2021. április 9., péntek

Csokoládé talpas kókuszos keksz

Alig telt el az ünnep, és én máris csokoládé talpas kókuszos kekszet hozok. :) Mentségemre legyen szólva, hogy a keksz teljesen hozzáadott cukor nélkül készült, és finom liszt sem került bele. Így egy kicsit egészségesebb hozzávalókból készült, és nem is az a nagyon édes, kalóriadús keksz. A csokitalpat akár el is hagyhatjuk, de véleményem szerint a kókusz és csokoládé kitűnő párost alkot, ezért kár lenne elhagyni.

Hozzávalók:

- 5 dkg kókuszreszelék
- 10 dkg zabpehelyliszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1 csipet só
- 1 tk sütőpor
- 6 dkg eritrit
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- kb. 0,7 dl tej

Díszíteni: kb. 10 dkg étcsokoládé

Elkészítés:

A kókuszreszeléket, a liszteket, a sót és a sütőport egy nagyobb tálba mérjük, és összekeverjük.

Elmorzsoljuk benne a hideg vajat, hozzáadjuk az eritritet, majd közepében kis fészket alakítunk ki, és beletesszük az egész tojást. Egy kicsit elkavarjuk a körülötte levő liszttel, majd összegyúrjuk annyi tejjel, hogy összeálljon a massza.
(Szüksége esetén, a tészta állagán javíthatunk egy kevés liszttel vagy tejjel).

Folpackba csomagoljuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük.

A hűtőből kivéve, 2 részre osztjuk a tésztát, majd egyenként lisztezett felületen kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk. Tetszőleges kiszúróval kiszaggatjuk,  és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk.

A leeső részeket összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk addig, amíg a tésztánk el nem fogy.
(Én 5 cm átmérőjű kiszúrót használtam, és így 61 darab keksz lett.)

180 fokra előmelegített sütőbe kb. 10-12 perc alatt készre sütjük, vagy amíg el nem kezd barnulni a széle. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!)

Sütőből kivéve pár percet a tepsibe hagyjuk, majd rácsra tesszük és teljesen kihűtjük.

Az étcsokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd a kekszek alját egy szilikon ecsettel megkenjük, és rácsra tesszük a csokis résszel felfele.  

Ha már megdermedt a csokoládé, légmentesen záródó dobozba tároljuk.

8 megjegyzés:

  1. Finom és egészséges kekszet sütöttél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Katalin! :) Valóban nagyon finom volt.

      Törlés
  2. Finom kekszet készítettél. Napokban én is sütöttem kekszet jó ha van mihez nyúlni ha egy kis édességre vágyunk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! :)
      Egyetértek veled, mindig kell legyen valami a kekszes dobozba. ;)

      Törlés
  3. Hát igen, csoki-kókusz nekem is kedvenc,hiába, imádom a Bountyt is.. :-P viszem is a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ritka az az ember, aki ne szeretné a csoki-kókusz párost, mindig nyerő. :)
      Remélem nektek is ízleni fog, amikor elkészíted. :)

      Törlés
  4. Hűű, de szuper ez a keksz!! Felvettem a listámra. Nagy kekszes vagyok, szívesen eszegetném. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszik ez a keksz. :)
      Érdemes elkészíteni, nagyon finom.

      Törlés