2015. december 31., csütörtök

B.Ú.É.K 2016!

Kép forrása innen.

Ismét egy esztendő hanyatlik a sírba,
Nézhetünk utána nevetve vagy sírva.
Sokan biz örömest búcsúznak el tőle,
Azt várják, hogy különb lesz a kővetője.
Itt állok magam is, azt óhajtom itten,
Jobb időket érjünk, mint az elmúlt évben.
A mezőkön áldást, a hazában békét,
Az emberek szívében boldog egyetértést.
Ezért fohászkodunk, ezért ver a szívünk,
Adjon az Úr Isten 
Boldog Újesztendőt nékünk.


Minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak kívánok egészségben, sikerekben gazdag, békés, boldog új évet!

2015. december 24., csütörtök

Áldott Karácsonyt!

Kép forrása innen.

Krisztus születésekor az angyalok a következő szavakat mondták a pásztoroknak: "Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!" (LK 2,14)

Ezzel az angyali üzenettel szeretnék Mindenkinek meghitt, áldott, békés karácsonyt kívánni!

2015. december 23., szerda

Mákos linzer



Tavaly diós linzer volt karácsonyra, az idénre pedig mákosat terveztem, és mivel már elkészült, gondoltam megosztom veletek is, hátha valakinek kedvére való lesz. :) Nekem nagyon ízlik, a férjem már nincs annyira elragadtatva tőle, de ő nem olyan mákimádó mint én.

Hozzávalók a tésztához (kb. 30 darabhoz):

- 20 dkg liszt
- 8 dkg porcukor
- 1 csipet só
- késhegynyi sütőpor
- 1 mk őrölt fahéj
- 1/2 citrom reszelt héja
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojássárga
- kb. 2-3 ek tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- 8 dkg darált mák
- 2-3 ek akácméz, vagy ízlés szerint
- kb. 0,4 dl tej

+ Porcukor a tetejére

Elkészítés:

A lisztet, porcukrot, sót, fahéjat, reszelt citrom héját és a sütőport egy nagyobb edénybe szórjuk, elvegyítjük, majd a vajjal elmorzsoljuk. Végül a tojássárgát is hozzáadjuk és annyi tejet, hogy összeálljon a tészta.

Folpackba csomagoljuk és egy órára hűtőben pihentetjük, de akár egy egész éjszakát is maradhat.

Ezután két részre vágjuk és enyhén lisztezett felületen kb. 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk, majd tetszőleges formával kiszaggatjuk, ügyelve arra, hogy ugyanannyi egész és lyukas darab legyen.

Sütőpapiros tepsibe rakosgatjuk, külön az egész karikákat, és külön tepsire a lyukas karikákat (ezeknek kevesebb idő kell a megsüléshez), majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 8-10 perc alatt megsütjük. Amikor a széle már kezd barnulni, kivehetjük a sütőből.

A mákos töltelékhez a hozzávalókat egy kisebb lábasba tesszük és összeforraljuk.

Miután kihűltek a linzer karikák, egy egész és egy lyukas karikát a mákos töltelékkel összeragasztunk, és porcukorral megszórjuk.


2015. december 21., hétfő

Diós kosárka



Gyerekkori kedvenc, igazi nagyi-féle süti, ami elmaradhatatlan a nagyobb ünnepek asztaláról. Nem is értem, hogy nem került fel eddig a blogra, hisz többször készült már, de most pótolom ezt a hiányosságot. Egy kicsit időigényesebb az elkészítése, de én szeretek bíbelődni az e fajta sütikkel, szívesen készítem, számomra ez kikapcsolódás. :)

Ebből az adagból nekem 26 kosárkám lett. A kosárka forma mértei 6,5x3,5x2,5 cm.

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg liszt
- 7 dkg porcukor
- 1 csipet só
- késhegynyi sütőpor
- 1/2 citrom reszelt héja
- 10 dkg vaj
- 3 dkg házi sertés zsír
- 2 tojássárga
- kb.3 ek frissen facsart citromlé

Hozzávalók a töltelékhez:

- 2 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 15 dkg cukor
- 15 dkg darált dió

+ sárgabaracklekvár

Elkészítés:

A tészta száraz hozzávalóit és a reszelt citromhéjat egy edénybe szórjuk és a zsiradékot elmorzsoljuk benne, majd a tojássárgákkal eldolgozzuk, és hozzáadunk annyi citromlevet, hogy összeálljon a massza.
Folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük addig, amíg elkészül a diós hab és előkészítjük a kosárkákat.

A kosárka formákat kikenjük vékonyan olvasztott vajjal és egy tepsire rakosgatjuk őket.

A tojásfehérjéből a sóval együtt közepesen kemény habot verünk, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, és addig verjük amíg elfogy a cukor, és egy kemény habot nem kapunk. Óvatosan beleforgatjuk a darált diót, ügyelve hogy a hab ne törjön össze.

A tésztát kivesszük a hűtőből, majd kb. 3-4 mm vastagra nyújtjuk. 8 cm átmerőjű pogácsaszaggatóval köröket szúrunk belőle és kibéleljük (jól belenyomkodjuk) a kosárka formákat.

Mindegyik kosárka aljába egy teáskanál sárgabaracklekvárt teszünk, majd egy jó evőkanál diós habot kanalazunk rá.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 percig készre sütjük, vagy amíg a tetején a hab megszáradt.

A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd óvatosan kifordítjuk a formákból, és hagyjuk teljesen kihűlni.

2015. december 18., péntek

Szakácsmustra 15. forduló kiírás

Bizonyára már sokan ismeritek a " Szakácsmustra" nevezetű játékot, amelyet még 2013 végén indított útjára Sasó, azzal a céllal hogy minél több ismert/híres szakács főztjét próbáljuk ki. Ennek a játéknak a következő fordulójára engem kért fel Éva, a Takarékos konyha blog írója. A felkérést nagy örömmel fogadtam, és egyben 3-4 név is beugrott, de végül arra a szakácsra esett a választásom, kinek receptjei között találunk nagyon egyszerűeket és összetetteket egyaránt, valamint a közelgő Karácsonyi ünnepi asztalra is tudunk válogatni a remek ünnepi receptjei közül. A világhalón is nagyon sok receptje fent van, valamint a TV Paprika-n is mennek a műsorai, így mindenki kedve és ideje szerint válogathat. :)

Tovább nem is szaporítom a szót, választásom MARTHA STEWART-ra esett. :)


Bárki jelentkezhet a játékra, aki szívesen kipróbálna egy vagy több receptet Martha Stewart-től. Aki bloggal rendelkezik, attól várok egy képet és a blogbejegyzés linkjét az elkészült finomságról, akik pedig nem vezetnek blogot, ebben az esetben egy képet és a recept leírását kérném elküldeni az abroszra.valo@gmail.com e-mail címre. Fontos, hogy a forrás megjelölést ne felejtsétek feltüntetni!

A beküldési határidő: január 31. vasárnap éjfél. 


Használható források (angol):

1. www.marthastewart.com 
2. www.pbs.org
3. www.delish.com 
4. www.popsugar.com
5. www.styleathome.com

Jó sütést-főzést kívánok! :) 

--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az eddig lezajlott fordulók összefoglalója:

1. Sasó - Gordon Ramsay
2. Marka - Jamie Oliver
3. Kisildi - Nigella Lawson
4. Dina - Rachel Allen
5. Juci - Donal Skehan
6. Süni - Hugh Fearnley-Whittingstall
7. Pitelány - Julia Child
8. Őrült Szakács - Frank Júlia
9. Fűszermánia Gabi - Lajos Mari
10. Vöröskaktusz - Stahl Judit
11. Vanilin - Benke László
12. Mrs Same - Anna Olson
13. Martinelli - Curtis Stone
14. Éva - Buday Péter

2015. december 15., kedd

Hatlapos kakaós szelet


Amióta csak megláttam Gabriellánál ezt a hatlapos sütit, azóta terveztem elkészíteni, aztán most a karácsonyi próbasütések során ez is felkerült a listára. Ugyan én nem szeretem készíteni az olyan sütiket, amikhez lapokat kell sütni, de ezzel a tésztával olyan könnyű volt dolgozni, hogy még én is élveztem a lapok nyújtását. :) Gyorsan ment nagyon, s amíg a lapok hűltek, a krém is elkészült, aztán már csak az éjszakát kellett kivárni, hogy szeletelhető legyen. Nagyon finom, nem túl édes sütemény, tökéletes választás az ünnepi asztalra! :)

Hozzávalók a tésztához:

- 60 dkg liszt
- 1 csipet só
- 5 dkg porcukor
- 1 tk szódabikarbóna
- 15 dkg házi sertés zsír
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- kb. 1,5 dl tej

Hozzávalók a krémhez:

- 2 tojás sárga
- 25 dkg cukor
- 7 dkg liszt
- 7,5 dl tej
- 2 púpos evőkanál kakaópor
- 8 dkg vaj

Elkészítés:

A tészta száraz hozzávalóit egy nagyobb edénybe szórjuk, és összekeverjük. A zsiradékot elmorzsoljuk benne, hozzáadjuk a tojást, és annyi tejet, hogy egy jól nyújtható tésztát kapjunk.
6 egyenlő részre osztjuk, majd egyenként kinyújtjuk kb. 16x24 cm-es téglalapra (2-3 mm vastagságú lappá). Nagyon könnyű dolgozni a tésztával, könnyen nyújtható, nem ragad le és nem is szakad.
Átemeljük egy vajazott és lisztezett sütőlapra vagy egy tepsi hátára, és készre sütjük. Ha már a széle kezd barnulni, akkor vehetjük is ki a sütőből. Még egy kicsit puha a teteje, de hűlés közben majd szilárdul.

A krémhez a tojássárgákat 4 evőkanál cukorral (a 25 dkg cukorból elvéve) habosra keverjük, majd a lisztet is hozzáadva egyneművé keverjük. Hozzáöntünk több részletben 2 dl tejet (a 7,5 dl tejből mérve), és simára keverjük.
Egy lábasba összekeverjük az átszitált kakaóport a megmaradt cukorral, több részletben hozzáöntjük a maradék tejet és addig melegítjük, amíg a cukor teljesen elolvad.
Ezután levesszük a tűzről, pár kanállal hozzáadunk a tojásos keverékhez a hőkiegyenlítés miatt, majd ezt beleöntjük a lábasba a kakaós keverékhez. Visszatesszük a tűzre és alacsony lángon, folyamatos keverés közben sűrű, pudingszerű krémmé főzzük. Levesszük a tűzről, és még forrón hozzákeverjük a vajat.
Kicsit hűtjük, majd a még meleg krémmel megtöltjük a lapokat és letakarva, hűtőbe tesszük 1 éjszakára.

Másnap, kisebb 3x5 cm, vagy mint nálam 3x7 cm-es szeletekre vágjuk, majd porcukorral megszórva kínáljuk.

2015. december 11., péntek

Császármorzsa + VKF! 75. forduló



Az elmúlt hónapokban sajnálatos módon lemaradtam több bloggerek közti játékról, pedig nagyon élvezem ezeket a játékokat, de egyszerűen nem volt időm rájuk. Most is szinte lecsúsztam a Timcsi által lebonyolított VKF! ((Vigyázz!Kész!Főzz!) fordulóról, de végül mégis sikerült. :) A téma, amit Timcsi választott, az a „Hírességek asztalánál”, vagyis olyan desszerteket, ételeket kell készíteni, ami valamilyen módon köthető valamelyik hírességhez. Szerepelnek ilyen édességek, ételek már a blogon, mint a Zserbó-szelet, Sacher muffin (a torta leegyszerűsített formája), Linzer, Rákoczi túrós Csirkemell Sztroganoff módra,vagy a Dubarry-leves. Amikor elolvastam a kiírást, első gondolatom a Mikszáth szelet volt, de aztán átgondoltam, mert valami gyors és egyszeri fogyasztásra valót szerettem volna készíteni, így maradtam a császármorzsa mellett.
Több változata ismert, készülhet csak lisztből, búzadarából, vagy a kettő keverékéből is. Az eredeti osztrák császármorzsa liszttel készül, és inkább a palacsintatésztára hasonlít, de én most a búzadara-liszt változatot készítettem el, és a recepten annyit változtattam, hogy forró tejet használtam, így megtudtam spórolni azt az egy órát, vagy még többet is talán, amíg a búzadara megszívta magát nedvességgel.
Több legenda is kering a császármorzsa eredetéről, de senki sem tudja megmondani pontosan, hogy melyik a valódi.  Állítólag Ferenc József császár kedvenc étele volt, és "az egyik legismertebb szerint, keletkezése a császár egyik vadászatával hozható összefüggésbe. Ugyanis a császár egyszer fiatal korában vadászat közben eltévedt az erdőben, és amikor hosszas bolyongás után erdei házikóra bukkant, az itt lakó anyóka finom süteménnyel kínálta meg a megéhezett császárt. A sütemény, amely megmentette az uralkodót az éhhaláltól, később nagy sikernek örvendett a bécsi udvarban, és lassan a mindennapi étkezések fénypontjává vált. Egy másik legenda szerint a császármorzsa felfedezése Sissinek köszönhető, aki utálta a tésztaféleségeket és a gombócokat, és egy nap azzal kísérletezett a konyhában, hogy különféle alapanyagokat kevert össze." (Forrás innen.)

Hozzávalók:

- 10 dkg búzadara
- 0,7 dkg liszt
- 2,5 dl tej
- 3 tojás
- 1 csipet só
- 2 cs. vaníliás cukor
- 7 dkg cukor
- 1/2 citrom reszelt héja

+ kb. 4 dkg vaj

Díszíteni:

- porcukor
- házi sárgabaracklekvár

Elkészítés:

A lisztet, búzadarát és a citrom reszelt héját egy mélyebb tálba szórjuk és összekeverjük, majd ráöntjük a felforrósított tejet. Egyneművé keverjük és félretesszük felhasználásig.

A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét a sóval kemény habbá verjük.
A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világos színű lesz, majd hozzákeverjük a tejes keverékhez. A kemény tojásfehérje habból 1-2 evőkanállal hozzákeverünk a masszához, majd a többi habot óvatosan beleforgatjuk.

Egy nagyobb serpenyőben felmelegítjük a vajat, majd ráöntjük a masszát. Ha az alsó fele megbarnult, akkor megfordítjuk, majd apró darabokra, morzsákra tördeljük. Folyamatosan kevergetjük, és addig pirítjuk, amíg nem marad nyers rész, és szép aranybarna lesz.

Tálaláskor megszórjuk porcukorral, és lekvárral kínáljuk.

2015. december 10., csütörtök

Marcipános karácsonyi keksz


 

Ahogy mindenki mostanában, én is karácsonyi sütik próbasütésével töltöm a szabad időmet. Még nincs kialakulva a végleges lista, ezért ha valami finomnak tűnő sütit látok, kipróbálom, s majd a kóstolás után eldöntjük, mi kerül fel a listára, és mi nem. :) Ezt az egyszerű, de igen mutatós kekszet Hankkánál láttam, s ugyan én nem kedvelem a marcipánt, de gondoltam egy próbát megér, ha én nem is, de a férjem biztos szeretni fogja. És láss csodát, még nekem is ízlett. :)
Egyúttal kipróbáltam az újonnan beszerzett kekszpecsétjeim egyikét is, s amint látható, nagyon jól bevált, kitűnő a tészta, megtartja az alakját és nem deformálódik sütés közben. Úgy hogy, még egy ok elkészíteni a kekszet, a díszítés pedig mindenki fantáziájára van bízva.


Hozzávalók a tésztához (kb. 60 darab):

- 25 dkg liszt
- 2 cs. vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 15 dkg vaj
- 10 dkg marcipánmassza
- 1 tojássárgája

Diszíteni:

- kb. 5 dkg étcsokoládé + 1 tk olaj
- színes cukorgyöngy

Elkészítés:

A lisztet, cukrot és sót egy mélyebb tálba szórjuk és összekeverjük. Elmorzsoljuk a  vajjal, majd a lereszelt marcipánmasszával és tojássárgával egyneművé dolgozzuk.
Ezután folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük.

A hűtőből kivéve, a tésztát 2 darabba vágjuk és enyhén lisztezett felületen kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd tetszőleges formával kiszaggatjuk.
A leeső részeket összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk addig, amíg a tésztánk el nem fogy.
Így járunk el a másik tésztadarabbal is.

Sütőpapiros tepsire rakosgatjuk és előmelegített, 170 fokos sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. Amikor a széle már kezd barnulni, kivehetjük a sütőből.

A sütőből kivéve 2-3 percet hagyjuk hűlni a tepsibe, majd rácsra tesszük és hagyjuk kihűlni.

Vízgőz fölött felolvasztjuk a csokoládét az olajjal, majd egy zacskóba töltjük. Kis lyukat vágunk a zacskó sarkán és becsíkozzuk a kihűlt kekszek tetejét, és megszórjuk cukorgyönggyel.

2015. november 29., vasárnap

Advent


Ebben az évben is elérkezett Advent első vasárnapja, meggyújtjuk a koszorún az első gyertyát és lelkiekben elkezdünk az Úr Jézus Krisztus születésének napjára készülni.
Lassan-lassan a konyhában is elkezdünk készülődni, tervezgetni a karácsonyi menüt.

Minden kedves idelátogatónak és bloggertársamnak, ÁLDOTT ADVENTI IDŐSZAKOT KÍVÁNOK!

2015. november 27., péntek

Réteges sajtos-vajas kifli


Rég nem készült nálunk kelt tészta, pedig nagy kedvencünk, csak ez a fránya időhiány ...... Ezek a kiflik is még augusztus végén készültek, amikor is megláttam Gabriella csodaszép kiflijeit és muszáj volt nekem is megsütni. :) Valóban nagyon finom, kívül ropogós, belül omlós péksüti, érdemes kipróbálni!

Hozzávalók a tésztához:

- 3 dkg friss élesztő
- 1,5 dl tej
- 1 tk cukor
- 50 dkg finom liszt
- 2 teáskanál só (vagy ízlés szerint)
- 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
- 1 tojássárgája
- kb. 3-4 ek tejföl

Hozzávalók a töltelékhez:

- 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
- 10 dkg reszelt trappista sajt

A tetejére:

- 1 tojássárgája
- 1 evőkanál tej
- 4 dkg reszelt sajt

Elkészítés:

A langyos tejbe belekavarunk 1 tk cukrot majd belemorzsoljuk az élesztőt, lefödjük és meleg helyre tesszük addig, amíg felhasználásra kerül.

A lisztet és sót és egy dagasztótálba szitáljuk. Elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojássárgát, majd a felfuttatott élesztővel és a tejföllel összegyúrjuk. Csak annyi tejfölt adjuk  hozzá, hogy egy könnyen formálható, rugalmas tésztát kapjunk.

Kelesztés nélkül, azonnal kinyújtjuk téglalap alakúra, majd egyenletesen rákenjük a vajat és rászórjuk a reszelt sajtot. Rövidebb oldalától kezdve feltekerjük, mint a bejglit, majd egy tiszta konyharuhával letakarjuk és 30 percig pihentetjük.

Ezután a feltekert rudat középen kettévágjuk, majd enyhén lisztezett felületen, egyenként kinyújtjuk kb. 30x40 cm-es téglalap alakúra. Előfordulhat, hogy nyújtás közben, a széleknél kicsit kifolyik a töltelék, ebben az esetben csak lisztezzük alá egy kicsit és nyújthatjuk tovább.
A kapott téglalapot felvágjuk 7 egyforma háromszögre, majd mindegyik háromszöget széles felüktől feltekerjük kifli alakúra, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. Ugyanígy járunk el a másik tésztával is.

A kiflik tetejét lekenjük a tejjel hígított tojássárgával és megszórjuk kevés reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.

2015. november 23., hétfő

Egyszerű mézeskalács + Szakácsmustra 14. forduló


Gyors mézeskalács recept után kutakodva, a szakácsmustra újabb fordulójának, pontosabban ennek háziasszonyának, Évának köszönhetően bukkantam rá Buday Péter egyszerű mézeskalács receptjére. Valóban gyorsan és egyszerűen elkészíthető, nem kell sokáig pihentetni, és napokat sem kell várni míg puha lesz, ez olyan azonnal puha fajta mézeskalács. Nagyon finom, és ebből az adagból szinte 3 gáztepsinyi mézeskalács lett.

Hozzávalók a tésztához:

- 40 dkg liszt
- 20 dkg porcukor
- 2 tk mézeskalács fűszerkeverék
- 1 csapott tk szódabikarbóna
- 3 dkg szoba-hőmérsékletű vaj
- 3 ek akácméz
- 2 tojás

Lekenni: - 1 tojássárga + 1 tk víz

Elkészítés:


A száraz hozzávalókat egy nagyobb tálba szitáljuk, majd a vajat elmorzsoljuk benne. Hozzáadjuk a mézet és tojást, majd egynemű masszává gyúrjuk. Egy kicsit ragad, de nem kell több lisztet adni hozzá.

Folpackba csomagoljuk, és hűtőbe tesszük 2 órára.

A hűtőből kivéve, 2 részre osztjuk a tésztát, majd az egyiket visszatesszük a hűtőbe felhasználásig. A másik tésztadarabot lisztezett dolgozófelületen kb. 3 mm vastagra nyújtjuk majd tetszőleges formákkal kiszaggatjuk.
Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk és tetejüket lekenjük a vízzel hígított tojássárgával. A leeső részeket összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk addig, amíg a tésztánk el nem fogy.

A másik tésztadarabbal is hasonlóan járunk el.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 8-10 perc alatt készre sütjük. Ha már a széle kezd barnulni, akkor kivehetjük a sütőből. Ne hagyjuk tovább a sütőben, mert akkor túl kiszárad és kemény lesz.

2015. november 18., szerda

Gombás csicseriborsó főzelék


Aledánál láttam meg ezt a csicseriborsós egytálételt, s mivel minden hozzávaló adott volt, elkészült egyik szombati nap ebédre. Én konzerv csicseriborsót használtam, így sok dolog nem volt vele, nagyon gyorsan elkészült.

Hozzávalók:


- 1 csicseriborsó konzerv (25 dkg)
- 40 dkg gomba
- 1 vörös hagyma
- 2 cikk fokhagyma,
- 1 evőkanál paprikakrém
- 4 evőkanál olaj
- 1,5 dl paradicsomlé
- 1 csapott ek étkezési keményítő
- só, bors, fűszerpaprika
- apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítése:


A csicseriborsóról öntsük le a levét, majd szűrőbe téve hideg vízzel öblítsük le és hagyjuk lecsepegni.

A megtisztított és felszeletelt gombát az olajon megpároljuk, majd zsírjára sütjük. Szűrőkanállal kiszedjük és felhasználásig félretesszük.

Ugyanabban az edényben, a visszamaradt olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Hozzáadjuk a paprikakrémet és a csicseriborsót, majd ízesítjük sóval, borssal és a fűszerpaprikával.

Visszatesszük a gombát, felöntjük 1 dl paradicsomlével, alaposan összeforgatjuk és összeforraljuk.

Az étkezési keményítőt csomómentesre kavarjuk a megmaradt paradicsomlével, ráöntjük a csicseriborsós ragura és addig forraljuk, amíg besűrűsödik.
Legvégül rászórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet.

2015. november 10., kedd

Aszalt vörös áfonya pürével töltött zabpelyhes keksz


A töltelék fogott meg ennél a keksznél, igaz hogy az eredeti receptben aszalt fügével volt elkészítve, de így vörös áfonyával is nagyon finom volt. Én egy kicsit vékonyabbra nyújtottam a tésztát, mint ahogy a receptben megvolt adva, így 20 darab töltött keksz és 10 darab sima, töltelék nélküli keksz lett ebből a mennyiségből. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 95 g teljes kiőrlésű liszt
- 95 g zabpehely
- 40 g barna cukor
- 1/2 tk. sütőpor
- 1 csipet só
- 1 tk fahéj
- 113 g vaj
- 1/2 tk. vanília kivonat
- kb. 2 ek. tej

Hozzávalók a töltelékhez:

- 75 g aszalt vörös áfonya
- kb. 80-100 ml víz
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tk reszelt citromhéj

Elkészítés:

A zabpelyhet pár másodperce aprítógépbe tesszük. Nem kell porrá darálni, jobb ha kicsit darabos marad.
A többi száraz hozzávalóval együtt egy nagyobb tálba szórjuk és összekeverjük, majd vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a vanília kivonatot és annyi tejet, hogy összeálljon a massza.
Fóliába csomagoljuk a tésztát és fél órára a hűtőbe tesszük.

Ezután lisztes felületen kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd tetszőleges formákkal kiszaggatjuk. Én egy 4 cm-es pogácsaszaggatót használtam.

A kiszúrt kekszeket sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10-12 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha már a széle kezd barnulni, akkor kivehetjük a sütőből.

Pár percet pihentetjük a tepsin, majd ezután rácsra téve kihűtjük és elkészítjük a tölteléket. 

Egy kisebb lábasba rakjuk a töltelék hozzávalóit, majd közepes lángon felforraljuk. Kis lángon kevergetve addig főzzük, amíg az áfonya magába szívja a vizet (egy kis szaftja maradjon). Pár percig hűtjük, majd aprítógépben pürésítjük.

Nem kell megvárni, amíg a töltelék teljesen kihűl, hanem még melegen két-két kekszet összeragasztunk az áfonyás töltelékkel.

A töltött kekszeket légmentesen záró dobozban tároljuk.

2015. november 6., péntek

Tepertőkrém + Blogkóstoló 25. forduló



Mostanában sajnos egyre kevesebb időm jut a blogra, és a különböző bloggerek közti játékokról is lemaradtam, de a blogkóstolóról már nem szerettem volna, ha jelentkeztem. Sherpa blogját sorsolta ki nekem Andi-XSara, a blogkóstoló ezen fordulójának háziasszonya, és miután jó alaposan átnéztem a blogon szereplő finomságokat, a tepertőkrém mellett döntöttem. Egyrészt mert nagyon szeretjük a tepertőt, gyorsan elkészíthető, ami nem elhanyagolható a mai rohanó világban, valamint mindig jól jön egy újabb ízvilágú kence reggelire. :) 
Nekünk nagyon ízlett, ajánlom nektek is kipróbálásra! 

Hozzávalók:

- 20 dkg darált tepertő
- ízlés szerint 1-2 gerezd áttört fokhagyma
- 1 kisebb fej lilahagyma
- 1 ek ketchup
- 1 ek majonéz
- 2 ek puha vaj
- só, bors, fűszerpaprika ízlés szerint

Elkészítés:


Az elkészítése nagyon egyszerű. :) A hagymát megpucoljuk, majd kisebb darabokra vágjuk. Nem kell szeletelni vagy kis kockákra vágni, mert a botmixer majd úgyis pépesíti.
Egy magas falú edénybe teszünk minden hozzávalót, majd a botmixerrel addig turmixoljuk amíg krémes állaga lesz. Ízesítjük sóval, borssal és kevés fűszerpaprikával, majd alaposan elkeverjük.

Fogyasztásig hűtőbe tartjuk, majd kenyérre kenve fogyasztjuk.

2015. október 30., péntek

Kávés hókifli


Sajnos az utóbbi időben szinte semmire sincs időm, így a blogot is hanyagolnom kellett. A konyhában is kevesebbet tevékenykedtem, de azért ha készült valami finomság igyekeztem megörökíteni, s majd lassan-lassan a blogra is felkerül.
Mutatok is egy könnyen elkészíthető és finom aprósüteményt, amit még az ünnepi asztalon is eltudok képzelni. :)

Hozzávalók:

- 10 dkg vaj
- 6 dkg porcukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 2 tojássárga
- 2 ek instant kávé
- 15 dkg liszt
- 1 csipet só
- szükség esetén kb. 2 ek lefőtt erős kávé

Hempergetni: - vaníliás cukor

Elkészítés:

A szoba-hőmérsékletű vajat habosra keverjük a cukrokkal, majd a tojássárgákat egyenként hozzáadva alaposan elkeverjük. Hozzáadjuk a kávéval és sóval elkevert lisztet majd egy egynemű, sima tésztát gyúrunk. Ha nem állna össze, akkor annyi evőkanálnyi lefőtt kávét adunk hozzá, hogy könnyen formázható tésztát kapjunk (nekem 2 evőkanál kávéra volt szükségem).

A kész masszát folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe tesszük pihenni.

Ezután a tésztát 3 részre osztjuk, majd újabb 10-10 részre és mindegyiket hengerré sodorjuk. Megformázzuk kifli alakúra, majd sütőpapíros tepsire rakosgatjuk őket.
Ha kisebb kiflicskéket szeretnénk akkor több részre osztjuk a tésztát, vagy csak egyszerűen lecsípünk egy darabkát a masszából, hengerré sodorjuk, megformázzuk kifli alakúra és a sütőpapiros tepsire rakosgatjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon 12-15 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve, még melegen, vaníliás porcukorba forgatjuk.

Légmentesen záródó dobozba tároljuk.


Recept innen.

2015. október 16., péntek

Mini mákos csigák


Péksütit terveztem reggelire, s mivel pár napja kaptam idei friss mákot a kolléganőmtől, nem is volt kérdés, hogy milyen töltelékkel készül majd. Most kisebb csigákat készítettem, és összesen 64 darab mákos csigánk lett. Nagyon jól esett reggelire egy bögre forró kakaóval. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 50 dkg liszt
- 5 dkg vaj
- 6 dkg házi sertés zsír
- 2 dkg friss élesztő
- 1 cs. vaníliás cukor
- 3 ek cukor
- 1 csipetnyi só
- 1 tk reszelt citromhéj
- 1 tojás
- kb. 1,9 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:


- 17 dkg darált mák
- 2 ek méz
- 3 ek cukor, vagy ízlés szerint
-  kb. 1 dl tej

Hempergetéshez:

- kb. 4 ek vaníliás porcukor

Elkészítés:

1 dl langyos tejbe belekavarunk 1 tk cukrot majd belemorzsoljuk az élesztőt, lefödjük és meleg helyre tesszük.

A lisztet egy tálba szórjuk és elmorzsoljuk benne a vajat és zsírt. Rászórjuk a cukrot, a sót, reszelt citromhéjat, hozzáadjuk az egész tojást, majd a felfuttatott élesztővel és a tejjel jól bedagasztjuk. Tejet csak annyit adjunk hozzá, hogy egy könnyen formálható, rugalmas tésztát kapjunk. Egy tiszta konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

A töltelékhez a mákot, a cukrot és mézet elkeverjük, majd a tejjel összeforraljuk. Annyi tejet adjunk hozzá, hogy egy könnyen kenhető masszát kapjunk.

Ezután a megkelt tésztát kiborítjuk a munkafelületre, amit nem kell sem lisztezni, sem pedig olajozni, hisz a tésztában van elég zsiradék, így nem ragad, majd 2 egyenlő részre osztjuk.

Az egyik tésztadarabot kb. 25x45 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk, egyenletesen rákenjük a mákos töltelék felét, majd hosszabb oldalától kezdve szorosan feltekerjük, mint a bejglit.

Egy vastagabb cérnaszállal 1-1,5 cm vastag szeletekre vágjuk, majd sütőpapíros tepsire fektetjük a tekercseket.

15 percig még pihentetjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük. A sütőből kivéve, még melegen, porcukorba forgatjuk.

A másik tésztadarabbal is hasonlóan járunk el.

2015. október 9., péntek

Túrógolyós csokitorta


Legutóbb Süninél láttam ezt a tortát, az ötlet pedig Juditkától származik, s mivel egy egyszerű de mégis finom és mutatós tortára volt szükségem, így hát nálam is elkészült. Bátran ajánlom nektek is kipróbálásra, ha gyorsan valami finom és mutatós tortára van szükségetek! :)
Nálam egy kicsit több túró és kókusz került bele, mint az eredeti receptben, valamint a máz is különbözik, de a végeredménnyel mindenképpen megvoltunk elégedve.

Hozzávalók a golyókhoz:

- 30 dkg túró
- 5 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tojássárga
- kb. 7 dkg kókuszreszelék

Hozzávalók a tésztához:

- 4 tojás
- 4 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 3 ek liszt
- 1 tk sütőpor
- 1 csipet só
- 2 ek kakaópor
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 dl olaj

Hozzávalók a ganache-hoz:

- 10 dkg étcsokoládé
- 0,8 dl tejszín

Elkészítés:

Egy 22 cm-es kapcsos kerek forma alját kibéleljük sütőpapírral, az oldalát kivajazzuk és lisztezzük.

A kókuszos túrógolyó hozzávalóit jól összedolgozzuk. Annyi kókuszreszeléket adjunk hozzá, hogy jól formázható masszát kapjunk, majd 10 percig pihentetjük.
Ezután diónyi nagyságú golyókat formálunk a masszából, és a forma aljára rakosgatjuk úgy, hogy a golyók ne érjenek össze. Amíg elkészül a piskóta masszája, addig tegyük hűtőbe.

A tésztához a tojásokat szétválasztjuk, majd a tojásfehérjéből a csipet sóval kemény habot verünk.
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világosabb színű lesz, majd adjuk hozzá az olvasztott csokoládét és olajat.
A lisztet elkeverjük a sütőporral és kakaóval, majd több részletben hozzáadjuk a csokis masszához. Ezután fellazítjuk 2-3 evőkanál tojásfehérje habbal, majd a többi habot óvatosan beleforgatjuk, ügyelve hogy ez ne törjön össze.

Öntsük az egészet a túrós golyókra, majd 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 30-35 percig. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd levesszük a tortaforma karimáját és hagyjuk teljesen kihűlni.

A tejszínt egy kisebb lábasba öntjük, majd ha már felmelegedett, de nem forr! beletesszük az összetört csokoládét. Levesszük a lángról, és addig kevergetjük, amíg a csoki teljesen felolvad és egy sima, egynemű mázat kapunk.

A kihűlt torta tetejére öntjük, majd elsimítjuk és hűtőbe tesszük dermedésig.
Mivel én nem díszítettem semmivel a tortát, ezért a mázat egy kanál hátával hullámosítottam egy kicsit. :)


2015. szeptember 28., hétfő

Gyors szilvás gombóc



Ha ősz, akkor szilva. Ha szilva, akkor pedig szilvás gombóc. :) Igen ám, de mit csináljunk, ha sürgősen kell a gombóc, és nincs itthon krumpli, kint zuhog az eső és semmi kedv elmenni a boltba krumpliért? Semmi pánik, készítünk egy szuper gyors gombócot, amihez nem szükséges krumpli. :) A tésztája egy egyszerű égetett tészta, ami valóban sokkal hamarabb elkészül, mint krumplis társa, és finom is, de azért nekem mégis a krumplis tésztájú gombóc az igazi.
A receptet Hankkától hoztam, és nekem ebből a mennyiségből 28 darab gombócom lett.

Hozzávalók a tésztához:

- 7,5 dl víz
- só
- 7 ek olaj
- 50 dkg liszt
- 2 tojás

Hozzávalók a töltelékhez:

-  kb. 1/2 kg szilva
- 1 tk fahéj
- 1 ek cukor
- 1 cs. vaníliás cukor

Hozzávalók a  hempergetéshez:

- 25 dkg zsemlemorzsa
- 2 cs. vaníliás cukor
- 3-4 ek cukor, vagy ízlés szerint

Elkészítés:


A szilvát megmossuk, szárazra töröljük, keresztbe kettévágjuk és eltávolítjuk a magját. Egy tálcára egymás mellé rakosgatjuk, vágott felükkel felfele, majd a mag helyére teszünk 1 kávéskanál fahéjas cukrot.

A vizet az olajjal meg a sóval felforraljuk. Amikor forr, akkor hozzáadjuk egyszerre az egész lisztet, majd állandó kavargatás mellett addig főzzük, amíg az edény falától elválik (gyors folyamat, alig 1cperc).
Egy elég kemény masszát kapunk, nagyon nehezen lehet kavargatni.
Levesszük a tűzről, egy kicsit állni hagyjuk, majd egyenként hozzákavarjuk az előzőleg enyhén felvert tojásokat.

Ha már annyira hűlt a tészta, hogy könnyedén tudunk dolgozni vele, akkor vizezett kézzel lecsípünk a tésztából, tenyerünk között ellapítjuk egy kicsit, közepébe helyezünk egy-egy fél szilvát, majd becsomagoljuk és gombócot formálunk belőle.

A gombócokat lobogó sós vízbe dobjuk, majd amikor feljönnek a víz felszínére még kb. 2 percig főzzük.

Egy serpenyőben szárazon megpirítjuk a zsemlemorzsát, kevés olajat csurgatunk hozzá, és a cukorral ízesítjük.

Ha a gombócok megfőttek, szűrőkanállal kiszedjük a vízből és pirított zsemlemorzsában meghempergetjük őket.

2015. szeptember 25., péntek

Francia körtetorta csokoládéval


Teller-cake Zsuzsánál láttam meg ezt a francia körtetortát, és nyomba lecsaptam a receptre. Nem vártam sokat vele, a múlt hétvégén már el is készítettem, és alig egy nap alatt el is tüntettük. ;) Nagyon finom, egyszerű kis sütike. :)

Hozzávalók:

- 3 tojás
- 10 dkg barna cukor
- 12,5 dkg liszt
- 10 dkg vaj
- 10 dkg kisebb darabokra vágott étcsokoládé (vagy csoki csepp)
- 4 darab körte

Elkészítés:

Egy 20 cm-es kapcsos kerek forma alját kibéleljük sütőpapírral, az oldalát kivajazzuk és lisztezzük.

A tojásokat szétválasztjuk, majd a tojásfehérjéből kemény habot verünk.

A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, amíg megnő a térfogata és világosabb színű lesz. Tovább keverve hozzáadjuk a felolvasztott vajat is, végül pedig a lisztet is hozzáadva egyneművé keverjük.
Óvatosan belekeverjük a csoki darabkákat, majd 3 evőkanál tojásfehérje habot adunk hozzá és fellazítjuk, majd a többi habot óvatosan beleforgatjuk, ügyelve hogy a hab ne törjön össze.

A tészta felét a formába simítjuk, majd megszórjuk az előzőleg kockára vágott körte felével. Rásimítjuk a többi tésztát, majd a megmaradt körtekockákat rászórjuk és egy kicsit belenyomkodjuk a tésztába.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

2015. szeptember 18., péntek

Mákhabos reszelt kocka



Rég nem volt mákos finomság nálunk, s amikor megláttam ezt a sütit egy román oldalon, nem tudtam ellenállni neki, másnap muszáj volt elkészítenem. Csakis dicsérni tudom, nagyon finom, könnyed sütemény, persze mást is nem is mondhat egy mákkedvelő. :)
Követtem a receptben leírtakat, csupán a töltelékhez használtam több tojásfehérjét, hogy ne kelljen lefagyasztani a megmaradt fehérjéket. Az előírt 2 tojásfehérje helyett, én 5 tojásfehérjét használtam és a cukor mennyiségét is felemeltem egy kicsit. Valamint nem kerek formába, hanem egy 24x29 cm nagyságú tepsibe készítettem.
Mákrajongóknak ajánlom kipróbálásra, biztos nem fog csalódást okozni. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 2 tojássárga
- 10 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 15 dkg vaj
- 30 dkg liszt
- 1 csipet só
- 1/2 citrom héja
- 1 csipet fahéj

Hozzávalók a töltelékhez:

- 5 tojásfehérje
- 1 csipet só
- 22 dkg cukor
- 32 dkg darált mák
- 3 dl tej
- 2 cs. vaníliás cukor
- 1 csipet fahéj

Elkészítés:

A liszttel elkeverjük a sót, fahéjat és citromhéjat.

A tojássárgát a cukrokkal habosra keverjük, majd a szobahőmérsékletű vajat is hozzáadva tovább keverjük. Több részletben hozzáadjuk a lisztes keveréket, és jól összedolgozzuk. A kapott tésztát folpackba csomagolva kb. 45 percet hűtőbe pihentetjük.

Ez idő alatt elkészítjük a mákos tölteléket.
Egy lábasba szórunk 10 dkg cukrot, 1 csomag vaníliás cukrot, a darált mákot és csipet fahéjat, összekavarjuk, majd a tejet is hozzáadva 2-3 percig főzzük. Levesszük a tűzről és kihűtjük.

A tojásfehérjéből a sóval együtt közepesen kemény habot verünk, majd kanalanként adagoljuk hozzá a megmaradt 12 dkg cukrot és a vaníliás cukrot, és addig verjük amíg elfogy a cukor, és egy nagyon kemény habot nem kapunk.
Ha már a mák kihűlt, 2-3 evőkanál tojáshabot adunk hozzá és fellazítjuk, majd a többi habot óvatosan beleforgatjuk, ügyelve hogy a hab ne törtjün össze.

A tésztát kivesszük a hűtőből, majd 2/3 -át egy sütőpapíron tepsi nagyságúra nyújtjuk, ügyelve arra hogy egy kicsit nagyobb legyen a tészta mint a tepsi mérete. A kisebb tésztadarabot felhasználásig visszatesszük a hütőbe.
A kinyújtott tésztát, a sütőpapírral együtt átemeljük a tepsibe és beleigazítjuk a tésztát, majd a széleit rányomkodjuk a tepsi oldalára egy kb. 2 cm-es peremet hagyva.
Villával megszurkáljuk és ráöntjük a mákos tölteléket, elsimítjuk.
A megmaradt tésztadarabkát nagy lyukú reszelőn a mákos habra reszeljük.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 25 percig sütjük, majd visszavesszük a sütőt 150 fokra és újabb 10-15 percig száritjuk.

Tepsibe hagyjuk kihűlni, majd porcukorral megszórjuk és szeleteljük.


2015. szeptember 14., hétfő

Kapros-tejfölös csirkemell



Rég nem volt ételrecept a blogon, és hogy nehogy véletlenül is azt gondoljátok, hogy csak sütiken élünk, hozok egy végtelenül egyszerű, de annál nagyszerűbb egytálételt. :)

Hozzávalók kb. 4 főre:

- 65 dkg csirkemell filé
- 1 kg krumpli
- 45 dkg tejföl
- 1 csokor kapor
- 2 vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- só, bors
- olívaolaj

Elkészítés:

A krumplit meghámozzuk, megmossuk és kockákra vágjuk.

A csirkemell filéket megmossuk és leitatjuk, majd falatnyi darabokra vágjuk.

Egy hőálló edénybe rakjuk a krumpli- és húskockákat, rászórjuk a felaprított vöröshagymát és 2 gerezd fokhagymát. Meglocsoljuk az olajjal, majd sózzuk, borsozzuk és az apróra vágott kapor felét is rászórjuk.  Jól átforgatjuk, hogy mindenhol érje az olaj és fűszerek a krumplit és húsdarabokat. Alufóliával letakarjuk, majd előmelegített sütőben készre sütjük.

A tejfölbe elkeverjük az áttört fokhagymát és a megmaradt apróra vágott kaprot, majd ráöntjük a megpuhult krumplira és húsira. Összekeverjük, majd vissza tesszük a sütőbe fólia nélkül, és kb. 10 perc alatt megpirítjuk a tetejét.


Recept ötlete innen.

2015. szeptember 11., péntek

Meggyes-ricottás morzsasüti + Szakácsmustra 12. forduló



Az előző szakácsmustra fordulójáról lemaradtam, aztán amikor Melinda megnevezte az új forduló szakácsát, Anna Olson-t, gyorsan szétnéztem a netten, hogy időben tudjak elkészülni. Egy kicsit nehéz volt a sok finomság közül választani, de végül egy málnás-ricottás sütire esett választásom. Ugyan én meggyel készítettem el, de szerintem ez nem rontott rajta, így is finom lett. :)
A receptben a hozzávalók bögrével vannak kimérve, de én lemértem és úgy írom ide.

Hozzávalók a tésztához:

- 25 dkg ricotta
- 12 dkg cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 3 kisebb tojás (Vagy 2 nagy tojás)
- 6 dkg vaj
- 2 ek citromlé
- 34 dkg liszt
- 1 1/2 tk sütőpor
- 1/4 tk szódabikarbóna
- 1 csipet só
- 2 tk reszelt citromhéj

Hozzávalók a morzsához:

- 15 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 1/2 tk sütőpor
- 1 tk fahéj
- 6 ek olvasztott vaj

+ 25 dkg kimagozott meggy

Elkészítés:

A lisztet, sütőport, szódabikarbónát és a sót egy tálba szitáljuk és elvegyítjük.

A ricottát elkavarjuk a cukorral, tojással, az olvasztott és kihűtött vajjal, valamint a citromlével és citromhéjjal. Ezután több részletben hozzáadjuk a lisztes keveréket és egyneművé keverjük.

Egy 24x29 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és belesimítjuk a masszát. Rászórjuk a kimagozott meggyet.

A morzsás réteghez a hozzávalókat kézzel gyorsan összedolgozzuk. NEM kell hogy összeálljon, a lényeg, hogy morzsás maradjon! Rászórjuk a morzsát a meggyre, és előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!

A sütőből kivéve, tepsibe hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük.

2015. szeptember 7., hétfő

Sós háromszögek + Blogkóstoló 24. forduló


Rég nem készült péksüti nálunk, talán már van 2 hónapja is annak, hogy kelt tésztát dagasztottam. Már nagyon hiányzott, aztán amikor Melinda, a Habverő és fakanál blog írója, a legújabb blogkóstoló forduló háziasszonya, kisorsolta Mézeskalács konyháját páromul, máris péksütik után kutakodtam. Már blogkóstoltam egyszer Mézeskalácstól, így nem volt ismeretlen a blog, de most csak kelt tészták után nézelődtem. Gyorsan rábukkantam ezekre a sós háromszögekre, és a hétvégén el is készítettem. Nagyon finom lett, pihe-puha belül, enyhén ropogós kívül, kiváló reggeli vagy tízórai. :)

Kedves Mézeskalács, köszönjük ennek a finom péksütinek a receptjét! :) Ez alkalommal csak fél adagot készítettem, de következőkor kötelezően egész adag kell, mert nagyon eteti magát. ;)

Hozzávalók a tésztához (fél adaghoz):

- 50 dkg liszt
- 1/2 tojás
- 1 tk cukor
- 1 csapott tk só
- 2,4 dl tej
- 1 dl olaj

Hozzávalók a töltelékhez (fél adaghoz):

- 10 dkg vaj
- 1 1/2 tk só
- 2 tojássárga

Lekenni tetejét: - 1 tojássárga + 1/2 tojás

Megszórni tetejét:


- 1 tk szezámmag
- 1 tk egész mákszem
- 1 tk lenmag

Elkészítés:


1 dl langyos tejbe belekavarunk 1 tk cukrot majd belemorzsoljuk az élesztőt, lefödjük és meleg helyre tesszük.

Az egész tojást felütjük, majd enyhén felverjük egy villával, és két részre osztjuk. Fele belemegy majd a tésztába, a megmaradt tojást pedig felhasználjuk a tészta lekenéséhez.
Szerintem ha az egész tojást beletennénk a tésztába sem történne semmi, csak akkor meglehet, hogy kevesebb tejre lesz szükség.

A lisztet és sót és egy dagasztótálba szórjuk. Közepébe egy kis fészket alakítunk ki, majd beleöntjük a tojást, hozzáöntjük a felfutott élesztőt és a megmaradt tej felét, és összedolgozzuk. A tejet csak lassan adagoljuk hozzá, meglehet, hogy nem lesz szükség az egészre, vagy még kell hozzáadni egy keveset. Ha a tésztánk összeállt, akkor több részletbe hozzáadjuk az olajat is és egy lágyabb tésztát dagasztunk. Két egyforma részre osztjuk, cipót formálunk belőle, letakarjuk és 15 percet pihentetjük. A krémhez a vajat a sóval jó habosra kavarjuk, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat és egyneművé keverjük.

Ha megkelt a tésztánk, az egyik cipót enyhén olajozott deszkára borítjuk, egy kicsit átgyúrjuk, majd egy 30x40-es téglalapot nyújtunk belőle és megkenjük a vajas krém felével.

Hosszanti felétől nem túl szorosan feltekerjük, majd háromszögekre vágjuk. Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk és újabb 15 percet pihentetjük.

A másik cipóval is hasonlóképpen járunk el.

A megmaradt fél tojáshoz hozzákeverjük a tojássárgát, majd ezzel lekenjük a háromszögek tetejét, és megszórjuk a magokkal.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

2015. szeptember 4., péntek

Barackos-habos szelet


Sikerült pár darab ízetlen őszibarackot vásárolni, s már napok óta tettük egyik helyről a másikra, eldobni úgy-e semmit sem szabad, így sütibe került. Aztán volt még a hűtőbe 2 tojásfehérjém,  s hogy ne kelljen lefagyasztani, gondoltam legyen akkor habos süti. :) Természetesen bármilyen idény gyümölccsel el lehet készíteni, és a habot is ellehet hagyni a tetejéről, csak ebben az esetben a tésztájában tegyünk egy kicsit több cukrot, majd a tetejét szórjuk meg egy kevés porcukorral és úgy szeleteljük. :)

Hozzávalók a tésztához:

- 9 dkg vaj
- 13 dkg barna cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 2 tojás
- 1 csipet só
- 21 dkg liszt
- 1 cs. sütőpor
- 1 tk fahéj
- 4-5 ek tej

+ 2 szem őszibarack

Hozzávalók a habhoz:

- 2 tojásfehérje
- 8 dkg cukor

Elkészítés:

A barackokat megmossuk és egészben héjastul forró vízbe merítjük 1-2 percre, majd kivesszük és hűlni hagyjuk. Ezután lehámozzuk és kockára vágjuk.

A lisztet, sütőport, sót és a fahéjat egy tálba elvegyítjük.

A vajat a barna cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat és kihabosítjuk. Több részletben beleszórjuk a száraz hozzávalókat, és a tejjel együtt egynemű masszává keverjük. Ezután beleforgatjuk a kockára vágott barackot is.

Egy 24x29 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát.

Ez idő alatt elkészítjük a habot, amihez a tojásfehérjékből közepesen kemény habot verünk, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, és addig verjük amíg elfogy a cukor, és egy nagyon kemény, fényes habot nem kapunk.

Ha a tészta megsült, kivesszük a sütőből, tetejére simítjuk a tojáshabot, majd visszatoljuk a sütőbe és 10 percig még sütjük. Ezután visszavesszük a sütőt 150 fokra és addig szárítjuk, amíg a hab teteje enyhén megbarnul és ha hozzáérünk a tetejéhez, akkor már nem ragad.

Tepsibe hagyjuk kihűlni, majd forró vízbe mártott pengéjű késsel szeleteljük.

2015. augusztus 31., hétfő

Kókuszos fakanalas sütemény



Ha szeretitek a kókuszkockát, akkor ez a süti is fog ízleni. Nagyon hasonlít egymásra a két süti ízvilágban, csak ez sokkal gyorsabban meg van, mert nem kell beleforgatni a tésztakockákat a mázba, hanem csak a tetejére öntjük. A fakanalas ötlet Gabriellától származik, de a recept teljesen más, mert nem ilyen sütit terveztem, de végül ez sült ki belőle. :) Nagyon finomra sikeredett, nagy sikere volt, csak úgy tűntek el a szeletek a tányérról, alig maradt pár darab másnapra is. ;) Ajánlom nektek is kipróbálásra, biztosra állítom, hogy nem fogjátok megbánni.

Hozzávalók a tésztához:

- 2 tojás
- 14 dkg porcukor
- 6 dkg vaj
- 2 dl tej
- 25 dkg liszt
- 5 dkg kókuszreszelék
- 1 csipet só
- 1 cs. sütőpor

Hozzávalók a mázhoz:

- 10 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 2 dkg kakaópor
- 0,25 dl tej

+ 3 ek kókuszreszelék

Elkészítés:

A kókuszreszeléket pár másodperc alatt kávédarálóval ledaráljuk. Egy tálba szórjuk, majd a lisztet, sót és sütőport is hozzáadva összekeverjük.

Az egész tojásokat felverjük, majd több részletbe hozzáadva a porcukrot habosra keverjük, amíg megnő a térfogata. Tovább keverve hozzáadjuk az olvasztott és kihűtött vajat, majd végül váltakozva a tejet és a kókuszos lisztet is. Egyneművé keverjük.

Egy 24x29 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát belesimítjuk.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát. A sütőből kivett, még forró süteménybe egy fakanál nyelével lyukakat nyomkodunk.

A máznak valókat egy lábasba összekeverjük, majd lassú tűzön, folyamatosan keverve éppen csak összeforraljuk. A kihűlt sütemény tetejére öntjük, elsimitjuk, hogy mindenhova kerüljön a mázból és belefolyon a lyukakba, majd megszórjuk kókuszreszelékkel. Dermedni hagyjuk, majd szeleteljük.

2015. augusztus 28., péntek

Nektarinos bögrés süti



Ha már a gyors sütik időszakát élem :D, akkor jöjjön most egy szuper gyors bögrés gyümölcsös sütemény. Csak összekeverjük a hozzávalókat, tepsibe öntjük, tetejére rászórjuk a gyümölcsöt és mehet is a sütőbe. Ennyi az egész. :)

Hozzávalók:

A bögre 2,5 dl-es.

- 1 3/4 bögre finom liszt
- 2/3 bögre (barna)cukor
- 1 cs. vaníliás cukor
- 1 tk fahéj
- 1 1/2 tk sütőpor
- 1 csipet só
- 1/2 citrom reszelt héja
- 2 tojás
- 1/2 bögre tej
- 1/4 olvasztott és kihűtött vaj

+ 2 szem nektarin

Tetejére: - 2-3 ek barna cukor

Elkészítés:


A lisztet, sütőport, sót, fahéjat szitáljuk egy nagyobb edénybe, majd a cukrokkal együtt keverjük el.

A tojásokat enyhén verjük fel, majd a tejjel és olvasztott vajjal együtt keverjük simára. Csurgassuk a lisztes keverékhez és kavarjuk csomómentesre.

Egy 23x29 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát belesimítjuk.

A nektarint megmossuk, leitatjuk, majd kockákra vágjuk.
Esetleg le is hámozhatjuk, ebben az esetben egészben héjastul forró vízbe merítjük 1-2 percre, majd kivesszük és hűlni hagyjuk. Ezután lehámozzuk, és falatnyi kockákra vágjuk.

Rászórjuk a tepsibe simított masszára, megszórjuk barna cukorral, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát.

Kihűtjük, tetejét megszórjuk enyhén porcukorral és szeleteljük.