
A masszát két egyenlő részre osztjuk. Az egyikhez keverjük a kakaóport és a 3 evőkanál tejet, és simára keverjük.

Egy 24x29 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a kakaós masszát belesimítjuk. Rákanalazzuk a világos masszát és megpróbáljuk egyenletesen elsimítani, majd kirakjuk a tetejét az eperrel. Ha nagyobbak az eprek akkor vágjuk ketté, de akár egészbe is hagyhatjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

Kihűtjük, porcukorral megszórjuk és szeleteljük.

2015. június 5., péntek

Gombás-csirkemelles rizstorta


Még egy előző szakácsmustra alkalmával bukkantam rá erre a Lajos Mari receptre, s egy kicsit változtatva rajta a múlt hétvégén elkészítettem. Lehet, hogy egy kicsit hosszadalmasnak tűnhet az elkészítési folyamat, de nagyon gyorsan megy minden és egy finom, ízletes fogást kapunk. :)

Hozzávalók:

- kb. 1/4 citrom héja és leve
- 20 dkg basmati rizs
- 6 dl víz
- só, bors
- 1 közepes fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 25 dkg champion gomba
- 30 dkg csirkemell
- 1 piros húsú paprika
- 1-2 csipet csilipor
- 4 tojás
- 2 dl tej
- 1 ek apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

A citromot alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd vékonyan lehántunk róla 3 kisujjnyi sárga héjat.

A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a citrom héjat és 1 kk sót, beleszórjuk a rizst és fedő alatt 10 percig főzzük, párszor megkeverve. Ezután lehúzzuk a tűzről majd lefedve 15 percig pihentetjük-puffasztjuk.

A csirkemellet megmossuk és leitatjuk, majd kisebb kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk majd 2 ek felhevített olajon megpirítjuk. Kiszedjük egy tálba és alufóliával letakarva melegen tartjuk.

A serpenyőbe újból 1 ek olajat teszünk, felhevítjük és megfonnyasztjuk benne az apróra vágott hagymát. Rárakjuk a megtisztított és felszeletelt gombát, a kisebb kockákra vágott paprikát, az áttört fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és élénk tűzön 2 percig pirítjuk. Ízesítjük citromlével, megszórjuk kevés chiliporral, többször belekeverve további 5 percig pirítjuk. Beletesszük a csirkemell kockákat, majd a az egészet a rizshez keverjük.
Vajjal kikent 26 cm átmérőjű kerek formába vagy egy közepes méretű négyszögű formába simítjuk.

A tojásokat enyhén felverjük, hozzákeverjük a tejet, 1 ek petrezselyemzöldet majd sóval és borssal ízesítjük. Ráöntjük a rizs tetejére, majd az edényt megrázogatjuk, hogy mindenhova kerüljön a tojásos masszából.

Alufóliával letakarjuk, majd előmelegített sütőben 10-15 percig sütjük, majd a fóliát levéve addig hagyjuk a sütőben amíg a teteje megpirul egy kicsit.

Tálalás előtt 10-15 percig pihentetjük, majd szeleteljük.

2015. június 3., szerda

Epres muffin



Nagyon szép és olcsó epret kaptunk a piacon, be is vásároltunk belőle, talán még a kelleténél többet is. ;) Aztán amikor már degeszre ettük magunkat, és lekvár is készült belőle, megmaradt egy kevéske amivel muszáj volt valamit kezdeni, így belekerült ebbe a finom muffin-ba. :) Az eredeti recept szerint 12 darab muffin kellett volna kijöjjön, de nekem csak 8 darabra volt elég a massza.
Nagyon finom, aromás muffin sült ki, ami igencsak gyorsan elillant a  tányérról. :D

Hozzávalók:

- 1 tojás
- 8,5 dkg barna cukor
- 2 cs. vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 5 dkg vaj
- 20 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
- 1 dl tej

+ 10 dkg eper

Elkészítés:


A tojást a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világosabb színű lesz. Tovább keverve, hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat is amíg egynemű lesz a massza. Ezután több részletben, váltakozva hozzáadjuk a tejet és a sütőporral elkevert lisztet is.

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd 1-1 evőkanál masszát tesszük a kapszlik aljába. Rászórunk kb. 1 kanálnyi apróra vágott epret, majd befödjük 1 kanál masszával. A megmaradt apróra vágott epret elosztjuk a a tészta tetején, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát! 

Ezután kivesszük a sütőből, pár percig hagyjuk a formába, majd rácsra téve kihűtjük.

Porcukorral megszórva tálaljuk.

2015. június 1., hétfő

Mákos-szilvalekváros kalács




Általában a mákos kalácsok nem sorolhatóak a guszta kategóriába, sőt inkább a ronda kategóriához tartoznak, viszont ízben annál inkább finomabbak. :) Ez nincs másképp ennél a kalácsnál sem, nem a legszebb,  viszont nagyon finom. A mák-szilvalekvár páros már került briósba, s mivel a férjemnek is ízlett, most is hasonló töltelék került a kalácsba. Ismételten finom mákos kalács sült ki, reggelire egy bögre tejjel nagyon jól esett. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 40 dkg finomliszt
- 8 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 3 dkg friss élesztő
- kb. 2-2,3 dl tej
- 1 tojás
- 6 dkg vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 20 dkg darált mák
- 4 ek cukor
- 2 cs. vaníliás cukor
- kb. 10 ek házi szilvalekvár

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk tej

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó programot. Amikor már a tészta összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

Ha nincs kenyérsütőgépünk, akkor 1 dl langyos tejbe belekavarunk 1 tk cukrot majd belemorzsoljuk az élesztőt, lefödjük és meleg helyre tesszük.
A liszteket, sót és a cukrokat egy dagasztótálba szórjuk. Közepébe egy kis fészket alakítunk ki, majd beleütjük a tojást, hozzáöntjük a felfutott élesztőt és a megmaradt tejet, és összedolgozzuk. A szükséges tej mennyisége változhat a tojás nagyságától és a liszt minőségétől függően.
Ha a tésztánk összeállt és elválik az edény falától, akkor több részletbe hozzáadjuk a vajat is és rugalmas tésztát dagasztunk. Cipót formálunk belőle, konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A töltelékhez a mákot összekeverjük a cukrokkal és annyi lekvárral, hogy kenhető állagú krémet kapjunk.

A megkelt tésztát enyhén olajozott felületen óvatosan átgyúrjuk, majd 0,5 cm-es vastag téglalappá nyújtjuk. Megkenjük a mákos töltelékkel és hosszabbik oldalától feltekerjük mint a bejglit.


A kapott rudat hosszanti irányba félbevágjuk úgy, hogy az egyik vége egybe maradjon.


Mindkét szárat újra félevágjuk, továbbra is egybe hagyva a véget.


Két-két szárat összefonunk a vágott rétegeket kifele fordítva.



A két fonott szárat is összefonjuk egymással, majd egy sütőpapírral bélelt nagy kalácsformába (9,5x15x31 cm) tesszük és letakarva még 30 percig pihentetjük.

Tetejét lekenjük a tejjel hígított tojássárgával, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35-40 perc alatt készre sütjük.
Félidőben tetejét letakarjuk alufóliával, hogy ne égjen meg.

A kisült kalácsot a formába, pár percig rácson pihentetjük, majd a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából és rácson hűtjük tovább.