2021. január 31., vasárnap

Sült édesburgonya saláta, sült céklával és bébispenóttal

Mostanában nagyon rákattantunk a sült zöldségekre, különösen a édesburgonya-cékla-sárgarépa trióra. Előfordul, hogy megsütök egy nagyobb adaggal, majd amit nem eszünk meg, beteszem a hűtőbe. Aztán csak önmagában, egy kis foghagymás mártogatóssal, salátába, vagy akár sültek mellé fogyasztjuk. Leszámítva, hogy könnyen elkészíthetőek és finomak, még egészségesek is, tele vannak vitaminnal, rosttal.  Sajnos én nem rajongók nagyon a zöldségek iránt, de így megeszem, sőt még repetázok is belőle. :) 
Ez a sült édesburgonya saláta sült céklával és bébispenóttal nagyon jó választás, ha egy könnyed, vitamindús és húsmentes fogásra vágynánk. 

Hozzávalók:

- 2 db édesburgonya
- 1 db cékla
- személyenként 1 marék bébispenót
- 3-4 ek olívaolaj
- só, bors
- római kömény
- édeskömény
- kb. 5 dkg feta sajt, kecskesajt vagy telemea sajt (el is hagyható)
- kb. 1-2 ek frissen facsart citromlé, vagy ízlés szerint

Elkészítés:

Az édesburgonyát és céklát meghámozzuk, megmossuk, és kisebb kockákra vágjuk.

Egy nagyobb tálban alaposan összekeverjük a édesburgonyakockákat 2 evőkanál olívaolajjal és a fűszerekkel.

Sütőpapírral bélelt tepsire terítjük, nem túl szorosan egymáshoz (egy rétegben).

A céklakockákkal is hasonlóképpen járunk el, majd a tepsit letakarjuk alufóliával.

Nekem két tepsire fért el ez az adag zöldség.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. 15 perc elteltével vegyük ki a sütőből, forgassuk meg a zöldségkockákat, és süssük további 10-15 percet, amíg a zöldségek megpuhulnak.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!)

Ezután összekeverjük a bébispenóttal, meglocsoljuk kevés citromlével, majd rászórunk egy kevés telemea sajtot. Melegen, de akár hideg is fogyaszthatjuk. 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Finom könnyed saláta lehetett! Mi is szeretjük a zöldségeket, minden formájában, de inkább csak köretként. 😀 Bár a husokból sem eszünk sokat, nem kell hogy az legyen a főszereplő, de egy kicsi azért legyen belőle 😁.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin! :)
      Nálunk is inkább köretként kerülnek asztalra a zöldségek, de nagy ritkán megkívánjuk az ilyen hús nélküli fogást is. :)

      Törlés
  2. Már a színei is evésre csábítanak! :-) Bár a sült cékla nem lopta be magát a szívembe, az édesburgonya bármikor, bármennyi jöhet. Meg sajt is! Én is szoktam húsmentes salátákat összedobni, Férjuram ilyenkor mindig megjegyzi, hogy finom ugyan, de egy kis hús nem rontotta volna el. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyen szomorkás időben jól esnek a színesebb ételek. :)
      A férfiak már csak ilyenek :), ha nincs hús, akkor nem is étel. :D

      Törlés