2025. február 4., kedd

Mandulás-csokis kocka


Elég ritkán készítek mandulás süteményt, mert egyáltalán nem szeretem a mandulát, semmilyen formában. Viszont a család többi tagja nem veti meg ezt a csonthéjas olajos magvat, ezért néha kedveskedek nekik egy, szerintük finom mandulás finomsággal. 
Az ünnepekről megmaradt egy fél zacskónyi darált mandula, és azt szerettem volna felhasználni, így elkészítettem ezt az egyszerű mandulás-csokis kockát. Ez a süti készült már kókusszal (itt a receptje) és dióval is (itt a receptje), most pedig a mandula ideje jött el. A diós változatnál a krém nyers tojással készült, míg a kókuszos és mandulás sütinél főzőtt krém került a piskóta tetejére. Nézzétek meg mindhárom süteményt, és próbáljátok ki amelyik szimpatikusabb. 

Hozzávalók a piskótához:

- 4 tojás fehérje
- 1 csipet só
- 7 dkg porcukor
- 12,5 dkg darált mandula
- 1 ek liszt

Megj.: Amennyiben gluténmentesen szeretnéd elkészíteni a süteményt, nyugodtan hagyd el a lisztet, és helyette tegyél pluszba még egy evőkanál darált mandulát.

Hozzávalók a krémhez:

- 4 tojássárga
- 5 dkg porcukor
- 2 ek kakaópor
- 10 dkg vaj

Hozzávalók a mázhoz:

- 2 ek cukor
- 2 ek kakaópor
- 2 ek víz
- 5 dkg vaj

Díszíteni: - darált mandula

Elkészítés:

A tojásfehérjéket a sóval félkemény habbá verjük, majd állandó keverés mellett fokozatosan hozzáadjuk a porcukrot, amíg el nem fogy és egy kemény habot nem kapunk.

Óvatosan beleforgatjuk a darált mandulát és a lisztet.

Sütőpapírral bélelt 25x20 cm-es tepsibe egyenletesen belesimítjuk a tésztát, és 175 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. 
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve pár percig hagyjuk a tepsibe, majd kiemeljük és óvatosan lehúzzuk a sütőpapírt az aljáról, majd teljesen kihűtjük.

A krémhez a tojássárgát simára kavarjuk a porcukorral és kakaóval, majd gőzfürdőn addig kavargatjuk, amíg a cukor teljesen felolvad és a krém besűrűsödik. Ezután levesszük a gőzfürdőről, tetejére szorosan folpack-ot teszünk, és teljesen kihűtjük.
A szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a kihűlt, de ugyancsak szobahőmérsékletű krémet, és sima, egynemű krémet keverünk belőle.

Ha a piskótánk kihűlt, rásimítjuk a krémet és hűtőbe tesszük kb. 30 percre. 

A mázhoz a kakaóport a cukorral szárazon összekeverjük, majd csomómentesre keverjük a vízzel és kis lángon addig kevergetjük amíg a cukor elolvad. Hozzáadjuk a vajat is, és amikor már félig felolvadt, levesszük a tűzről és addig kevergetjük, amíg teljesen felolvad a vaj, majd simára keverjük. 

Az így kapott mázat a krém tetején óvatosan elsimítjuk és megszórjuk kevés darált mandulával. 

Hűtőbe tesszük kb. 1 órát majd 5x5 cm-es kockákra vágjuk.


2025. január 28., kedd

Hólabda (kozáksapka) torta

Az elmúlt hétvégén, számunkra egy igen jelentős évfordulót ünnepeltünk, ami nem maradhatott torta nélkül. Mivel a karácsonyi ünnepek alatt az egyik kedvenc sütink a kozáksapka, vagy más néven a hólabda volt, gondoltam, hogy tortásítom erre az alkalomra, és egy a hólabda tortával fogjuk ünnepelni e jeles napot. Jó döntés volt, mert ahogy a kis sütiknek sikerük volt karácsonykor, úgy a torta is nagy elismerésben részesült, és az utolsó morzsáig elfogyott. Nem kapott különleges díszítést a torta, csak egy kis csokicsurgatást meg piskótagolyocskákat a tetejére, és mégis olyan pazarnak tűnt. Nekünk nagyon tetszett a torta, szép mutatós volt és az íze is nagyon finom volt.
Ha ti is elkészítenétek ezt a hólabda tortát, amire csak bátorítani tudlak, a gyolyócskákat a tetejéről el is hagyhatjátok, valamint a tetejét bevonhatjátok csokival, csakúgy mint a kis kozáksapka sütik esetében.
A piskóta Kiskukta 3 tojásos tortalap receptje szerint készült, hisz ez nagyon jól bevállt nálam a torták esetében, könnyen elkészíthető és szépen felnő, soha nem okozott csalódást.
Amennyiben a kis kozáksapka sütiket készítenéd el, a receptet megtalálod ide kattintva.

Hozzávalók a piskótához (24 cm):

- 24 dkg liszt
- 2 dkg cukrozatlan kakaópor
- 1 csipet só
- 3/4 cs sütőpor
- 3 tojás
- 21 dkg kristálycukor (ebből 6 dkg a tojásfehérje habhoz kell, a többit pedig a tojássárgához adjuk)
- 1,15 dl olaj
- 1,15 dl tej
- 2 ml rumaroma

Hozzávalók a krémhez:

- 4 ek finomliszt
- 4 dl tej
- 1 mk vaníliapaszta
- 15 dkg porcukor
- 18 dkg szobahőmérsékletű vaj

Hozzávalók a piskótagolyókhoz:

- 20 dkg piskóta
- 2 ek lekvár 
- kb. 1-2 dkg kókuszreszekék

Díszíteni:

- 5 dkg étcsokoládé + 1 tk olaj
- kb. 2 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A piskótához a lisztet elkeverjük a kakaóval, a sóval és a sütőporral.
A tojásokat különválasztjuk, majd a tojásfehérjéket 6 dkg cukorral kemény habbá verjük.
Egy másik keverőtálba tesszük a tojássárgákat, a megmaradt 15 dkg cukrot, a rumaromát, az olajat és tejet, és elkeverjük épp csak annyira, hogy elvegyüljön. Ezután rászitáljuk a kakaós lisztet, és a mixer alacsony fokozatán elkezdjük keverni, majd magas fokozatra állítva, 2-3 percig keverjük, amíg szép sima lesz a massza. Ekkor hozzáadunk a tojáshabból 2 evőkanálnyit, majd a mixer legalacsonyabb fokozatán elkavarjuk, ezáltal egy kicsit fellazítva masszát. Ekkor egy kézi habverővel vagy spatulával több részletben hozzáforgatjuk a megmaradt habot, de csak óvatosan, körkörös mozdulatokkal, hogy a hab ne törjön össze. 
Egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd belesimítjuk a masszát. A forma oldalára kicsit húzogassuk fel a tésztát, így sülés közben jobban tud kapaszkodni, és egyenletesebb lesz a végeredmény.
175 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. 
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!)
Sülés után a formában hagyjuk pár percet, majd egy éles pengéjű késsel elválasztjuk a piskóta szélét a forma oldalától, és egy hűtőrácsra téve teljesen kihűtjük.

A krémhez a lisztet kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd a többi tejet is hozzáadva, állandó kevergetés mellett, kis lángon sűrűre főzzük. Levesszük a lángról, hozzáadjuk a vanília pasztát, elkeverjük, majd folpack-al letakarva teljesen kihűtjük.
Ezután a kockára vágott vajat a porcukorral habosra keverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a kihűlt vaníliás krémet és egy sima, egynemű krémet keverünk belőle.

Ha kihűlt a piskótánk, akkor lapjában 3 egyforma részre vágjuk. A legkevésbbé sikerült lapból fogjuk elkészíteni a kis golyócskákat a torta tetejére.

Tortatálra helyezzük az egyik piskótalapot és rákenjük a krém felét, elsimítjuk, majd ráhelyezzük a másik tortalapot, és kissé lenyomkodjuk.
A krém megmaradt részével bevonjuk a torta tetejét és oldalát, majd megszórjuk kókuszreszelékkel.

Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a piskótagolyókat. Ehhez a megmaradt piskótalapot késes aprítóban tesszük, és morzsásra őröljük, majd a lekvárral jól összedolgozzuk. A kész masszából kis, 9 grammos golyókat formálunk, és egyenként megforgatjuk kókuszreszelékben. Nekem 31 darab golyócskám lett, és a tortára 23 darab került fel. 

A díszítéshez a csokoládét vízgőz fölött az olajjal együtt felolvasztjuk, majd a torta szélére csurgatjuk. Végül körbe rakjuk a kis piskótagolyókkal, amíg a csoki meg nem szilárdul, így megelőzve, hogy később ne guruljanak le.

2025. január 22., szerda

Fűszeres vöröslencse krémleves


A tavalyi év egyik újonnan felfedezett és nagy kedvencükké vált hüvelyes zöldsége a vöröslencse volt. Leginkább levesek készültek nálunk, de a főzeléket is kipróbáltuk és a lencsefasírtot is. Minden ízlett, nagyon finom volt. Hamarosan jön majd még több vöröslencsés recept, hisz rendkívül finom és nagyon egészséges. 
Az egyik legjobb növényi fehérjeforrásunk, magas a rosttartalma, és vitamintartalma is kiváló.  Megtalálható benne az A- és B-vitamin, az ásványi anyagok közül pedig a vas, a kalcium és a magnézium. Az sem elhanyagolható, hogy könnyen emészthető, nem puffaszt és a többi hüvelyessel szemben, vékony héjának köszönhetően, áztatni sem kell, szinte pillanatok alatt kész az étel. Számos indok, hogy használjuk nyugodtan a vöröslencsét a konyhánkba, hiszen sokféleképpen felhasználható.
Kiadós és laktató ételeket lehet készíteni vele, mint ez a fűszeres vöröslencse krémleves
A leveseket is sokféleképpen készíthetjük és ízlésünk szerint fűszerezhetjük. Jól illik hozzá a római kömény, kakukkfű, a koriander, a kurkuma, a menta, a kömény. 
Ez a fűszeres vöröslencse krémleves jó laktató, kiváló lehet egy gyors ebédnek vagy akár vacsorára is, hisz nem bonyolult elkészíteni, gyorsan megvan, illetve a zöldségek és fűszerek kombinációja egy izgalmas ízélményt nyújt. Biztos nem fog csalódást okozni. :)

A blogon található egy más ízesítésű vöröslencse krémleves is, receptje itt olvasható

Hozzávalók:

- 1 ek olívaolaj
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 cikk fokhagyma
- 1 db sárgarépa
- 1 db zellerzöld
- 25 dkg vöröslencse
- 5 dkg bulgur
- kb. 1,5 zöldség alaplé vagy víz
- 1 tk kurkuma
- 1 tk örölt kömény
- só ízlés szerint
- 1 kisebb citrom frissen facsart leve, vagy ízlés szerint
- 1 ek vaj

Feltétnek:

- pirított kenyérkocka
- reszelt parmezánsajt

Elkészítés:

A hagymát és fokhagymát megpucoljuk és kisebb kockára vágjuk.

A sárgarépát és a zellerzöldet is megpucoljuk, és feldaraboljuk. 

Egy lábasba, a felhevített olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd amikor már kezd összeesni és üvegessé válni, hozzáadjuk a fokhagymát, és párszor átkavarjuk. Amikor már érezni a fokhagyma illatát, hozzáadjuk a feldarabolt sárgarépát és zellerzöldet. Rászórjuk a fűszereket, összeforgatjuk, és pár percig tovább pirítjuk. Felöntjük a zöldség alaplével, és 10 percig főzzük.
Ekkor hozzáadjuk a vöröslencsét, a bulgurt, és tovább főzzük alacsony lángon kb. 20-25 percig, vagy amíg a zöldségek és a bulgur megpuhulnak. Ha szükséges, közben még adunk hozzá vizet.

Ezután krémesre turmixoljuk, miközben hozzáadjuk a citromlevet és a vajat.

Ha túl sűrűnek találjuk, egy kevés vízzel hígítjuk, amíg elérjük a kívánt állagot. 

Megkóstoljuk, és ha szükséges még utóízesítjük.

Jó étvágyat hozzá! :)

2025. január 15., szerda

Karamellizált tejkrémes - diós spirálkalács


Az évet egy iszonyatosan finom és látványos karamellizált tejkrémes - diós spirálkaláccsal indítom. Ez a kalács volt 2025 első sütése, és annak ellenére, hogy az ünnepek alatt nem volt hiány kalácsból és édes süteményekből, senki nem bánta az újévi kalácsot. Reggelire, egy bögre forró tejes kávé kíséretében fogyasztottuk és nagyon jól esett. 
A karamellizált tejkrém nem más mint a dulche de leche, amit egy gazdag karamell íz jellemez, mintha egy finom tejkaramellát eszegetnénk. Sűrített tejből otthon is könnyen elkészíthető, viszont én most az ünnepekről megmaradt konzerv dulche de leche-t használtam fel. A karamellizált tejkrém és a pirított dió kombó nagyon ütős lett, tökéletes párosításnak bizonyult. A kalács tésztája puha, foszlós, a töltelékben a karamell krémes édessége azonnal érezhető, melyet a dió gazdag, aromás íze egészít ki. Azt hiszem, sikerült megsütnöm a számunkra ideális kalácsot. Nagyon finom! :)

Hozzávalók a tésztához:

- 1 tojás
- kb. 2,6 dl tej
- 2 ek méz
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 csipet só
- 1 mk vanília paszta
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 20 dkg finomliszt
- 1 cs. instans élesztő
- 5 dkg olvaszott és kihűtött vaj

Megj: A tej mennyisége változhat a lisztek minőségétől és a tojás nagyságától. Ugyanakkor, ha kézzel dagasztunk vagy nagyon párás a levegő, akkor kevesebb tej szükséges hozzá. Azt javaslom, hogy kezdetben 2,4 dl tejet adjunk hozzá, majd szükség esetén apránként hozzáadunk még a megmaradt tejből.

Hozzávalók a töltelékhez:

- 20 dkg karamellizált tejkrém (dulche de leche)
- 10 dkg pirított és ledarált dió

Tetejét lekenni:

- 1 tojássárga + 1 mk tej

Elkészítés:

2,4 dl langyos tejet a mixer táljába öntünk, majd hozzáadjuk a tojást, a mézet és a vaníliát. Rászórjuk a sót, a citromhéjat, a liszteket és az élesztőt. A dagasztóhoroggal elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd szükség esetén, több részletben hozzáadunk a megmaradt tejből (esetleg többet is, ha szükséges).
Amikor már a tészta összeállt, 2-3 részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép.
Egy közepesen kemény, de könnyen kezelhető tésztát kell kapjunk.
(Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel.)

Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd a tésztából cipót formázunk és vékonyan kiolajozott kelesztőtálba tesszük. Tetejét is lekenjük vékonyan olajjal, letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, ügyelve, hogy nehogy odaégjen, mert akkor keserű lesz. Kihűtjük, majd ledaráljuk.

A megkelt tésztát, enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd kb. 56 x 46 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk, és hosszában 3 egyforma csíkra vágjuk. A csíkokat megkenjük a karamellizált tejkrémmel és megszórjuk darált dióval, majd hosszanti oldalától, rolád szerűen feltekerjük. Az illesztésnél jó alaposan összecsípjük, hogy ne tudjon szétválni.

Az első tésztarudat lazán feltekerjük csiga alakban, úgy hogy az illesztés alul kerüljön, majd a sütőpapírral kibélelt 25 cm-es kerek sütőforma közepére helyezzük. A másik két tésztarudat egyenként, óvatosan az első rúdból kialakított csiga köré tekerjük úgy, hogy a végeket egy kicsit összecsípjük.

Egy kis útmutató a formázásról ide kattintva látható.

Letakarjuk egy tiszta konyharuhával, és 30 percet pihentetjük.

Ekkor lekenjük a tejjel hígított tojássárgával, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!