2012. szeptember 26., szerda

Tésztával töltött padlizsáncsónakok


Valahol láttam egy hasonló receptet, de már azt sem tudom, hogy az interneten vagy valamelyik receptes könyvembe, de az ötlet az nagyon tetszett. Szombaton, amikor az ebéden gondolkodtam, megláttam a hűtőbe a két padlizsánt és akkor beugrott a tésztával töltött padlizsán fotója.  Lehetséges, hogy az általam elkészített töltött padlizsán különbözik az eredetitől, mert egy részt, nem emlékeztem hogy, hogy is volt elkészítve csak a kép maradt meg, másrészt, az itthon található alapanyagokból próbáltam elkészíteni. :)

Hozzávalók:

- 2 közepes méretű padlizsán
- 3 darab paradicsom
- 1 fej hagyma
- 3 cikk fokhagyma
- 8 darab sörkolbász
- só, bors
- 1,5 dl házi paradicsomlé
- 15 dkg száraztészta
- kevés olaj
- petrezselyemzöld
- sajt

Elkészítés:

A padlizsánokat megmossuk, majd hámozatlanul, hosszában kettévágjuk, jól besózzuk és fél órára félretesszük. Ezután leöblítjük, kinyomkodjuk belőle a vizet majd vágott felükkel lefelé tepsibe fektetjük, és forró sütőben 20 percig elősütjük.

A hagymát és paradicsomot apróra vágjuk (nem szükséges meghámozni, mert nem is fog érződni a héja az ételbe, jól megpuhul).
A hagymát egy kevés olajban megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a karikára vágott kolbász darabkákat, a paradicsomot és az áttört fokhagymát. Sózzuk, borsózzuk, majd lefödve 15-20 percig főzzük.
Az elősütött padlizsánok belsejét egy kanállal kivájjuk majd késsel feldaraboljuk és a hagymás-paradicsomos masszához adjuk, felöntjük a paradicsomlével, megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, és összeforraljuk.

Sós vízbe kifőzzük a tésztát, leszűrjük és a padlizsános szószba forgatjuk.

Tűzálló edénybe rakosgatjuk a padlizsáncsónakokat, megtöltjük a tésztával, majd 10 percig a sütőbe sütjük. Ezután kivesszük a sütőből, tetejére sajtot reszelünk, megszórjuk egy kis apróra vágott petrezselyemzölddel, majd visszatesszük a sütőbe pár percig, csak addig amíg a sajt ráolvad.

Még melegen fogyasztjuk.


2012. szeptember 24., hétfő

Almás-mákos pite


Az utóbbi időben több blogon találkoztam az alma és mák párosítással, még soha nem kóstoltam ezt az íz kombinációt, így nem is vártam sokat, kipróbáltam. Meglepődtem, hogy milyen finom lett, még a férjem is dicsérte, pedig ő nem nagyon kedveli a mákot. Nyugodtan mondhatom, hogy sikeres volt ez a próbálkozás, és máskor is kerül majd asztalra nálunk. :)


Hozzávalók a tésztához:

- 40 dkg liszt
- 6 dkg cukor
- csipetnyi só
- 2 dkg friss élesztő
- 1 tojás
- 1 dl olaj
- 1 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- 50 dkg reszelt alma
- 35 dkg darált mák
- 7 ek cukor
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1/2 citrom leve
- 1 dl alma lé

+ 2 ek búzadara vagy zsemlemorzsa

Elkészítés:

A langyos tejbe teszünk 1 tk cukrot majd az élesztőt belemorzsoljuk, lefödjük és 15 percig meleg helyre tesszük.

A lisztet, sót és a cukrot a dolgozó felületre szórjuk, közepébe egy kis fészket készítünk, beleütjük a tojást és a felfutott élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt jól kidagasztjuk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük.

Amíg kell a tésztánk elkészítjük a tölteléket.
Az almákat megmossuk, meghámozzuk majd a nagy-lyukú reszelőn lereszeljük és meglocsoljuk a kifacsart fél citrom levével. Amiután állt egy kicsit, levet ereszt, ezt ki nyomkodjuk, majd hozzáadjuk a cukrot (lehet többet vagy kevesebbet, ízlés szerint), a darált mákot és citrom reszelt héját, majd összekeverjük. A kinyomkodott almától visszamaradt levet lassanként adagoljuk hozzá, de csak annyit hogy jól összeálljon a töltelék és ne legyen száraz. Nekem elég volt 1 dl, de ha túl száraznak tűnik a töltelék akkor még nyugodtan adhatunk hozzá.

Ha már duplájára kelt a tésztánk, akkor két egyenlő részre osztjuk.

Az egyik tészta darabot tepsi nagyságú lapra nyújtjuk, beletesszük a sütőpapírral bélelt tepsibe (32x24 cm), villával vagy fogvájóval megszurkáljuk és megszórjuk búzadarával. Rá tesszük a tölteléket és elsimítjuk.

Kinyújtjuk a másik tészta darabkát is, ráterítjük a töltelékre majd ezt is megszurkáljuk a villával.

Előmelegített sütőben 180 fokon 35-40 perc alatt készre sütjük.

Ha kihűlt felszeleteljük és porcukorral meghintve tálaljuk.


2012. szeptember 21., péntek

Kérés

Kedves Látogatók,

ezen bejegyzésem nem gasztró témájú, inkább egy személyes kéréssel fordulok Hozzátok.

Családi vállalkozásunk Facebook oldalát beneveztük egy versenyre és minél több Like-ra lenne szükségünk.


A verseny nyereménye egy seo-s alkalmazás, ami nekünk fontos lenne.

Amennyiben nem jelent terhet és időtök engedi, megszeretnélek kérni, hogy LIKE-oljátok oldalunkat.

A Facebook oldalunk linkje: http://www.facebook.com/pages/OkkWebMedia/120343841311626

Előre is nagyon szépen köszönjük!!!

2012. szeptember 20., csütörtök

Házi gyros pitában


Gondolkodtam, hogy megér-e egy külön bejegyzést a gyros, vagy inkább a pita kenyér bejegyzésével együtt kerüljön fel a blogra, de biza annyira ízlett nekünk, hogy szerintem simán megérdemel egy külön bejegyzést. :)

Nagyon szeretjük a gyrost meg az egyéb "fast food"-os kajákat, de az az igazság, hogy elég ritkán szoktunk vásárolni, elégé félve eszem, mert soha nem tudhatom mi van benne, főleg az öntet miből van készítve. Ezért "rá kényszerültünk", hogy itthon mi készítsük el, amikor megkívánjuk.:) Persze ez nem gond egyáltalán, és most, hogy már tudom, hogy nem is olyan ördöngös a pita készítés, sokszor fogjuk készíteni.

A pita kenyér receptjét itt megtalálod.

Nem írok mennyiséget a hozzávalókhoz, mert mindenki saját ízlése szerint készíti el.

- csirkemell filé (4 darab)
- olíva olaj
- fűszerkeverék (só, bors, fűszerpaprika,fokhagyma granulátum, oregánó, őrölt gyömbér, majoránna)
- sült krumpli
- paradicsom
- paprika
- lila hagyma

Az öntethez:

- 1 dl tejföl
- 1 dl joghurt
- csipetnyi só
- 2 ek olívaolaj
- 3-4 cikk fokhagyma
- petrezselyemzöld

Elkészítés:

A csirkemell filéket vágjuk vékony csíkokra és szórjuk meg a fűszerkeverékkel, majd locsoljuk meg egy kis olívaolajjal. Keverjük össze, majd az edényt födjük le és tegyük hűtőbe sütésig.

Az öntethez a tejfölt és joghurtot kavarjuk el, adjunk hozzá egy csipetnyi sót  majd az apróra vágott petrezselyemzölddel és az átnyomott foghagymával jól kavarjuk el. Fogyasztásig hűtőbe tartjuk.

Időközben megsütjük a szalmakrumplit is, majd a csirkemell csíkokat pirítsuk át kb. 7-8 perc alatt.

A zöldségeket karikára vagy vékony csíkokra vágjuk. Lényegében bármilyen zöldséget használhatunk, ki mit szeret. :)

A pita kenyér egyik végét levágjuk, ha felfúvódott sütés közben, akkor üreges a közepe, ha nem, akkor meg egy késsel metszünk bele egy mély zsebet.
Az üreg aljába töltünk egy-két t.kanálnyi öntetet, én az oldalát is bekentem vele egy kicsit. Aztán egy kevés zöldség keverék következik, majd húsi és sült krumpli, mindenki tetszése szerint tölti meg. Majd a tetejére még egy kis öntet és falatozhatjuk is. :)

A képen nem látszik, de biza JÓL megvan tömve szegény pita. :P

2012. szeptember 19., szerda

Pita kenyér


Hogy miért nem próbáltam eddig pitát sütni? Én sem tudom. Már többször elakartam készíteni, de soha nem vittem véghez. DE szombaton már úgy ébredtem fel, hogy ebédhez pitákat készítek. Elővettem a Limarától elmentett receptet és neki láttam. Egy kicsit féltem, hogy fog-e sikerülni, de így utólag  elég egyszerű és szerintem nincs ahogy elrontsuk. Azt azért meg kell mondjam, hogy nem mindegyik pitám fúvódott fel szépen, de az íze az nagyon finom volt.

Hozzávalók:


- 50 dkg finomliszt
- 1 tk cukor
- 2 tk só
- 2,5 dkg friss élesztő
- 2 ek olívaolaj
- 3 dl langyos víz

Elkészítés:


A kenyérsütőgépben, a hozzávalókból egy lágyabb tésztát dagasztunk, majd kb. 50-60 perc alatt duplájára kelesztjük.

Ha nincs kenyérsütőgépünk, akkor 1 dl vizet meglangyosítunk majd elkavarjuk benne a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és meleg helyre tesszük.

A lisztet dagasztótálba szitáljuk, közepébe kis fészket alakítunk ki majd beletesszük a felfutott élesztőt, és a sóval és olajjal jól kidagasztjuk. Letakarva duplájára kelesztjük.

Ezután enyhén lisztezett felületen átgyúrjuk a tésztát és 8 egyenlő részre osztjuk.
Gömbölyűre formázzuk, majd újabb 10 percig pihentetjük.


Vékony, ovális vagy kerek formára nyújtjuk, kb. 2-3 mm vastagságúra. Tiszta konyharuhával letakarva újabb 30 percig pihentetjük.


220 fokra előmelegített sütőben, a sütő rácsára téve 2-3 darabot, világos barnára sütjük (nekem 7-8 perc alatt lettek meg). Ez idő alatt a piták szépen felfúvódnak.

2012. szeptember 17., hétfő

Almás-fahéjas-diós sütemény



Ez volt a hétvégi sütink, és csak dicsérni tudom. Én személy szerint nem nagyon szeretem a gyümölcsös sütiket, nincs is sok fent a blogon, de EZ nagyon-nagyon finom volt. Ha lett volna még dióm, biztos megcsináltam volna még egyszer.

A receptet az Erdélyi konyha kalendárium 2011-es számában találtam, és csak annyit változtattam, hogy egy kicsit kevesebb cukrot tettem bele és a tejföl helyett joghurtot használtam, mert csak ez volt itthon, de szerintem nem rontott semmit az izén. :)

Hozzávalók:

- 11 dkg vaj
- 15 dkg cukor (19 dkg volt az eredeti receptben)
- 2 egész tojás
- 1 cs vanília
- 20 dkg liszt
- 1 1/2 tk sütőpor
- csipetnyi só
- 2,5 dl joghurt (tejföl az eredeti receptben)

- 4 darab alma
- 10 dkg dió
- 2 tk őrölt fahéj
- 10 dkg barna cukor (lehet kristálycukrot is)

Elkészítés:

Az almákat megmossuk, majd meghámozzuk és kis kockákra vágjuk.

A diót apróra vágjuk és elkeverjük a fahéjjal és a barna cukorral.

A vajat a cukorral és a vaníliával habosra keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyik után jól elkeverve a masszát.

A száraz hozzávalókat (liszt, só, sütőpor) összeszitáljuk egy edénybe.

A habosra kevert vajas masszához hozzáadunk 2-3 evőkanálnyi lisztes keveréket, majd ugyanennyi joghurtot. Ezt addig ismételjük felváltva amíg a lisztes keverék és a joghurt is elfogy, és egy krémszerű masszát kapunk.

Használhatunk egy nagyobb tepsit vagy egy 30 cm átmerőjű kapcsos tortaformát is a sütéshez. Ezt kizsírozzuk, majd a tésztamassza felét belekanalazzuk és elsimítjuk.  Rárakjuk az alma kockákat, majd ezt megszórjuk a fahéjas-cukros dió felével. Erre rákanalazzuk a massza másik felét és elsimítjuk. A tetejét megszórjuk a megmaradt diós keverékkel.

Előmelegített 180 fokos sütőben 45 percig sütjük. (tűpróba)

Szeletelve, porcukorral meghintve tálaljuk.

2012. szeptember 12., szerda

Lala kifli (Rongyos kifli)


 
Rég nem készítettem kelt tésztát, már már elvonási tüneteim voltak. :P Valami sóst kívántunk, aztán mikor lapozgattam a receptes füzetem, kezembe akadt e kifli receptje. Még soha nem készült el, nem is tudom miért, hisz már évek óta le volt jegyezve, már azt sem tudom honnan.
Amikor megkóstoltuk bántam is, hogy eddig nem süttem még meg, nagyon finom.

Hozzávalók a tésztához (32 darab kifli):

- 50 dkg liszt
- 1 tk só
- 1 tk cukor
- 2,5 dkg friss élesztő
- 1,2 dl joghurt
- 1 dl tej
- 1 tojás
- 5 ek olaj

Hozzávalók a töltelékhez:


- 8 dkg vaj
- 1 tk só
- 10 dkg sajt

+ Lekenéshez: 1 tojássárga + víz

Elkészítés:

A tejet meglangyosítjuk majd elkavarunk benne 1 tk cukrot és lisztet, és belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és meleg helyre tesszük.

A lisztet dagasztótálba tesszük. A közepébe egy kis lyukat csinálunk és a tojást beleütjük, ráöntjük a felfutott élesztőt majd a joghurttal és olajjal együtt egy jól formázható,rugalmas  tésztát gyúrunk.

Egy tiszta konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A vajat a sóval kikeverjük.

Ezután a már duplájára kelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, és 4 egyforma darabba vágjuk.

Egy tésztadarabot vékony kör alakúra nyújtjuk, majd megkenjük a sós vaj felével és megszórjuk a reszelt sajt felével.


Beborítjuk egy másik kinyújtott lappal majd egy kicsit még átnyomjuk sodrófával, épp hogy kissé összeragadjon és 16 cikkre vágjuk.


Egyesével kifli alakúra feltekerjük őket és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk.

A másik két tésztadarabbal is ugyanígy járunk el.

Hagyjuk ismét kelni 30 percet, majd tetejüket lekenjük a tojássárgával.

Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.


2012. szeptember 11., kedd

Zabpelyhes-diós keksz


Egy hirtelen eldöntött hétvégi kirándulásra készültek ezek a finom kekszek. Nagyon hamar elkészültek, sütéssel együtt 1 óra és pár perc alatt készek is voltak.
Sok féle kekszet készítettem már, de azt már most megmondhatom, hogy ez lett a kedvencem. :)

Hozzávalók 45 darabhoz:

- 13 dkg zabpehely
- 15 dkg liszt
- 12 dkg dió
- 13 dkg cukor
- 1 cs. vanília cukor
- 15 dkg vaj
- 1 tojás
- 1 tk sütőpor
- csipet só

Elkészítés:


Ajánlatos kis szemű zabpelyhet használni, de ha nincs csak nagy szemű, mint ahogy nekem is volt, akkor daráljuk le. Nem kell porrá darálni, csak épp, hogy ne legyen olyan nagy szemű.

A diót is durvára őröljük.

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a tojással és az olvasztott vajjal jól összedolgozzuk.

Kb. 20 percre a hűtőbe tesszük, majd dió nagyságú gombócokat formázunk belőle és sütőpapíros lemezre rakosgatjuk majd egy egyenes, széles talpú pohárral korongokká lapítjuk.

Előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.

Nagyon finom, több napig is eláll. Talán egy pár nap pihenés után még finomabb is. :)