2014. április 12., szombat

Csokihab, fehércsokis tejfölkrémmel


Amilyen mutatós ez a poharas desszert, épp olyan könnyű elkészíteni. Juditkánál láttam meg, és nem is vártam sokat vele, már vagy két hete elkészült csak nem került fel a blogra. Akár az Ünnepi asztalon is eltudom képzelni, jól mutat és nagyon finom is, csupa élvezet kanalazgatni. :)
Csokikedvelőknek kötelező kipróbálni! :)

Hozzávalók a csokihabhoz:

- 10 dkg étcsoki
- 2 ek víz
- 2 db tojás
- 3 dkg porcukor

Hozzávalók a fehércsokis tejfölkrémhez:

- 5 dkg fehércsoki
- 12,5 dl tejföl
- ízlés szerint porcukor (én nem tettem bele)

Elkészítés:

Egy összehajtott gézre vagy sűrű szövésű anyagra borítjuk a tejfölt. Összecsomózzuk, ráakasztjuk egy fakanál nyelére és egy mélyebb lábasra tesszük. Amíg elkészítjük a csokihabot, addig hagyjuk csöpögni. Esetleg, ha hígabb lenne a tejföl, akkor egy kicsit hosszabb időre is odatehetjük csöpögni, kb. 1-2 órát.

Az étcsokit a vízzel együtt gőzfürdőn megolvasztjuk, majd egyenként hozzákeverjük a tojássárgákat is.
A tojásfehérjéket a porcukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a csokis keverékhez.
Az így kapott csokihabot poharakba kanalazzuk.

A lecsöpögtetett tejfölt kihabosítjuk a gőzfürdőn megolvasztott fehércsokival, és a poharakba kanalazott csokihabot díszítjük vele.

Hűtőbe tesszük fogyasztásig.

Sweet Valentin Link Party

3 megjegyzés:

  1. Nagyon mutatós desszert és finom lehet, én is el tudnám képzelni az ünnepi asztalon:)

    VálaszTörlés
  2. Jujj, ebbe én is beleszerettem... itt is gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon ízlik és guszta lett nálad is :)

    VálaszTörlés