2015. január 30., péntek

Szedres (ál)tejespite + Blogkóstoló 21. forduló



Elérkezett a blogkóstoló újabb fordulója, minek sorsolásáról sajnálatos módon lemaradtam. :( Aztán Márti, az ezen forduló háziasszonya volt olyan kedves, hogy felajánlotta nekem, hogy blogkóstoljak a listán szereplő bloggerek bármelyikétől, így nem maradok ki ebből a fordulóból sem. Nem kellett kétszer mondani, nagyon megörültem, és mivel én kerültem fel a lista végére, úgy volt tisztességes, hogy az utolsó az elsőtől kostól, így jutottam el Tortafüggő Mariszhoz. Ismerős Marisz blogja, sokszor megfordulok nála, és most tudatosan a gyümölcsös desszertek között nézelődtem. Volt a mélyhűtőbe még egy csomag szedrem és ezt szerettem volna felhasználni. Nem kellett sokat keresgélnem, hamar rábukkantam a szilvás joghurtos pitére. Bármilyen gyümölccsel elkészíthető, én nagyon ajánlom mindenkinek, mert könnyen elkészíthető és nagyon-nagyon finom! Annyira ízlett a férjemnek, hogy túlzás nélkül, egy szelet kivételével mind ő ette meg egyes-egyedül. :)

Kedves Marisz, örülök, hogy Tőled kóstolhattam és ezt a finom pitét választottam! Öröm volt nézni, hogy a férjuram milyen jóízűen falatozza. :)

Kedves Márti, neked meg köszönöm a lehetőséget és sok sikert kívánok az összefoglaló megírásához! :)

Hozzávalók:

- 15 dkg liszt
- 1 tk. sütőpor
- 10 dkg barnacukor
- 2 dl natúr joghurt
- 12 dkg puha vaj
- 1 kezeletlen citrom héja
- 1 tojás

+ kb. 20 dkg szeder

Elkészítés:

A szedret este kivettem a fagyasztóból és szűrőbe tettem, majd ott hagytam felhasználásig.

A tojást a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világosabb színű lesz. Tovább keverve, hozzáadjuk a puha vajat is amíg egynemű lesz a massza, majd a joghurtot. Végül beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet és a lereszelt citromhéjat, majd simára keverjük.

Egy 24 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral és belesimítjuk a masszát. Rászórjuk a kiengedett és lecsepegtetett szedret, majd előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Kicsit megmozgatjuk, és ha már nem remeg a közepe, akkor kivehetjük a sütőből.

Sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd levesszük a tortaforma karimáját és hagyjuk teljesen kihűlni.

(Ha piteformában készítjük, akkor azt kivajazzuk és lisztezzük, és csak ezután öntjük bele a joghurtos masszát a formába. Sülés után pedig ebbe hagyjuk kihűlni.)

2015. január 27., kedd

Kókuszos-csokoládés kalács


A múlt héten Chef Cricket közzétett az egyik közösségi oldalon egy igen kívánatos kókuszos-csokis kalácsot, amivel elindított egy lavinát. :) Sokan elkészítették és mindenki csak jókat tudott mondani a kalácsról, így én is beálltam a sorba, és a hétvégén elkészítettem. Én sem vélekedem másként mint az előttem szólók, nekünk is nagyon ízlett a kalács. A legfinomabb, ha még langymelegen vágjuk fel, amikor a csoki még folyékony benne. Vigyázat! Elég nehéz abba hagyni az evését, ezért jobb ha duplázzuk az adagot és egyből két kalácsot készítünk. ;)

Hozzávalók a tésztához (1 kalácshoz):

- 25 dkg liszt
- 1,2 dkg friss élesztő (a receptben 0,5 ek. porélesztő volt)
- 3 dkg cukor (a receptben 5 dkg cukor volt)
- 1 cs. vaníliás cukor
- csipet só
- 5 dkg vaj
- kb. 80-90 ml tej (a receptben 80 ml tejet írt, de nekem 90 ml-re volt szükségem)
- 1 tojás

Hozzávalók a kókuszos krémhez:

- 120 ml tej
- 7 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 2 dkg vaj
- 10 dkg kókuszreszelék

+ 1,5 tábla étcsokoládé

Lekenni: 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

50 ml langyos tejbe (a 90 ml tejből elvéve) elkavarunk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük 10 percig.

A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a csipet sót és cukrokat. A közepébe egy kis fészket formálunk és beletesszük a tojást, majd a már felfutott élesztőt ráöntjük, és a megmaradt tejjel együtt összedolgozzuk.
Ha már összeállt a tésztánk, akkor lassan adagolva hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat is, és egy fényes, sima, enyhén ragadós tésztát dagasztunk. Kis cipót formálunk belőle, beletesszük egy enyhén kiolajozott kelesztő tálba és tiszta konyharuhával letakarva 30 percig pihentetjük. Ezután letakarjuk fóliával és hűtőszekrénybe tesszük egy éjszakára, vagy legalább 4 órára.

A kókuszos töltelékhez a tejet a cukrokkal felmegítjük, de csak addig amíg a cukor teljesen elolvad. NEM kell forralni!
Ezután visszavesszük a hőfokot, hozzáadjuk a vajat és amikor elolvadt, levesszük a tűzről, majd a kókuszreszeléket hozzáadva egyneművé keverjük. Tejesen kihűtjük.

A hűtőből kivett tésztát sütőpapíron téglalappá nyújtjuk. A csoki méretét vegyük alapul amikor nyújtjuk a tésztát. (Lehet enyhén lisztezett deszkán is nyújtani a tésztát, majd egy sütőpapíros tepsibe áttenni azt, de nekem könnyebb volt sütőpapíron nyújtani, majd ezt átemelni a tepsire.)
A kinyújtott tésztát a sütőpapírral együtt átemeljük egy tepsire, majd gondolatban, hosszában 3 egyforma részre osztjuk a tésztát. A középső részre halmozzuk a kókuszos tölteléket és eligazítjuk, majd erre ráhelyezzük a csokoládét. Az oldalsó részeket egy pizza vágóval, kicsit ferdén kb. 2 centis vastagon bevagdossuk. Arra figyeljünk, hogy mindkét oldalon azonos számú csíkot vágjunk.


A tészta két végét felhajtjuk, majd a bevágott szélső részeket jobbról-balról felváltva, keresztben egymásra hajtogatjuk, a tölteléket ezzel befedve.



Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 30 percig pihentetjük. Ezután lekenjük a vízzel hígított tojássárgával, és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.

2015. január 25., vasárnap

Kelt csörögefánk



Fánk szezon van, így nálunk sem maradhat el a fánksütés. Ezúttal kelt csörögefánk készült, amit finom házi baracklekvárral kínáltam.  :)

Hozzávalók:

- 25 dkg liszt
- 1 dkg friss élesztő
- 2 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- csipet só
- 0,5 dl joghurt
- 0,5 dl tejföl
- 1 ek rum
- 1/2 citrom reszelt héja
- 2 tojássárga
- 5 dkg vaj

Elkészítés:

A langyos joghurtban elkavarunk 1 tk cukrot (a 2 evőkanál cukorból elvéve), majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük 10 percig.

A lisztet egy tálba szitáljuk és elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a csipet sót, cukrokat és a reszelt citrom héjat. A közepébe egy kis fészket formálunk és beletesszük a tojássárgákat. Egy kicsit elkavarjuk a körülötte levő liszttel, meghagyva a fészket, majd a már felfutott élesztőt ráöntjük, és a rummal meg a tejföllel együtt jól összedolgozzuk.  Kis cipót formálunk, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 30 percig pihentetjük.

Ezután enyhén olajozott felületen kb. félujjnyi vastagságú téglalappá nyújtjuk. Derelyevágóval vagy pizzavágóval 4 cm széles csíkokat vágunk.


A kapott csíkokat srégen, 7 cm-es rombuszokra vágjuk.


Minden rombusz közepén, hosszanti irányban egy bemetszést ejtünk, majd a rombusz egyik végét áthúzzuk a vágáson.


Egy lábasba az olajat felforrósítjuk, majd amikor a fánkot beletettük visszavesszük a lángot, és kb. 1-1 percet sütjük mindkét oldalukon. 

A megsült fánkokat szűrőkanállal szalvétára szedjük.

Ha langyosra/hidegre hűlt, megszórjuk porcukorral és házi baracklekvárral kínáljuk.

2015. január 23., péntek

Habos-mákos kocka



Vékony tészta réteg, vastag mákos töltelék, és még hab is van a tetején, kell ennél több egy mák rajongónak? Szerintem nem, ez egy tökéletes süti! :) Annyira ízlett nekem, hogy több mint a felét egyedül ettem meg és még a férjem is evett belőle, aki tudjátok nem szereti a mákot. Szóval, nagy köszönet Szofikának a receptért, felkerült a kedvenc sütik listájára. ;)

Hozzávalók a tésztához:

- 20 dkg liszt
- csipet só
- 1 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tojássárga
- 6 dkg házi sertészsír
- 1-2 ek tejföl

Hozzávalók a töltelékhez:

- 20 dkg darált mák
- 15 dkg porcukor
- 1 citrom reszelt héja
- 2 dl tej
- 3 tojássárga

Hozzávalók a habhoz:

- 4 tojásfehérje
- 15 dkg kristálycukor

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, esetleg ha nem állna össze akkor 1-2 tk tejfölt adunk még hozzá.
Egy sütőpapíron tepsi nagyságúra nyújtjuk, ügyelve arra hogy egy kicsit nagyobb legyen a tészta mint a tepsi mérete.
Ráterítjük egy kivajazott és lisztezett tepsire (24x29 cm), beleigazítjuk a tésztát, majd a széleit rányomkodjuk a tepsi oldalára egy kis peremet hagyva (kb. 1 cm).

A töltelékhez a mákot, cukrot és reszelt citromhéjat elkeverjük, majd a tejjel felfőzzük. Egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, mindig alaposan elkeverve.

A tölteléket a tésztára öntjük (melegen, nem kell hűteni), elsimítjuk és előmelegített, 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. Ha már nem remegős a töltelék, akkor kivesszük a sütőből.

Ez idő alatt elkészítjük a habot, amihez a tojásfehérjékből közepesen kemény habot verünk, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, és addig verjük amíg elfogy a cukor, és egy nagyon kemény, fényes habot nem kapunk.

A mákos rétegre simítjuk a tojáshabot, majd visszatoljuk a sütőbe és 10 percig még sütjük. Ezután visszavesszük a sütőt 150 fokra és addig szárítjuk, amíg a hab teteje enyhén megbarnul és ha hozzáérünk a tetejéhez, akkor már nem ragad.

Tepsibe hagyjuk kihűlni, majd forró vízbe mártott pengéjű késsel szeleteljük.


2015. január 21., szerda

Sonkás-sajtos csigamuffin


Még a szilveszteri buliba készültek ezek az egyszerű kis sós csigamuffinok, de kiváló reggeli vagy tízórai is lehet.  :)

Hozzávalók 12 darabhoz:


- 35 dkg liszt
- 1 csapott tk cukor
- 2 dkg friss élesztő
- 1 tk só
- 1 tojás
- 1 dl tej
- 0,5 dl víz
- 0,3 dl olaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 4 dkg puha vaj
- 1 ek apróra vágott petrezselyemzöld
- 6 szelet gouda sajt
- 6 szelet gépsonka

Tetejét lekenni:

- 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, az olaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó programot. Amikor már a tészta összeállt, hozzáadjuk az olajat is. Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

A megkelt tésztát enyhén olajozott dolgozófelületre borítjuk, óvatosan átgyúrjuk, majd kb. 24x30 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk.
Lekenjük a petrezselyemzölddel elkevert puha vajjal, és a tésztát 4 cm szélességű csíkokra vágjuk (6 darab, 4 cm széles és 30 cm hosszú tésztacsíkot kapunk). A tésztacsíkokat középen elvágjuk, így összesen 12 darab, 4 cm széles 15 cm hosszú tésztadarabunk lesz.

Mindegyik tésztacsíkra egy félbevágott sonkaszeletet, majd erre egy félbevágott sajtszeletet teszünk és szorosan feltekerjük. (Sajnos nem tudtam fázis fotókat készíteni, de remélem elég érthető a munkamenet.)

A tekercseket kiolajozott muffinformába tesszük és 30 percig újból kelni hagyjuk. Ezután lekenjük a vízzel hígított tojássárgával és megszórjuk egy csipet szezámmaggal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

2015. január 19., hétfő

Almás-savanyú káposztás serpenyős csirke



Rég nem hoztam főételt, pedig azért főzünk is, nem csak sütiken élünk. ;) Ezt az igen kiadós, savanyú káposztás főételt Trollanyunál láttam, és mivel már jó néhány finomságot elkészítettem tőle, és minden nagyon ízlett, tudtam, hogy ez az étel sem fog csalódást okozni. :) Valóban egy finom fogás, kicsit más a megszokott savanyú káposztás ételektől, de mindenképpen megéri kipróbálni.
Trollanyu, köszönjük a receptet! :)

Hozzávalók kb. 4-6 főre:


- 2 ek. sertészsír
- 30 dkg csirkemell filé
- 20 dkg kolbász karikára vágva
- só, fehérbors
- 1 hagyma tisztítva és apróra vágva
- kb. 0,6 kg savanyú káposzta vékonyra vágva
- 2 db alma hámozva és kisebb kockára vágva
- 1 tk. őrölt köménymag
- 2-3 db. babérlevél
- 2 gerezd fokhagyma zúzva
- fél narancs kifacsart leve

Elkészítés:

A csirkemell filét megmossuk és leitatjuk, majd kockára vágjuk. Sózzuk, borsozzuk majd egy nagyobb serpenyőbe a felhevített zsíron fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a kolbász karikákat is, és együtt megpirítjuk. Ezután kiszedjük egy tányérra és felhasználásig félre tesszük.

A visszamaradt zsíron megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a káposztát, almát és fűszereket, majd 10 percig dinszteljük, néha belekavarva. Felöntjük kevés vízzel és lefedve a káposztát roppanósra pároljuk.
(Ha lefőtt a leve és a káposzta még nincs megfőve, önthetünk hozzá még egy kevés vizet.)

Ha már megpuhult a káposzta és elfőtt a leve, hozzáöntjük a narancs levet, vissza tesszük a kolbász karikákat és csirkekockákat és pár perc alatt összefőzzük. Ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.

 Tejföllel tálaljuk.

2015. január 17., szombat

Rahátos kuglóf



Ez a kuglóf a férjem kérése készült, hisz már az ünnepek előtt mondogatta, hogy csináljak rahátos kalácsot. :) Aztán ahogy elfogyott a diós és mákos kalács, hogy kedvébe járjak a szeretett férjuramnak, megsütöttem neki a rahátos kalácsot, kuglóf formában. :)
Lehet hogy vagytok néhányak, akik most felteszik a kérdést, hogy mi is a rahát?!  Ez egy török eredetű, színes gyümölcszselé-szerű, kissé ragadós, kockára vágott és porcukorba forgatott édesség. Önmagában nem igazán fogyasztjuk, mert nagyon édes, leginkább kalácsokban, péksütikbe használjuk, nagy ritkán pedig süteményekben.

Hozzávalók:

- 50 dkg liszt
- csipetnyi só
- 5 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1/2 narancs reszelt héja
- 1 tojás
- 2,1 dl tej
- 2,5 dkg friss élesztő
- 6 dkg vaj

+ 30 dkg rahát

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó programot. Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

Amíg a tésztánk kel, addig a rahátot kb. 0,5 cm-es kockákra vágjuk. Hogy könnyebben tudjuk vágni a rahátot, a kést mártsuk bele porcukorba vagy lisztbe. A kapott apró rahát darabkákat keverjük össze épp csak annyi liszttel, hogy ne ragadjanak egymáshoz.

A megkelt tésztát enyhén olajozott munkafelületre borítjuk, óvatosan átgyúrjuk, majd 35x45 cm-es téglalappá nyújtjuk. Elosztjuk rajta a rahát darabkákat, kicsit belenyomkodjuk, majd szorosan feltekerjük, mint a bejglit. Koszorút formálunk belőle, végeit összenyomkodjuk, majd az előre kivajazott kuglófsütőben helyezzük.
Letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és hagyjuk kelni 30 percet.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Ha a teteje nagyon barnulna, takarjuk le a tetejét alufóliával.

A sütőből kivéve, pár percig hagyjuk állni a formába, majd kiborítjuk és rácsra téve kihűtjük.

2015. január 16., péntek

Egyszerű forró csokoládé



Még az ünnepek alatt készült, amikor egy kinti -20 fokos séta után, eléggé átfázva értünk haza, és valami meleg italra vágytunk. Nagyon finomnak és jónak bizonyult a forró csoki ötlete, a puha takaró alá bújva igen jól esett kortyolgatni a meleg csokis italt, ami kellemesen átjárta az egész testünket. :)

Hozzávalók 2 főre:

- 3 dl tej
- 1 dl habtejszín
- 5 dkg 74%-os étcsokoládé
- 1-2 tk méz
- csipetnyi só

Elkészítés:

A tejet a sóval, és tejszínnel kis lángon felmelegítjük. Levesszük a tűzről, beletesszük az apróra tördelt csokoládét és mézet, és addig kevergetjük egy kézi habverővel, amíg a csoki teljesen felolvad.
Bögrékbe/pohárba töltjük és máris kortyolgathatjuk. :)


2015. január 14., szerda

Camembert sajtos-diós pogácsa



A férjem nagyon szereti a camembert sajtot, ezért inkább neki szerettem volna kedveskedni ezekkel a pogácsákkal. Mivel a camembert sajt nagyon jól passzol a dióval, gondoltam teszek bele egy kevés diót is, aztán meglássuk mi sül ki belőle, próba szerencse alapon. ;) Szilveszterre készültek, és olyan nagy sikerük volt, hogy ezek a pogácsák fogytak el a leghamarabb. :)

Hozzávalók 68 darab (5 cm-es) pogácsához:

- 40 dkg liszt
- 10 dkg darált dió
- 1 tk cukor
- 1 tk só
- 10 dkg camember sajt
- 10 dkg vaj
- 2 dkg friss élesztő
- 1 tojás
- 1 tojássárga
- 1 dl tejföl
- 0,5 dl tej

Tetejére:

- 1 tojássárga + 1 tk víz
- durvára vágott dióbél

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó/kelesztő programot. A camember sajtot bele is tördelhetjük, vagy akár a nagy lyukú reszelőn lereszelhetjük.
Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk a vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

Ha megkelt a tészta, kiborítjuk a dolgozó felületre és lazán átgyúrjuk. Egy lágy tésztát kapunk ami elég zsíros, ezért nem kell alálisztezni amikor dolgozzunk vele, nem ragad. Esetleg, ha mégis ragadna, akkor egy nagyon kevés olajjal kenjük le a dolgozó felületet.

Ujjnyi vastagra nyújtjuk és 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk. Ezt a műveletet addig végezzük, amíg a tésztánk el nem fogy.

Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk a pogácsákat és hagyjuk kelni még 15 percet.

A pogácsák tetejét lekenjük a vizzel hígított tojássárgával, megszórjuk kevés durvára vágott dióbéllel, majd előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

2015. január 12., hétfő

Diós-csokis sütemény tojásfehérjéből



Mindig van egy jó pár darab tojásfehérje lefagyasztva a mélyhűtőbe, s ilyenkor ünnepek alatt/után még több tojásfehérje gyűl össze mint az év bármely időszakában. Sokáig fagyasztani sem szeretem, mert akkor csak gyűl és gyűl, és soha nem fogy el, ezért most próbáltam felhasználni mielőbb. :) Készült dupla adag konfetti, aztán ez a diós-csokoládés süti is, így 10 darab tojásfehérje már el is tűnt. ;)
Nagyon egyszerűen elkészíthető sütemény, a délutáni kávé kitűnő kísérője.

Hozzávalók:

- 6 tojásfehérje
- 1 bögre liszt
- 1 bögre darált dió
- 1 bögre cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1/2 cs. sütőpor
- 1/2 citrom reszelt héja
- 5 dkg tejcsokoládé

Elkészítés:

A szoba-hőmérsékletű tojásfehérjéket a sóval együtt gépi habverő lassú fokozatán verni kezdjük. Amikor már közepes keménységű, akkor kanalanként hozzáadjuk a cukrot mindig megvárva, hogy jól összeverje a gép.
Közepes fokozaton addig verjük, amíg egy kemény habot nem kapunk.

Beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet, a citromhéjat, végül pedig a darált diót is beleforgatjuk.

3-4 evőkanál kivételével, egy kivajazott és lisztezett őzgerinc/kalács formába öntjük a masszát.

A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk, majd a megmaradt masszához öntjük és elkavarjuk. Rácsurgatjuk a formában levő masszára és egy villával márványosítjuk a tetejét.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 percig sütjük. Végezzünk tűpróbát!

Forrás innen.

2015. január 10., szombat

Kávés-fehércsokis kekszgolyó




Nem volt betervezett édesség, de mivel az ünnepi sütkérezés után maradt meg egy kevés habtejszín, valamit kezdeni kellett vele, mert nem szerettem volna kidobni. Aztán volt még egy kevés keksz, darált dió és egy fél tábla fehércsoki is, gondoltam legyen hát kekszgolyó. Nagy előnye, hogy nem időigényes és nagyon könnyen elkészíthető. Csak egy baja van, amilyen gyorsan elkészíthető, pont olyan gyorsan el is fogy (talán még gyorsabban is). :)

Hozzávalók 16 darab, 20 g-os golyóhoz:

- 0,8 dl habtejszín
- 0,5 dl erős kávé
- 5 dkg fehér csokoládé
- csipetnyi só
- 5 dkg darált dió
- 9 dkg darált keksz
- 1 ek kakaópor
- 1 tk rumaroma

Hempergetéshez: - kb. 1,5 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A tejszínt a lefőtt kávéval és csipetnyi sóval együtt felmelegítjük, majd beletördeljük a csokoládét, és kis lángon addig kevergetjük, amíg a csoki teljesen fel olvad. NEM kell forralni!

Egy nagyobb tálba szórjuk a darált kekszet és diót, kakaóport és elvegyítjük.
Hozzáöntjük a langyosra hűlt csokis-kávés tejszínt, rumaromát és egynemű masszává dolgozzuk. Ízlés szerint tehetünk még bele kevés porcukrot vagy rumot.

A kész masszából kis golyókat formálunk és egyenként megforgatjuk kókuszreszelékbe.

2015. január 8., csütörtök

Mákos falatkák



A karácsonyi mákos kalács készítésekor megmaradt egy kevés töltelék, és muszáj volt felhasználni valamibe. :D Nem is töprengtem sokat hogy mi legyen vele, hisz korábban láttam Aleda mákos hengereit, és tervbe vettem a mielőbbi elkészítését. Én most csak fél adagot készítettem (nagy hiba volt), és mivel csak falatnyi sütiket szerettem volna, ezért kisebb hengerkéket formáztam. Összesen 45 darab mákos falatka lett, és oly gyorsan illant el a tányérról, hogy alig tudtam elmenteni pár darabot másnapra is. Nagyon finom, még a kevésbé mák kedvelőknek is ajánlom. :)
Aleda, köszönjük! Bizton állítom, hogy sokszor elfogom még készíteni, nagyon ízlett. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg liszt
- 6 dkg porcukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- csipetnyi só
- 1 tk sütőpor
- 1 kk citromlé
- 10 dkg vaj
- 1 tojássárga
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1-2 ek tejföl

Hozzávalók a töltelékhez:

- 10 dkg darált mák
-  4 dkg cukor (Vagy ízlés szerint)
- 1 cs. vaníliás cukor
- pár evőkanál forró tej

Hempergetni: - kb. 4-5 dkg vaníliás porcukor

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat egy tálba szórjuk majd a vajjal elmorzsoljuk. Amikor a sütőport felfutattom citromlével, mint jelen esetben, akkor a lisztre szórt sütőporra locsolom a citromlevet és megvárom, amíg felhabosodik, majd utána morzsolom el a vajjal.
Ezután a közepében kis fészket formálunk, hozzáadjuk a tojássárágát, majd a tejföllel együtt alaposan összedolgozzuk. Puha, könnyen formázható tésztát kell kapjunk. Esetleg, ha szükséges még adhatunk hozzá 1-2 tk tejfölt.
Folpackba csomagoljuk és 30 percig hűtőben pihentetjük.

A töltelékhez a mákot összekeverjük a cukorral és annyi forró tejjel, hogy kenhető állagú krémet kapjunk.

A hűtőből kivett tésztát enyhén lisztezett munkafelületen 3-4 mm vastagságú lappá nyújtjuk és derelyevágóval kb. 3,5x5,5 cm-es téglalapokat vágunk. Mindegyik tésztadarabot megkenjük a töltelékkel, majd a rövidebb oldalától szorosan feltekerjük.

Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 15 perc alatt megsütjük.
Még melegen vaníliás porcukorba hempergetjük.

2015. január 6., kedd

Diós kalács




Egy kicsit eltértem a már megszokott karácsonyi bejglitől, és az idén ilyen több rúdból álló kalácsot készítettem. Nem csak mutatós, de még finom is. :) Az elkészítése is roppant egyszerű, csak egymásra rakjuk a feltekert rudakat, és ilyen szép kalács sül majd ki. ;) Én két diós kalácsot készítettem ebből az adagból, a hozzávalókat is így adom meg, de ha egyik kalácsot mákkal szeretnénk megtölteni (vagy bármi mással), akkor felezzük a diós töltelék hozzávalóinak mennyiségét.

Hozzávalók a tésztához:

- 60 dkg liszt
- 5 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- csipet só
- 1 tojás
- 2 tojássárga
- 1 citrom reszelt héja
- kb. 2,7 dl tej
- 3 dkg friss élesztő
- 10 dkg vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 50 dkg darált dió
- 4 ek cukor (Vagy ízlés szerint)
- 4 cs. vaníliás cukor
- kb. 1,5 dl tej

Tetejére:

- 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó programot. Amikor már a tészta összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

A tölteléknek, a diót elkeverjük a cukrokkal és annyi forró tejet adunk hozzá, hogy jól kenhető masszát kapjunk.

A megkelt tésztát enyhén olajozott munkafelületre borítjuk, óvatosan átgyúrjuk majd 2 egyforma részre osztjuk. A kapott tésztadarabokat újabb 5-5 részre osztjuk és cipókat formálunk belőlük. 5 cipócska lesz szükséges 1 kalácshoz.

Mindegyik cipót, egyenként kinyújtjuk téglalap alakúra. Arra ügyeljünk, hogy a kinyújtott tészta hossza ne legyen nagyobb a használt forma hosszánál. Rákenjük a tölteléket, majd feltekerjük mint a bejglit. Belehelyezzük a sütőpapírral kibélelt forma aljába. Két rudat alul, majd ahol összeérnek, középre kerül a harmadik rúd, végül ennek a két oldalára helyezzük a következő két rudat.

Tiszta konyharuhával letakarjuk és újra duplájára kelesztjük.

Ezután lekenjük a vízzel hígított tojássárgával, és előmelegített sütőben, 180 fokon, kb.25 -30 perc alatt megsütjük. Félidőben tetejét letakarjuk alufóliával, hogy ne égjen meg.

A kész kalácsot a formával együtt rácsra helyezzük és 10 percet pihentetjük, majd a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából és a rácson hűtjük tovább.