2018. június 28., csütörtök

Tojáskrémes karfiolsaláta


A múlt hétvégén a piacon kaptunk egy szép nagy fej karfiolt. Fele levesbe került, a másik feléből pedig ez a tojáskrémes karfiolsaláta készült. Az ötletet Andinál láttam nem is olyan rég, és tudtam, hogy mielőbb nálunk is kipróbálásra kerül. Nem csalódtunk benne, nagyon finom volt!

Hozzávalók 2-3 főre:

- 25 dkg karfiol
- 4 tojás
- 3 ek tejföl
- 2 ek majonéz
- 3 tk mustár
- 1 zöldhagyma apróra vágott fehér része, vagy ízlés szerint
- 1,5 ek apróra vágott petrezselyemzöld
- ízlés szerint só, bors

Elkészítés:

A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük és megmossuk, majd sós vízben roppanósra főzzük. Leszűrjük és teljesen kihűtjük.

A tojásokat enyhén sós vízbe keményre főzzük, megpucoljuk és megvárjuk míg teljesen kihűlnek.  Ezután finomra reszeljük, hozzáadjuk a tejfölt, a majonézt, a mustárt, az apróra vágott hagymát és petrezselyemzöldet, és simára keverjük. Sóval és borssal ízesítjük.

A kihűlt karfiolrózsákat óvatosan a tojáskrémbe forgatjuk.

Önmagában, vagy köretként kínáljuk sültek mellé.

Tipp:

  • Ha nem akarunk a tojás reszelésével foglalkozni, akkor a tojáskrém hozzávalóit tegyük egy késes aprítóban és dolgozzuk krémesre.
  • Én mindig házilag készítem a majonézt, soha nem vásárolok boltból. Tudom, nehéz csak 1-2 evőkanálnyi majonézt készíteni, de én mindig úgy osztom be, hogyha valamihez csak egy kevés kell, akkor készítek még valamit max. 1-2 napon belül, amihez feltudom használni a megmaradt majonézt. Most majonézes padlizsán készült.
  • A házi majonéz készítését megtalálod itt
  • Több ötletet a megmaradt majonéz felhasználásához erre a linkre kattintva találsz.

2018. június 26., kedd

Hajdinalisztes keksz (gluténmentes)


A hétvégén nagyon kellemes idő volt, nem volt zavaró bekapcsolni a sütőt, így gyorsan készítettem is egy adag hajdinalisztes kekszet. Egyszerű, gluténmentes keksz egy kevés dióval és mandulával. Kedvünk szerint egy kis csokiba is márthatjuk, de mivel nekem most nem volt itthon, csak így simán fogyasztottuk.

Az alább megadott adagból 22 darab 20 grammos keksz lett.

Hozzávalók:

- 2,5 dkg mandula
- 3,5 dkg dió
- 15 dkg hajdinaliszt
- 1 csipetnyi só
- 1 tk sütőpor
- 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
- 8 dkg nyírfacukor
- 1 tojás

Elkészítés:

A mandulát és diót durvára daráltjuk.

Egy nagyobb tálba szórjuk a hajdinalisztet és elkeverjük a sóval és a sütőporral.

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd a tojást is hozzáadva tovább habosítjuk. Több részletben hozzáadjuk a lisztes keveréket és egyneművé dolgozzuk, végül pedig a durvára darált diót és mandulát is hozzáadjuk.

Teáskanálnyi masszából (20 g) kis golyókat formálunk, majd sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, egymástól 4-5 cm-re.
Tenyerünkkel, vagy egy lisztbe mártott egyenes, széles talpú pohárral lelapítjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

A sütőből kivéve 10 percet a tepsin pihentetjük, majd rácsra téve teljesen kihűtjük.

Tipp: - Bármilyen diófélét használhatunk.
         - Ha netán ragadna a massza, akkor enyhén nedvesített kézzel formáljuk a                         golyókat.

2018. június 23., szombat

Spenótos - gombás csirkemell medvehagymás szélesmetélttel


Az utóbbi időben egyre többször készítünk valamilyen tésztafélét. Egyrészt mert végtelen féleképpen variálható felhasználása, másrészt mert nagyon gyorsan elkészíthető, és valljuk be, hogy a rohanó hétköznapokra nem is kell ennél több. Ez a spenótos-gombás csirkemell is egy ilyen rohanó napra való fogás, amit ebédre vagy vacsorára is összedobhatunk.

Hozzávalók 2 fő részére:

- 2 ek olívaolaj
- 12 dkg csirkemell filé
- só, bors
- 5 dkg vaj
- 2 cikk fokhagyma
- 1 púpozott tk liszt
- 2 dl húsalaplé
- 50 dkg barna csiperkegomba
- 3 dkg reszelt parmezán
- 0,7 dl tejszín
- 2 marék bébispenót

+ 25 dkg medvehagymás szelésmetélt

Elkészítés:

Egy nagyobb fazékban vizet teszünk forrni, majd sózzuk és a csomagoláson levő  utasításnak megfelelően kifőzzük benne a szelésmetéltet.

A csirkemellet alaposan megmossuk és leitatjuk, majd falatnyi kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk és jól összeforgatjuk, hogy mindenhol érje a csirkekockákat a fűszer.

Egy serpenyőbe kevés olívaolajat hevítünk, majd aranybarnára sütjük a csirkekockákat. Kiszedjük egy tálba és alufóliával letakarva melegen tartjuk.

Ugyanabban a serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát. Párszor megkavarjuk, ügyelve, hogy ne égjen le, majd a lisztet is hozzákeverjük.

Felöntjük a húsalaplével, majd hozzáadjuk a megtisztított és felszeletelt gombát is, és puhára pároljuk. Sóval és borssal izésítjük.

Belereszeljük a parmezánt és hozzáöntjük a tejszínt is, majd a spenótleveleket is hozzáadva átkeverjük. Végül az elősütött csirkekockákat is hozzáadjuk, és kevergetve még pár perc alatt összefőzzük.

Tipp: - Mi medvehagymás szelésmetélttel fogyasztottuk, de tálalhatjuk bármilyen száraz             tésztával, nokedlivel vagy rizzsel.


Recept ötlete innen.

2018. június 21., csütörtök

Gyümölcsös jégkrém chia maggal (cukormentes)


Ebbe a melegben két naponta gyártom a gyümölcsös jégkrémeket, mikor milyen gyümölcs van itthon. Legutóbb egrest és cseresznyét használtam hozzá, és egy kis chia mag is került bele. Egészséges és finom jégkrém, ezért csak ajánlani tudom nektek is. :)

Hozzávalók 4 db 75 ml-es formához:

- 1 tk chia mag + 3 ek víz
- 1 kis doboz natúr joghurt (125 ml)
- 5 dkg egres
- 1,5 tk porított eritrit
- 10 dkg kimagozott cseresznye

Elkészítés:

A chia  magot a vízzel elvegyítjük, és kb 3 órára félre tesszük, hogy a chia mag megszívja magát folyadékkal.

Az egrest megmossuk, majd a joghurt 1/3-al és a por eritrittel egy magasabb falú edénybe tesszük és botmixerrel pépesítjük. Hozzákeverjük a chia mag 1/3-át, és egyenletesen elosztjuk a formák aljában. 30 percre betesszük a fagyasztóba, így annyira megfagy majd, hogy a következő réteg szépen látszani fog, és nem vegyülnek egybe.

Ha letelt a 30 perc, kivesszük a fagyasztóból, majd a világosabb színű cseresznyét is pépesítjük a joghurt másik 1/3-val, elkeverjük a chia mag 1/3-val, és rákanalazzuk az egres rétegre. Újabb 30 percre tesszük a fagyasztóban.

Ezután a megmaradt joghurtot és cseresznyét is pürésítjük, hozzákeverjük a megmaradt chia magot, és megtöltjük a formákat úgy, hogy kb. fél centi szabadon maradjon a tetején. Beleillesztjük a pálcikákat és kb. 3 óra alatt megfagyasztjuk. Én egész éjszakára hagytam a fagyasztóban.

Fogyasztás előtt pár perccel kivesszük a mélyhűtőből a formákat, langymeleg vízzel megtelt pohárba állítjuk 10-15 másodpercig, így majd könnyen kivehető a jégkrém a formából. Fogyasszátok egészséggel! :)


Tipp:

  • Mivel én 2 féle cseresznyét használtam, ezért a joghurtot és a chia magot is 3 részre osztottam, és külön-külön fagyasztottam le minden réteget. Ha csak egyfajta gyümölcsöt használunk, vagy nem szeretnénk, hogy a különböző gyümölcs rétegek látszódjanak, akkor mindent tegyünk egy magasabb falú edénybe és botmixerrel pépesítjük, keverjük el a chia maggal, majd töltjük meg a formákat, és fagyasztjuk.
  • A chia mag akár el is hagyható.
  • Eritrit helyett használhatunk mézet vagy porcukrot is, csak akkor ebben az esetben nem lesz cukormentes a jégkrém.
  • Ha nincs formánk, akkor kisebb műanyag poharakba is tölthetjük a joghurtos gyümölcspépet. Ebben az esetben a pálcikákat, vagy kanalat, csak akkor nyomjuk a formába, amikor a krém már félig megfagyott.
  • Még több gyümölcsös jégkrémet ide kattintva olvashatsz. 

2018. június 19., kedd

Kukoricalisztes-gyümölcsös muffin (cukormentes)



Hétköznapi reggeliként készítettem ezt a kukoricalisztes-gyümölcsös muffint. Gyorsan elkészíthető, ami idénygyümölcsökkel gazdagon variálható. Én most epret, cseresznyét és piros ribizlit használtam, de kedvünk szerint variálhatjuk.

Hozzávalók (12 darabhoz):

- 14 dkg kukoricaliszt
- 2,4 dl tej
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 8 dkg vaj
- 1 tojás
- 15 dkg durumliszt
- 1 csipet só
- 2 tk sütőpor
- 10 dkg eritrit

+ 13 dkg vegyes gyümölcs (eper, cseresznye, piros ribizli)

Elkészítés:

Egy tálba a kukoricalisztet a tejjel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk a citrom reszelt héját is, és félre tesszük 10 percre.
Hozzákeverjük az olvasztott és kihűtött vajat, majd az egész tojást is.

Egy másik tálba elkeverjük a durumlisztet, a sót, a sütőport és az eritritet. Ezt a lisztes keveréket 2-3 részletbe hozzákeverjük a tejes kukoricalisztet, és egynemű masszává keverjük. Vigyázzunk, hogy ne keverjük túl!

A muffin sütő tepsi mélyedéseit kibéleljük papírkosárkákkal, majd elosztjuk a masszát a kapszlikba.
Ha szilikon muffin sütőformát használunk, akkor a formát egy tepsire helyezzük, majd így töltjük meg a mélyedéseket. Ebben az esetben nem kell papírkosárkákat használni, és vajazni, lisztezni sem kell a mélyedéseket.

Tetejét kirakjuk a megmosott és apróra vágott gyümölccsel, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve pár percig a formába pihentetjük, majd rácsra téve kihűtjük.

Porított eritrittel (porcukorral) enyhén megszórva kínáljuk.

Tipp: - Durumliszt helyett finom búzalisztet is használhatunk.
         - Ha nem cukormentesen szeretnénk  elkészíteni, akkor eritrit helyett használjunk               kristálycukrot.
         - Bármilyen gyümölccsel elkészíthető.


Eredeti recept itt olvasható.

2018. június 14., csütörtök

Vaníliakrémes mákkocka (cukormentes)


Tudatosan készítettem ezt a mákos sütit, és lett ilyen a "külalakja", hisz a tegnap volt a blog 7. születésnapja és valami mutatós és finom süteménnyel szerettem volna megünnepelni ezt az alkalmat. :) Az eltelt 7 év alatt sok új receptet próbálhattam ki, új konyhai fogalmakat, technikákat tanulhattam. Mind e mellett a sütés-főzés továbbra is egy olyan tevékenység számomra ami letud kapcsolni a hétköznapok mindennapi hajtásából. Örömben vagy épp nehezebb időszakomban is a konyha egy olyan hely, ahova szívesen járok (még ilyen melegben is) és tevékenykedhetek. Remélem ez a lelkesedés még nagyon sokáig kitart, és továbbra is megoszthatom veletek ezt a szenvedélyem. :)

Megragadva az alkalmat, köszönöm mindenkinek aki meglátogatja szerény blogomat és virtuálisan megkínálok mindenkit egy finom vaníliakrémes mákkockával! Fogadjátok szeretettel! :)

A süteményről csak annyit, hogy egy nagyon egyszerű liszt nélkül készített mákos piskóta, a krém pedig egy főzött vanília krém. Így együtt valami leírhatatlanul finom sütemény, még a mákot nem kedvelő férjem is megdicsérte. Ajánlom nektek is elkészíteni, akár dupla adag krémmel is, ha nem szeretnétek inkább a mákot érvényesíteni. Sok sikert hozzá!

Hozzávalók a mákos piskótához:

- 5 tojás
- 16 dkg porított eritrit (porcukor)
- 5 dkg kókuszzsír
- 20 dkg darált mák
- 2 tk sütőpor
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 1 tk őrölt fahéj

Hozzávalók a vaníliás krémhez:

- 1,5 dl tej
- 2 dkg főzhető vanília ízű pudingpor
- 3 dkg eritrit
- 1 mk vanília paszta
- 3,5 dkg vaj

Elkészítés:

A tojásokat az eritrittel habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz. Hozzákeverjük az olvasztott kókuszolajat, végül egy spatulával hozzáforgatjuk a sütőporral, fahéjjal és citrom héjjával elkevert darált mákot is.
Sütőpapírral bélelt 24 x 29 cm nagyságú tepsibe simítjuk, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát!

A krémhez a pudingport az eritrittel együtt egy edénybe szórjuk, majd egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a többi tejet is, elkavarjuk, majd közepes lángon, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Levesszük a lángról, tetejére szorosan folpackot teszünk, hogy hűlés közbe ne bőrösödjön, és kihűtjük.
A kihűlt pudingot robotgéppel átkeverjük, hozzáadjuk a vanília pasztát, majd kanalanként a szobahőmérsékeltű vajat és kihabosítjuk.

A kihűlt piskótát kockákra vágjuk, majd mindegyik tetejét díszítjük a csillagcsöves habzsákba töltött krémmel.

Tipp:  - Ha nincs kézügynél kókuszolaj, akkor használjunk helyette 7,5 dkg vajat.
          - Eritrit helyett használhatunk nyírfacukrot vagy cukrot is.
          - Habzsák hiányában, a krémet csak egyszerűen kenjük a sütemény tetejére,                      díszítésként szórjuk meg egy kevés egész mákszemmel.
          -  Nyugodtan készíthetünk dupla adag krémet, mert simán elbírja. 

2018. június 7., csütörtök

Meggyes gyümölcskenyér teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztből


Reggelire készítettem ezt a meggyes gyümölcskenyeret, amit egy bögre tejes kávéval fogyasztottunk. Mintha jobban esik egy kis kényeztetéssel kezdeni a napot, különösen ha már előre tudom, hogy egy nehezebb vár rám. Finom is, laktató is, kitűnő választás reggelire .... de nem csak. :)

Hozzávalók:

- 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
- 1 tk sütőpor
- 1 csipet só
- 1 tk őrölt fahéj
- 6 dkg nyírfacukor
- 1 alma (lereszelve mérve 9 dkg)
- 2 dl tej
- 1 tojás
- 3 ek olaj
- 24 dkg kimagozott meggy

Tetejére szórni: - 1 marék durvára vágott dió

Elkészítés:

Egy tálba szórjuk a lisztet, majd elkavarjuk a sütőporral, a sóval, a fahéjjal és a nyírfacukorral.

Az almát megmossuk, meghámozzuk és kis lyukú reszelőn lereszeljük.

A tejet egy magasabb falú edénybe öntjük, beleütjük a tojást, majd az olajjal és almapéppel együtt simává keverjük. Több részletben hozzáadjuk a lisztes keveréket és egyneművé keverjük. Végül a kimagozott meggyet is beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt 30 x 11 cm-es püspök kenyér formába öntjük a masszát, elsimítjuk majd tetejére szórjuk a durvára vágott diót.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 45 - 50 perc alatt készre sütjük.
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat! Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve, a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából és rácson kihűtjük.

Porcukorral megszórjuk és szeleteljük.


Recept ötlete innen.

2018. június 4., hétfő

Elronthatatlan cseresznyés piskóta (cukormentes)


A múlt héten megláttam Marisznál ezt az elronthatatlan meggyes piskótát, s annyira megtetszett, hogy már én is megsütöttem, igaz én cseresznyével.
Ezt a cseresznyés piskótát hagyományos hozzávalókból (finom búzaliszt, cukor) is ellehet készíteni, de én durum lisztet és eritritet használtam hozzá. Nagyon gyorsan elkészíthető, és tényleg elronthatatlan, hisz a hozzávalókat egy tálba csak összekeverjük, tepsibe simítjuk és mehet is a sütőben. Az az egyszerű, de nagyszerű kategóriás süti. :)
Kedves Marisz, köszönöm a receptet!

Hozzávalók:

- 20 dkg liszt (nálam durum liszt)
- 15 dkg porcukor (nálam porított eritrit)
- 1/2 cs. sütőpor
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 csipet só
- 4 tojás
- kb. 0,5 dl forró víz (nálam 7 ek)

+ 50 dkg magozott cseresznye
+ 1 ek liszt

Elkészítés:

Egy nagyobb keverőtálba szórjuk a lisztet, a  porcukrot, a sütőport, a fahéjat és a sót, és egy kézi habverővel elvegyítjük. Közepében fészket alakítunk ki és beleütjük az egész tojásokat, majd a habverővel elkezdjük simára keverni annyi forró vízzel, amíg egy egynemű, lassan folyós masszát nem kapunk (sűrűbbnek kell lennie, mint a hagyományos piskóta).

A magozott cseresznyét megszórjuk kevés liszttel, majd elkeverjük, hogy teljesen befedje a liszt a cseresznye szemeket, majd óvatosan beleforgatjuk a tésztamasszába.

Egy sütőpapírral bélelt, 24x20 cm nagyságú tepsibe öntjük, elsimítjuk a tetejét, majd előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!
A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.

Kihűtjük, porcukorral megszórjuk és szeleteljük.

Tipp: Cseresznye helyett bármilyen idénygyümölccsel elkészíthető.