2014. július 16., szerda

Kókuszos kalácsgolyó



Megmaradt egy darabka kalács, ami már pár napos volt, így több mint valószínű hogy egyikünk sem ette volna meg, így valamit kezdeni kellett vele. Gondolkodtam, hogy mi is legyen belőle, aztán ahogy nézegettem a hűtő és kamra tartalmát, beugrott hogy legyen golyó belőle. Jó döntés volt, mert a végeredmény nagyon finom lett, csak úgy seperc alatt tüntettük el a tálcáról. Ezután ha maradna meg kalács vagy kifli, biztos hogy ilyen golyókat fogok készíteni, csak az ízesítést variálom. :)

Hozzávalók 27 darab 15 grammos golyóhoz:

- 15 dkg szikkadt kalács
- kb. 1,8 dl kókusztej
- 3 dkg durvábbra darált dió
- 3,5 dkg kókuszreszelék
- 2 ek tejpor
- 2 ek vaníliás porcukor (kevesebb vagy több, ízlés szerint)
- 1 ek rumaroma

Bevonni:

- 10 dkg étcsoki
- 2 tk olaj

+ kókuszreszelék megszórni

Elkészíteni:

A kalács szeleteket kisebb kockákra vágjuk, majd egy tálba rakjuk és leöntjük a kókusztejjel. Állni hagyjuk kb. 10 percet, hogy jól beigya a tejet és megpuhuljon, majd a többi hozzávalót is hozzáadva összedolgozzuk. Ha netán túl lágy lenne akkor adhatunk hozzá még darált diót, vagy 1-2 ek darált kekszet.
A kész masszából dió nagyságú golyókat formálunk és egy tálcára sorakoztatjuk, majd betesszük a mélyhűtőbe kb. 15 percre.

Az étcsokit vizgőz fölött felolvasztuk és elkeverjük az olajjal.

A mélyhűtőből kivett golyókat megmártjuk a csokiba, sütőpapíros tálcára rakosgatjuk, tetejét megszórjuk egy-egy csipet kókuszreszelékkel, majd megvárjuk míg megdermed a csoki. Mivel a golyók jó hidegek ezért pár perc alatt megköt a csoki, és már fogyaszthatjuk is. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötlet! S még szépek is, meg csokisak is:-)
    Én a sütiszélekből szoktam golyót készíteni. Csak kakaósan, rumosan.

    VálaszTörlés
  2. Jó kis recept! Szeretem az ilyen újrahasznosítós sütiket! :)

    VálaszTörlés