2021. január 10., vasárnap

Erdei gyümölcsös piskótatekercs

Karácsony és újév között megkívántunk egy könnyed piskótatekercset, és mivel rég nem ettünk gesztenyés sütit, jó ötletnek tűnt a gesztenyés piskótatekercs. De amint az előző bejegyzésben is említettem,  a krém nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ezért újratervezésre volt szükség, és inkább csokoládés gesztenyegolyó készült belőle. A piskótába pedig erdei gyümölcsös krém került. Visszagondolva, jó is volt, hogy így alakult, mert ellenkező esetben ki tudja mikor lett volna felhasználva a fagyasztóba lapuló erdei gyümölcs. A krém roppant egyszerű, bármilyen gyümölcsből elkészíthető, pudinggal besűrűsítve. Sem vaj, sem tejszín vagy krémsajt nem került bele, csak egy egyszerű, könnyed gyümölcskrém, mintha lekvár lenne. Talán amit javasolnék nektek, és nálunk elmaradt, az a csokoládé használata. A gyümölcsök fanyar ízét nagyon jól ellensúlyozná a csokoládé édes íze. Lehetne a tetejét  lecsurgatni olvasztott csokoládéval, vagy ganache-val bevonni a tetejét. 

Hozzávalók a piskótához:

- 5 tojás
- 1 csipet só
- 5 ek csapott ek eritrit
- 2 ek durum liszt
- 3 ek darált dió

Hozzávalók a krémhez:

- 75 dkg erdei gyümölcsmix
- 0,5 dl víz
- 3 ek méz vagy ízlés szerint
- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
- 3/4 cs. vaníliás pudingpor

Megj. Méz helyett eritritet  vagy akár kristálycukrot is lehet is használni. Kóstoljuk meg és ízlés szerint édesítjük.

Elkészítés:

A piskótához a lisztet elkeverjük a darált dióval.

A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét egy csipet sóval félkemény habbá verjük. Az eritritet kanalanként hozzá adagoljuk, miközben tovább verjük a habot addig, amíg elfogy az egész és a hab kemény nem lesz. Ezután, egyenként hozzákeverjük a tojássárgákat, mindig megvárva, hogy jól elkeveredjen. A diós lisztkeveréket egy spatulával óvatosan a habba forgatjuk. 

A masszát sütőpapírral bélelt nagy gáztepsibe simítjuk, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat. Végezzünk tűpróbát!)
Vigyázzunk, hogy ne süssük túl a piskótát, mert kiszáradhat, és könnyebben eltörhet a feltekerésnél!

A kész piskótát egy tiszta, enyhén nedves konyharuhára vagy egy másik sütőpapírra borítjuk. Óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd szorosan feltekerjük a konyharuhával vagy sütőpapírral együtt, és kihűtjük.

Amíg megsül és teljesen kihűl a piskóta, elkészítjük a gyümölcskrémet.

Az erdei gyümölcsöt a vízzel, a mézzel és a citromhéjjal együtt egy lábasba tesszük. Közepes lángon kb. 5 percig főzzük, amíg levet enged és a méz teljesen elolvad. Ezután levesszük a tűzről és botmixerrel pépesítjük.

A pudingport egy kevés gyümölcslével csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a többi gyümölcslevet is, elkavarjuk, majd közepes lángon, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Tetejére szorosan folpack-ot teszünk, hogy hűlés közbe ne bőrösödjön, és teljesen kihűtjük.

Ezután kitekerjük a teljesen kihűlt piskótatekercset, majd a krémet egyenletesen rákenjük, és újra feltekerjük. Hűtőbe tesszük legalább 1 órára, majd ujjnyi vastag szeletekre vágva kínáljuk. Tálaláskor megszórhatjuk porcukorral vagy díszítésként egy kis olvasztott csokival is lecsurgathatjuk.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a piskótatekercset. Bármilyen krémmel jöhet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hálás sütemény, hisz csak a képzeletünk szab határt, hogy milyen ízesítésbe készítsük el. :)
      Mi is szeretjük.

      Törlés
  2. Finom lehetett, a színe is csodás 😊

    VálaszTörlés
  3. Látod minden rosszban van valami jó:) Nagyon szép és finom lehetett ez a tekercs!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van Éva. :) Azért azt be kell valljam, hogy nem voltam a legboldogabb, amikor a krém nem olyan lett, mint kellett volna. Legszívesebben kidobtam volna az ablakon. De, ahogy te is írod, minden rosszban van valami jó, csak meg kell látni. :)
      Köszönöm szépen!

      Törlés