2015. március 30., hétfő

Joghurtos minikuglóf


Nemrég vásároltam szilikon minikuglóf formákat, és már alig vártam hogy kipróbálhassam. Rákerestem a netten receptekre, és végül ez a recept bizonyult a legmegfelelőbbnek. Nem tévedtem, mert nagyon finom lett, és szuper gyorsan el is készíthető. Már kétszer sütöttem meg, és egy másik süti alapjának is felhasználtam a tészta alapot (a héten jön majd arról is a bejegyzés). Lekvár nélkül is lehet is fogyasztani, csak most ez volt a férjem kérése. :)

Hozzávalók 12 darabhoz:

- 15 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
- 8 dkg vaj
- 9 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 2 tojás
- 1 citrom reszelt héja
- 1,5 dl natúr joghurt

+ 12 tk házi szilvalekvár
+ kevés porcukor

Elkészítés:

A lisztet, sütőport és sót egy tálba szitáljuk, elvegyítjük.

A vajat a cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat és kihabosítjuk. Hozzáadjuk a citromhéjat is, majd felváltva, több részletben hozzáadjuk a lisztes keveréket és a joghurtot, és egyneművé keverjük.

A szilikonos mini kuglóf formákat egy tepsire rakosgatjuk, majd a elosztjuk a masszát a formákba. Ügyeljünk arra, hogy ne rakjuk tele a formákat, csupán két-harmadáig.

Előmelegített sütőben, 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát. 

Ha kihűlt, a mélyedésekben teszünk 1-1 teáskanál lekvárt és megszórjuk porcukorral.

2015. március 27., péntek

Kókuszos zabkeksz



Újabb zabkeksz, ezúttal kókuszos, és még egy kevés rizsliszt is került bele. Nagyon finom volt, omlós, ahogy mi szeretjük és még napok elteltével sem puhult meg. :)

Hozzávalók 30 darab 15g-os kekszhez:

- 5 dkg finom liszt
- 5 dkg rizsliszt
- 10 dkg zabpehely
- 5 dkg kókuszreszelék
- 6 dkg barna cukor
- 1 csipet só
- 1 tk sütőpor
- 10 dkg vaj
- 40 ml tej

Elkészítés:

A zabpelyhet pár másodperce aprítógépbe tesszük. Nem kell porrá darálni, jobb ha kicsit darabos.
A többi száraz hozzávalóval együtt egy nagyobb tálba szórjuk és összekeverjük. Elmorzsoljuk benne a vajat, majd a tejjel együtt összegyúrjuk. Egy kicsit nehezen áll össze a tészta, de amikor rátérünk a golyók formázására, a kezünk melegétől szépen formázhatóvá válik.

Diónyi nagyságú golyókat formálunk, majd sütőpapírral kibélelt tepsire rakosgatjuk őket. Tenyerünkkel vagy egy lapos talpú pohárral lelapítjuk és előmelegített sütőben, 180 fokon 10-12 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.

A tepsibe hagyjuk hűlni 5 percet, majd rácsra téve teljesen kihűtjük.

Légmentesen záródó dobozba tároljuk.

2015. március 25., szerda

Zöldséges csirkeragu



Az eredeti ötlet Csiperkétől származik, csak menetközbe ezt-azt változtattam rajta. Nálam hagyma is került bele, tejszínem nem volt itthon, így tejfölt használtam. Csiperke ajánlásával dupla mennyiségű zöldségkeveréket tettem bele, így köretet sem kellett készíteni hozzá. Szép színes fogás és még finom is. :)
Köszönjük a receptet! :)

Hozzávalók:

- kb. 50 dkg csirkemell filé
- 90 dkg mexikói zöldségkeverék (sárgarépa, csemegekukorica, zöldborsó, zöldbab, piros paradicsompaprika)
- 1 közepes sárga hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 5 dkg vaj
- 1 ek mustár
- só, bors
- 1,5 dl tejföl

Elkészítés:

A csirkemellet megmossuk és leitatjuk, majd falatnyi kockákra vágjuk.

A felhevített vajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. Rárakjuk a kockára vágott csirkemellet, sózzuk, borsozzuk, és fehéredésig pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, még egy percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a zöldségkeveréket is (én fagyosan tettem bele) és felöntjük annyi vízzel, hogy szűkön ellepje. Fedő alatt puhára pároljuk.

A tejfölt elkeverjük a mustárral, s ha már zöldségek megpuhultak a tejfölhöz merünk pár kanállal a léből, összekavarjuk, majd állandó keverés mellett visszacsurgatjuk. Addig forraljuk, amíg besűrűsödik, majd rászórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet.

Forrón tálaljuk.


2015. március 23., hétfő

Mákos csigák



Tavaly Karácsonyról maradt meg még egy kevés mák, ami a fagyasztóban várt felhasználásra. Nem volt már sok, még egy kalácsra való sem, így gondoltam péksütit készítek, és a töltelékbe teszek almát is. Igaz az alma nem nagyon érződik benne, inkább szaftosabb lett tőle a töltelék, és nem olyan a száraz. Finom puha, foszlós lett a csiga, még langymelegen eltüntettem kettőt belőle. ;)

Hozzávalók a tésztához:

- 50 dkg liszt
- 6 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 1 tojás
- 2,1 dl tej
- 2,5 dkg friss élesztő
- 7 dkg vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 10 dkg darált mák
- 3 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 15 dkg almapép (1 nagyobb alma kis lyukú reszelőn lereszelve, levével együtt)

Lekenni:

- 1 tojássárga
- 1 tk víz

Locsolni:

- 1 dl tej
- 1 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó programot. Amikor már a tészta összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép. Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

Ha nincs kenyérsütőgépünk, akkor 1 dl langyos tejben elkavarunk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük kb. 15 percig. Akkor lehet használni, amikor a tetején megjelenik a barnás hab és már jól megnőtt.
A lisztet a sóval és cukorral egy dagasztó tálba, vagy egyenesen a dolgozó felületre szórjuk. Közepében kis lyukat csinálunk és beleütjük a tojást, majd elkavarjuk a körülötte levő liszttel, meghagyva az üreget. Hozzáöntjük a felfutott élesztőt, a megmaradt tejet és elkezdjük dagasztani. Ha a tésztánk összeállt és elválik az edény falától, akkor több részletbe hozzáadjuk a vajat is és rugalmas tésztát dagasztunk.
Cipót formálunk belőle, letakarjuk egy tiszta konyharuhával és duplájára kelesztjük.

A mákot összekeverjük a cukrokkal és annyi almapéppel, hogy jól kenhető masszát kapjunk. Ha túl sűrűnek véljük a tölteléket, akkor adjunk hozzá még egy kevés almapépet, ha pedig túl híg akkor adjunk hozzá még mákot vagy egy kevés darált kekszet.

A megkelt tésztát kiborítjuk egy enyhén olajozott felületre, óvatosan átgyúrjuk, majd kb. 55x40 cm-es téglalappá nyújtjuk. Egyenletesen rákenjük a mákos tölteléket, majd hosszabb oldalától kezdve szorosan feltekerjük, mint a bejglit.
Egy vastagabb cérnaszállal 2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd sütőpapíros tepsire fektetjük a tekercseket.
15 percet pihentetjük, majd lekenjük a vízzel hígított tojássárgával és előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

A tejet elkavarjuk a vaníliás cukorral és felforrósítjuk, majd 15 perc sütés után kivesszük a csigákat a sütőből és meglocsoljuk a vaníliás tejjel. Vissza tesszük a sütőben még 2-3 percre.

Rácsra tesszük hűlni őket.

2015. március 22., vasárnap

Kókuszos zabpehelygolyó



Olyan hét nem telik el, hogy ne készülne valami zabpelyhes édesség. Mivel a mézes zabpehelygolyók nagyon ízlettek, gondoltam ezúttal is a darált keksz helyett zabpelyhet használok, így megszülettek ezek a kókuszos zabpehelygolyók. Ha nincs időnk vagy kedvünk a sütéshez, de mégis valami finomságra vágynánk, és szeretjük a kókuszos édességeket, akkor ezek a golyók lehetnek a megoldás. :)
Ebből az adagból 33 darab 15 g-os zabpehelygolyó lett.

Hozzávalók 33 darab 15 g-os golyóhoz:

- 20 dkg zabpehely
- 5 dkg kókuszreszelék
- 1 csipetnyi só
- 1 ek méz
- 2 dl habtejszín

+ a hempergetéshez: - kb. 2-3 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A habtejszínt lábasba tesszük, és kis lángon felforrósítjuk.

Egy nagyobb tálba szórjuk a zabpelyhet, kókuszreszeléket és sót, majd elvegyítjük. Rácsurgatjuk a mézet, hozzáöntjük a forró tejszínt és összeforgatjuk. Hagyjuk kihűlni.

Ezután a masszából nedves kézzel golyókat formázzunk, majd egyenként kókuszreszelékben forgatjuk.

2015. március 19., csütörtök

Szilvalekváros kalács


Limara mázas-meggyes kalácsának indult, csak időközben egy icipicit átalakult. Amikor már a tészta odavolt téve kelni, akkor vettem észre csak, hogy már nincs meggybefőttem és a fagyasztóból is elfogyott a meggy, így a férj kérésére szilvalekvárral készült el. A végén a máz is elmaradt, és csak porcukorral szórtam meg.
Nekünk is így nagyon ízlett, egy bögre kakaóval nagyon finom reggeli volt.
Köszönet a receptért! :)

Hozzávalók a tésztához:

- 45 dkg liszt
- 1 mk só
- 6 dkg cukor
- 1 vaníliás cukor
- 2 dkg friss élesztő
- 1 dl tej
- 2 tojás
- 5 dkg olvasztott vaj

+ 7 bő evőkanál szilvalekvár

+ 1 tojássárga + 1 tk tej

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a dagasztó programot. Amikor már a tészta összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép. Dagasztás után lezárjuk a gépet, majd hagyjuk, hogy duplájára keljen a tészta.

Ha nincs kenyérsütőgépünk, akkor a langyos tejben elkavarunk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük kb. 15 percig. Akkor lehet használni, amikor a tetején megjelenik a barnás hab és már jól megnőtt.
A lisztet a sóval és cukorral egy dagasztó tálba, vagy egyenesen a dolgozó felületre szórjuk. Közepében kis lyukat csinálunk és beleütjük a tojásokat, majd elkavarjuk a körülötte levő liszttel, meghagyva az üreget. Hozzáöntjük a felfutott élesztőt és elkezdjük dagasztani. Ha a tésztánk összeállt és elválik az edény falától, akkor több részletbe hozzáadjuk a vajat is és rugalmas tésztát gyúrunk.
Cipót formálunk belőle, konyharuhával letakarjuk és 40-45 percen át meleg helyen duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát kiborítjuk és forma nagyságú kőrré lapogatjuk, majd a kivajazott vagy sütőpapírral bélelt formába (nálam 24 cm átmérőjű) igazítjuk. Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és újra duplájára kelesztjük. Ezután egy fakanál lisztezett nyelével két kört alakítunk ki, majd megtöltjük a lekvárral.



Lekenjük a tejjel hígított tojássárgával, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-35 perc alatt szép barnára sütjük. Félidőben tetejét letakarjuk alufóliával.

A kész kalácsot a formával együtt rácsra helyezzük és 10 percet pihentetjük. A maradék lekvárral kitöltjük a vájatokat, majd a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából és a rácson hűtjük tovább.

Cukormázzal díszítve vagy porcukorral megszórva tálaljuk.

2015. március 16., hétfő

Dióhabos pite



Újra összegyűlt egy csomó tojásfehérjém, s mivel muszáj volt felhasználni, a londoni szeletből kiindulva sült ki ez a finomságos dióhabos sütemény. Aki szereti a baracklekvár-dió párost annak ajánlom kipróbálásra. Nagyon egyszerű elkészíteni, az íze pedig nagyon finom. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 22 dkg liszt
- 1 kk sütőpor
- 1 csipet só
- 2 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 10 dkg vaj
- 2 tojássárga
- 1/2 citrom reszelt héja

Hozzávalók a töltelékhez:

- 7 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 25 dkg darált dió
- 18 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor

+ 1 ek búzadara
+ 6 bő evőkanál házi baracklekvár

Elkészítés:

A tészta száraz hozzávalóit egy tálba szitáljuk, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a reszelt citrom héjat és a tojássárgákat, és összedolgozzuk. Ha netán nem állna össze a tészta akkor adjunk hozzá 1-2 teáskanál tejfölt. Nekem nem volt szükségem tejfölre, nagyon könnyen összeállt a tésztám és könnyű is volt dolgozni vele.

A tésztát egy sütőpapíron kör alakúra nyújtjuk.  Arra figyeljünk, hogy a kör pár centivel nagyobb legyen mint a tortaforma.

Ráterítjük egy 24 cm-es kapcsos tortaformára, minek alját kibéleltük sütőpapírral, majd szépen belehelyezzük a tésztát úgy, hogy hagyjunk neki legalább egy 2-3 cm-es peremet, amit a sütőforma oldalára nyomkodunk. Felhasználásig betesszük a hűtőbe.

A tojásfehérjéből a sóval együtt közepesen kemény habot verünk, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, és addig verjük amíg elfogy a cukor, és egy nagyon kemény habot nem kapunk. Óvatosan beleforgatjuk a darált diót, ügyelve hogy a hab ne törjön össze.

Kivesszük a hűtőből a tésztát, fogvájóval megszurkáljuk és megszórjuk búzadarával. Megkenjük jó bőven lekvárral, hogy sehol se látszódjon a tészta.

A diós habot rásimítjuk a lekváros rétegre, majd előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Akkor jó ha már a tetején a hab megszáradt.

A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd levesszük a tortaforma karimáját és hagyjuk teljesen kihűlni.

2015. március 13., péntek

Gnocchi házilag



Elég gyakran készítek házilag gnocchit, egyrészt mert elég egyszerűen elkészíthető (igaz, igényel egy kis időt az elkészítése), másrészt pedig nagyon jól fagyasztható, így amikor időhiányban vagyok, kiveszem a fagyasztóból, s amíg megfő, a szósz is elkészül.
Ez egy alaprecept, de a tésztát lehet ízesíteni/színezni kedvünkre való fűszerekkel, medvehagymával, spenóttal, céklával, sütőtökkel, sárgarépával .... a választék végtelen.

Hozzávalók kb. 4-6 főre:

- 1 kg krumpli
- 1 tojás
- kb. 25-30 dkg liszt
- 1 kk. só

Elkészítés:


Megmossuk, majd odatesszük héjastól a krumplikat sós vízbe főni. Amikor megfőtt, leöntjük hideg vízzel és ha már annyira hűlt, hogy megtudjuk fogni, lehámozzuk, áttörjük és hűlni hagyjuk.

A kihűlt és áttört krumplihoz adjuk a tojást, sót és lisztet, majd összegyúrjuk a tésztát. Ha túl ragadna a tészta, adhatunk hozzá még egy kis lisztet.

4 egyforma részre osztjuk, majd egy alaposan lisztezett felületen mindegyik tésztadarabból kb. másfél centi átmérőjű hengert formázunk. Ezután egy lisztezett késsel 2-3 cm-es darabokra vágjuk, majd egy villa hátán végiggörgetjük a tésztadarabokat, megformázva a bordákat.



Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 30 percet pihentetjük.

Ha frissen fogyasztjuk, forrásban lévő sós vízben kifőzzük és amikor feljönnek a víz tetejére szűrőkanállal kiszedjük.
Egy serpenyőben kevés vajat vagy olajat melegítünk, majd a kiszedett gnocchi-t átforgatjuk benne, így megelőzve, hogy összeragadjanak. Vagy, azonnal beleszedjük az elkészített mártásba, összemelegítjük majd tálalhatjuk is.

Ha pedig lefagyasztjuk, akkor egy tálcára rakosgatjuk, egy rétegben a gnocchikat, hogy ne ragadjanak össze. Amikor már megfagytak, akkor zacskóba tesszük őket, és visszapakoljuk a fagyasztóba.
Amikor fogyasztani szeretnénk, még fagyosan dobjuk a forrásban levő sós vizbe.


2015. március 10., kedd

Darabos mogyoróvajas keksz



Van már egy mogyoróvajas keksz recept a blogon, de most Stahl Judit receptjét próbáltam ki annyi különbséggel, hogy én kihagytam a csokit belőle, és dupla adagot készítettem. Ebből a mennyiségből 40 darab kb. 14 g-os keksz lett.

Hozzávalók:

- 20 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
- 10 dkg barna cukor
- 10 dkg darabos mogyoróvaj
- 2 tojássárga
- 10 dkg vaj

Elkészítés:

A lisztet a sütőporral és cukorral egy nagyobb tálba szórjuk és elkeverjük. Hozzáadjuk a mogyoróvajat és tojássárgákat, majd a kockákra vágott vajat is hozzáadva gyors mozdulatokkal összegyúrjuk.

A tésztából diónyi nagyságú golyókat formázunk és sütőpapíros lemezre rakosgatjuk egymástól 4 cm-re. Tenyerünkkel, vagy egy lisztbe mártott egyenes, széles talpú pohárral lelapítjuk. Így is lehet hagyni a kekszeket, de én egy húsklopfoló sűrűn tüskézett oldalát óvatosan rányomtam a keksz tetejére, így egy kicsit mintás lett.

180 fokra előmelegített sütőbe kb. 10-12 perc alatt készre sütjük, vagy amíg el nem kezd barnulni a széle.

A tepsibe hagyjuk hűlni 5 percet, majd rácsra téve teljesen kihűtjük.

Légmentesen záródó dobozba tároljuk.


2015. március 9., hétfő

Tőkehal mustáros szószba



Sajnos elég ritkán fogyasztunk halat, pedig szeretjük, csak valahogy mindig megfeledkezünk róla bevásárláskor. Már pár hete terveztünk halas ételt készíteni, meg is vettük a tőkehal filéket, csak ötlet hiány bekerült a fagyasztóba. Aztán pár napja Citromhab közzétett egy igen kedvünkre való halas ételt, amit a hétvégén el is készítettünk. Nagyon finom volt, kitűnő könnyed ebéd vagy vacsora ötlet. :)

Hozzávalók:

- 80 dkg tőkehal
- 1/2 citrom leve
- só

Hozzávalók a szószhoz:

- 5 dkg vaj
- 3 dkg liszt
- 3 dl tej
- 1 ek mustár
- 1 csapott kk só
- őrölt bors
- 1 tk apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

A halfilék mindkét oldalát sózzuk, meglocsoljuk a frissen facsart citromlével, majd egy vajjal kikent hőálló tálba fektetjük.

A szószhoz a vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, majd állandó kevergetés mellett kicsit átpirítjuk. Levesszük a tűzről, majd több részletben felöntjük a tejjel és simára keverjük. A mustárt is hozzáadjuk, jól elkeverjük majd a lángra visszatéve felforraljuk. Sózzuk, borsozzuk és az apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük.

A szószt a tálba fektetett halszeletekre öntjük úgy, hogy egyenletesen befedje.

Előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

Párolt rizzsel tálaljuk.


2015. március 6., péntek

Óriás fahéjas csiga




Az előző blogkóstoló forduló alkalmával, amikor Áginál nézelődtem, megláttam az óriás fahéjas csigát vaníliás mázzal, aminek a receptjét már korábban elmentettem egy másik oldalról, de teljesen megfeledkeztem róla. Most, hogy újra szembe jött velem, eldöntöttem, hogy hamarosan elkészítem, és íme máris eljött az ideje. :) Nagyon finom, foszlós kalács, fahéj kedvelőknek különösen ajánlom. :) Én most elhagytam a cukros mázat a tetejéről, csak így "simán" kívántuk, de aki mázat is szeretne csurgatni a tetejére, az megtalálja Áginál a pontos hozzávalókat.

Hozzávalók a tésztához:

- 120 ml langyos víz
- 60 ml langyos tej
- 2,5 dkg friss élesztő
- 3 ek. cukor
- 35 dkg sima liszt
- 1 csipet só
- 1 nagy tojás
- 4,5 dkg olvasztott vaj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 4,5 dkg olvasztott vaj
- 3 ek. porcukor
- 1,5 ek. őrölt fahéj

Tetejét lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk tej

Elkészítés:

A langyos tej és víz keverékében elkavarunk 1-1 ek cukrot és lisztet, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az edényt lefödjük és langyos helyre tesszük kb. 15 percig.

A lisztet a sóval és a maradék cukorral egy dagasztó tálba szórjuk. Közepében kis fészket formálunk és beleütjük az egész tojást, majd elkavarjuk a körülötte levő liszttel, meghagyva az üreget. Hozzáöntjük a felfutott élesztőt is és elkezdjük dagasztani. Ha a tésztánk összeállt és elválik az edény falától, akkor több részletbe hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat is és egy fényes, rugalmas tésztát gyúrunk.
Cipót formálunk belőle, majd olajozott tálban fóliával letakarva, meleg helyen kb. 40 perc alatt duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát óvatosan átgyúrjuk, majd lisztezett felületen kb. 24x40 cm-es téglalappá nyújtjuk. Megkenjük az olvasztott és kihűtött vajjal és megszórjuk a fahéjas cukorral. Hosszába 6 db. 4 cm széles csíkra vágjuk.


Az első tésztacsíkot lazán feltekerjük, majd a sütőpapírral kibélelt 22 cm-es kerek sütőforma közepére tesszük.



A többi tésztacsíkot egyenként óvatosan köré tekerjük úgy, hogy a végek egy kicsit fedjék egymást. Végeredményként egy nagy csigát kell kapjunk.



Letakarjuk egy tiszta konyharuhával és 30 percig újra kelesztjük.

Ezután lekenjük a tejjel hígított tojássárgával, és előmelegített sütőben 175 fokon kb. 30-35 perc alatt szép barnára sütjük.

Ha nagyon pirulna, félidőben tetejét letakarjuk alufóliával.

A kész csigát a formával együtt rácsra helyezzük és 10 percet pihentetjük, majd a túllógó sütőpapír segítségével kiemeljük a formából és a rácson hűtjük tovább.

2015. március 4., szerda

Zabkeksz


Már van egy jó pár zabpelyhes keksz a blogon, de mindig találok más recepteket mint amiket már én is kipróbáltam, így elmentem a receptet, és amikor keksz sütésre kerül a sor akkor legalább van miből válogatni. Különösen szeretem a zabpelyhes kekszeket, mert amellett hogy egészségesebbek, sokféleképpen lehet variálni, és nagyon finomak. :)

Hozzávalók:

- 5 dkg dió
- 7,5 dkg zabpehely
- 10 dkg liszt
- 1/2 tk sütőpor
- 1 csipetnyi só
- 1 kk őrölt fahéj
- 1 tojás
- 10 dkg vaj
- 2-3 ek barna cukor

Elkészítés:


A zabpelyhet és diót aprítógépbe pár másodperc alatt ledaráljuk. Nem kell porrá darálni, jobb ha egy kicsit darabos.
A többi száraz hozzávalóval egy nagyobb tálba szórjuk és összekeverjük. Elmorzsoljuk benne a kockákra vágott vajat, majd a tojással együtt összegyúrjuk. Ha túl ragadna, adhatunk még hozzá egy kevés lisztet.

Fóliába csomagoljuk a tésztát és fél órára a hűtőbe tesszük.

Ezután lisztes felületen kb. 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk, majd tetszőleges formákkal kiszaggatjuk. Én egy 5 cm-es kört használtam, és 43 darab keksz lett.

A kiszúrt kekszeket sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10-12 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha már a széle kezd barnulni, akkor kivehetjük a sütőből.

5 percet pihentetjük a tepsin, majd ezután rácsra téve kihűtjük. Légmentesen záró dobozban tároljuk.


Recept forrása innen.