2021. december 23., csütörtök

Sült sütőtökös zabgolyó


Egy utolsó perces édesség ötletet hozok az ünnepi asztalra, amit még bőven van idő elkészíteni holnapig. Egy egyszerű sütés nélküli édesség, gluténmentes és hozzáadott cukor sincs benne. Nemcsak hogy egészséges ez a sült sütőtökös zabgolyó, de gyorsan és egyszerűen elkészül, és még a gyerekeket is be lehet vonni a golyók formázásában. 

Hozzávalók:

- 10 dkg török mogyoró
- 10 dkg darált zabpehely
- 10 dkg sült sütőtök
- 5 dkg étcsokoládé

Megj: Ízlés szerint tehetünk bele kevés édesítőt is. Én nem tettem bele, mert a sült tök nagyon édes volt, és így tökéletes volt számunkra.

Hempergetni: - kb. 2-3 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, kihűtjük, majd a zabpehellyel együtt ledaráljuk.

A sült sütőtököt egy villával pépesítjük, és a csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk.

Minden hozzávalót egy nagyobb keverőtálba mérünk, majd egyneművé keverjük, gyúrjuk, hogy formázható masszát kapjunk belőle.

Folpack-kal letakarjuk és 1 órát hűtőbe pihentetjük, hogy a zabpehelyliszt felszívja a nedvességet.

(Szükség esetén, a massza állagán javíthatunk egy kevés zabpehelyliszttel/darált mogyoróval vagy tejjel.)

A megdermedt masszából dió nagyságú golyókat formázunk, és egyenként megforgatjuk kókuszreszelékbe.

Jól záródó dobozba rakosgatjuk és fogyasztásig hideg helyen tároljuk.

Ebből az adagból 28 darab 18 grammos sült sütőtökös zabgolyó lett.

2 megjegyzés:

  1. Finom édességgel zárod a karácsony előtti desszerteket!
    Boldog, békés karácsonyt kívánok sok szeretettel neked és családodnak!

    VálaszTörlés
  2. Csodás kép és biztos finom is. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívànok az egész családnak.

    VálaszTörlés