2018. március 26., hétfő

Hókifli, egészségesebb változatban


Hókifli Húsvétra, mert az ilyen fajta aprósütik nem hiányozhatnak az ünnepi asztalról. Most egy kicsit egészségesebb változatban készítettem el, hisz egyáltalán nem került bele fehér liszt, és ha a porcukrot lecseréljük nyírfacukorra vagy eritritre, akkor még kalóriaszegényebb és lelkiismeretfurdalás nélkül  tüntethetjük el az egyik kiflit a másik után. :) Nekünk nagyon ízlett, talán jobban is mint a fehér liszttel készült társa, ezért csak bátorítani tudlak titeket is, hogy készítsétek el.

Hozzávalók 40 darabhoz:

- 10 dkg kukoricaliszt
- 6 dkg hajdinaliszt
- 3 dkg zabliszt
- 10 dkg porcukor
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 csipet só
- 10 dkg vaj
- 10 dkg darált dió
- 1 tojás

Hempergetni: - kb. 4-5 ek vaníliás porcukor

Elkészítés:

A liszteket egy tálba mérjük és a sóval, a fahéjjal és a porcukorral összekeverjük. Elmorzsoljuk benne a vajat, majd hozzákeverjük a darált diót és a tojással együtt sima tésztává gyúrjuk.

Cipóvá formáljuk, majd folpackba csomagoljuk és 2 órát hűtőbe pihentetjük.

Ezután a tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, majd újabb 10-10 részre és mindegyiket kb. 9 cm hosszúságú hengerré sodorjuk. Megformázzuk kifli alakúra, majd sütőpapíros tepsire rakosgatjuk őket.
Amelyik tésztadarabbal nem dolgozzunk, felhasználásig tegyük vissza hűtőbe.

Előmelegített sütőben, 180 fokon 12-15 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A sütőből kivéve, még melegen, vaníliás porcukorba forgatjuk.

Légmentesen záródó dobozba tároljuk.


Recept ötlete innen.

2018. március 24., szombat

Joghurtos-sajtos pogácsa


Újabb pogácsa recept, mert pogácsából soha nem elég. :) Ez alkalommal egy puha, omlós tésztájú joghurtos-sajtos pogácsát sütöttem, ami még másnap is finom, nem szárad ki. Nem a háromszor hajtogatott fajta, viszont szép réteges lesz, könnyen elkészíthető, és nagyon finom. Bátran készítsétek el ti is, különösen a közelgő Húsvét alkalmából a család részére, de akár a locsolókat megkínálni is tökéletes választás. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 50 dkg liszt
- 2 csapott tk só
- 10 dkg vaj
- 3 dkg házi sertészsír
- 1 cs. instant élesztő
- 1 tk cukor
- 1 tojás
- 5 dkg natúr krémsajt (Philadelphia)
- 22 dkg natúr joghurt

+ 8 dkg reszelt sajt

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Tetejét megszórni: - fekete szezámmag

Elkészítés:

A lisztet és a sót dagasztótálba szitáljuk, majd a vajjal és a zsírral elmorzsoljuk. Rászórjuk a száraz élesztőt és a cukrot, és elvegyítjük. A tojást, a krémsajtot és a joghurtot is hozzáadva összegyúrjuk. Egy könnyen formálható, közepesen kemény tésztát kell kapjunk. Szükség esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy joghurttal.

Cipót formálunk belőle, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

Ezután a tésztát ujjnyi vastagságú téglalappá nyújtjuk, megszórjuk a reszelt sajttal, majd keskenyebb oldalától feltekerjük mint a bejglit. A kapott rudat egy kicsit lelapítjuk, majd ketté hajtjuk. Letakarjuk és 30 percet pihentetjük.

A pihentetés után ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát.

Kiszaggathatjuk pogácsa szaggatóval is, de mostanában, hogy ne legyen lehulló rész és, hogy időt spóroljak, a kinyújtott tésztát 4x4 cm-es kockákra vágtam. Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk a pogácsákat, 30 percet pihentetjük, majd a tetejüket lekenjük a vízzel hígított tojássárgával és megszórjuk fekete szezámmaggal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 18-20 perc alatt aranybarnára sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

Nekem ebből az adagból 42 darab pogácsa lett.

2018. március 20., kedd

Almás-fahéjas morzsás muffin cukormázzal


Nagyon finom illat volt a konyhába amíg sültek ezek az almás-fahéjas morzsás muffinok. Szeretem, amikor fahéjas sütiket készítek, mert az egész házat belengi a kellemes illat.
A receptet itt találtam és annak ellenére, hogy egy kicsit hosszú a leírás, könnyen és gyorsan  elkészíthető.
Nekem egy kicsit édes volt, talán ha a cukormázat elhagytam volna róla, nem tűnt volna annyira édesnek, viszont az édes szájú férjemnek nagyon ízlett. Próbáljátok ki ti is, de ha nem vagytok oda az édes ízekért, akkor a cukormázat inkább hagyjátok el róla.

Hozzávalók a tésztához:

- 1 alma
- 7,5 dkg nádcukor
- 1 tk őrölt fahéj
- 25 dkg liszt
- 1 1/2 tk sütőpor
- 1 csipet só
- 1/2 tk szerecsendió
- 1/2 tk őrölt fahéj
- 60 ml olaj
- 5 dkg kristálycukor
- 1 tojás
- 125 ml tejföl
- 1 tk vanília paszta

Hozzávalók a morzsához:

- 3,5 dkg vaj
- 3 ek nádcukor
- 2 ek liszt
- 1 1/2 tk őrölt fahéj

Hozzávalók a mázhoz:

- 10 dkg porcukor
- kb. 2-3 ek tej

Elkészítés:

Az almát megmossuk, meghámozzuk, magházát kivágjuk, majd kis kockákra vágjuk.
A 7,5 dkg nádcukorból elveszünk 2 evőkanállal, és elkeverjük az 1 teáskanál őrölt fahéjjal, majd az almakockákat megforgatjuk benne. Félretesszük felhasználásig.

Egy tálba szitáljuk a lisztet, sütőport, a szerecsendiót, az őrölt fahéjat és a sót, és elvegyítjük.

Kézi mixerrel elkeverjük az olajat a kristálycukorral és a megmaradt nádcukorral. Tovább keverve hozzáadjuk a tojást, a tejfölt és a vanília pasztát, és krémesre keverjük.
Lassan hozzáadjuk a lisztes keveréket, és egynemű masszává keverjük. Végül hozzáforgatjuk a fahéjas almakockákat is, levével együtt. Hűtőbe tesszük 15 percre.

A morzsához a hozzávalókat kézzel gyorsan összedolgozzuk. NEM kell hogy összeálljon, a lényeg, hogy morzsás maradjon!

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd elosztjuk a masszát a kapszlikba. Ha szilikon muffin sütőformát használunk, akkor a formát egy tepsire helyezzük, majd így töltjük meg a mélyedéseket. Ebben az esetben nem kell papírkosárkákat használni, és vajazni, lisztezni sem kell.

Végül megszórjuk a morzsával, majd előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve pár percet pihentetjük a formákba, majd kivesszük a muffinokat a formákból, rácsra helyezzük és teljesen kihűtjük.

A mázhoz a porcukrot átszitáljuk és elkeverjük annyi tejjel, hogy egy nehezen folyós, sűrű mázat kapjunk. Zacskóba töltjük, levágjuk a zacskó végét, majd a kihűlt muffinok tetejére csurgatjuk.

2018. március 16., péntek

Bounty brownie torta


Az előző bejegyzésnél említettem, hogy a férjem születésnapjára két tortával készültem. A cukkinis-szilvalekváros torta mellett, készítettem egy bounty brownie tortát is, hisz a Bounty csoki a kedvence és ezzel is neki szerettem volna kedveskedni. A receptet itt találtam, és mint máskor is, az egyszerűsége fogott meg. Igaz nem torta formában volt megsütve, de egy kicsit módosítva a hozzávalók mennyiségén én egy 20 cm-es kerek formában készítettem el. Egy dologra kell csak figyelnünk, hogy a brownie alapot ne süssük túl, a többi már gyerekjáték. :)
Ha Ti is nagy Bounty rajongók vagytok, készítsétek el ezt a bounty brownie tortát, garantálom, hogy nem fogtok csalódni benne. nagyon finom. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 10 dkg étcsokoládé
- 9 dkg vaj
- 5 dkg liszt
- 3 dkg kakaópor
- 1 csipet só
- 2 tojás
- 10 dkg barna cukor
- 1 tk vanília paszta

Hozzávalók a kókuszos réteghez:

-  2,5 dl cukrozott sűrített tej
- 20 dkg kókuszreszelék

Hozzávalók a ganache-hoz:

- 10 dkg tejcsokoládé
- 8 dkg tejszín

Elkészítés:

A brownie-hoz a vajat a kisebb darabokra tördelt csokoládéval vízgőz fölött vagy mikróba összeolvasszuk (szép fényes, selymes kell legyen). Félretesszük, amíg elkészülünk a többi hozzávalóval.

A lisztet, a sót és a kakaóport egy tálba szitáljuk és elvegyítjük.

A tojásokat a cukorral és a vanília pasztával habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz. Kisebb fokozatra állítjuk a mixert, és vékony sugárba hozzákeverjük a vajas csokit.
Amikor egynemű lett a massza, egy spatula vagy fakanál segítségével beleforgatjuk a lisztes keveréket is.

Egy 20 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd belesimítjuk a brownie masszát.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!

A sütőből kivéve, a formában hagyva kihűtjük. Ezután egy éles, vékony pengéjű késsel óvatosan körbevágjuk, levesszük a torta forma karimáját, és a sütemény aljáról lehúzzuk a sütőpapírt.
Megtisztítjuk a torta formát, kibéleljük folpack fóliával, majd visszahelyezzük a browniet.

A krémhez a sűrített tejet összekeverjük a kókuszreszelékkel, majd a formában levő brownie tetejére egyengetjük (óvatosan rányomkodjuk). Hűtőbe tesszük legalább 2 órára.

A tejszínt forrásig melegítjük, majd ráöntjük a darabokra tördelt csokoládéra, és addig kavargatjuk amíg a csoki teljesen felolvad.

Levesszük a torta forma karimáját, óvatosan lehúzzuk a fóliát és a kókuszos krém tetejére öntjük a ganache-t, megszórjuk kevés kókuszreszelékkel majd hűtőbe tesszük dermedésig.

2018. március 7., szerda

Cukkinis-szilvalekváros torta



Hétfőn volt a férjem születésnapja, és mivel továbbra sem erősségem a szép díszes torta készítése, ezért készült egy egyszerű bounty brownie torta a családnak (hamarosan jön ennek is a receptje), a kollégáknak vinni pedig ez a cukkinis-szilvalekváros torta. A tortát Hankkánál láttam tavaly év végén és már akkor tudtam, hogy az első adódó alkalommal elkészítem. Jó döntés volt ezt választani, mert roppant egyszerű elkészíteni, a cukkini íze nem is érződik a tésztában, viszont jó szaftos lesz tőle, nem az a száraz fajta. :) A piskóta receptjét teljes mértékben követtem (csupán kevesebb cukrot tettem bele), viszont a tetejére kerülő máz helyett egy egyszerű ganache-t készítettem. A végeredmény egy finom torta lett, a férjemnek nagyon ízlett, és a kollégáknak is. Bátran ajánlom nektek is kipróbálásra! :)

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg liszt
- 1 cs. (10 g) sütőpor
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 csipet só
- 25 dkg cukkini (tisztítva mérve)
- 3 tojás
- 20 dkg nádcukor (eredeti receptben 25 dkg)
- 1,25 dl olaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 30 dkg szilvalekvár
- 1 tk őrölt fahéj (akár el is hagyható)

Hozzávalók a díszítéshez:

- 5 dkg étcsokoládé pasztilla (vagy darabokra tördelt csokoládé)
- 0,5 dl állat eredetű 30%-os tejszín
- pirított, durvára darabolt dió

Elkészítés:

Egy tálba mérjük a lisztet, a sütőport, a fahéjat és a sót, és elkeverjük.

A cukinnit megpucoljuk, megmossuk, majd a nagy lyukú reszelőn lereszeljük.

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd tovább keverve hozzácsurgatjuk az olajat. Több részletben hozzászitáljuk a lisztes keveréket, és óvatosan beleforgatjuk, valamint a reszelt cukkinit is. Ezeket már egy fakanállal vagy spatulával keverjük el a tojáshabba.

Egy 23 cm-es kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd belesimítjuk a tészta masszát.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 1 óra alatt készre sütjük. 20 perc sütés elteltével tetejét takarjuk le alufóliával, hogy ne égjen meg, majd a sütési idő utolsó 15 percében távolítsuk el a fóliát.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve, 5 percig pihentetjük a formában, majd egy éles, vékony pengéjű késsel óvatosan körbevágjuk, levesszük a torta forma karimáját, az aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, majd rácsra helyezzük és teljesen kihűtjük.

Ezután lapjában 3 egyforma részre vágjuk.

Az egyenletlenebb lapot (nekem ez a felső volt) összemorzsoljuk, és elkeverjük a lekvárral és fahéjjal.

A torta lapokat megfordítjuk, hogy az alja kerüljön felülre (így szép egyenletes lesz a teteje és könnyebb díszíteni).

Az alsó lapra rákenjük a lekváros tölteléket, ráhelyezzük a másik tésztalapot és kissé lenyomkodjuk.

A tejszínt forrásig melegítjük, majd ráöntjük a darabokra tördelt csokoládéra (vagy csoki pasztillára), és addig kavargatjuk amíg a csoki teljesen felolvad. (Tejcsokoládé helyett használhatunk étcsokoládét is, de ebben az esetben a tejszínhez adjunk hozzá 1 teáskanál mézet és úgy melegítsük össze.)

A tortát szeletekre vágjuk, majd egy papírtölcsér segítségével (vagy zacskóba töltve és ennek egyik sarkát levágva) becsíkozzuk tetejüket a ganache-al.

Megszórjuk apróra vágott, pörkölt dióval, és máris tálalhatjuk.