2014. március 24., hétfő

Sárgarépa-narancs smoothie, gyömbérrel



Egy újabb smoothie, ezúttal olyan hozzávalókból ami szinte mindig megtalálható otthon, így bármikor elkészíthető. :)
Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon megkedveltem ezt az italt. Szeretem, mert sokat lehet kísérletezni, csak a fantázia szab határt, hogy milyen hozzávalókat használjunk hozzá. Most már hetente kétszer-háromszor készítem, és próbálok minden alkalommal belecsempészni olyan gyümölcsöt/zöldséget, amit másként biztos hogy nem ennénk. Az eddigi kedvencem talán a céklás volt (csodás a színe), de készült már kiwivel vagy szederrel is. Természetesen hozom majd a recepteket is. :)
Úgy hogy, örök hálám Szofikának hogy felhívta a figyelmemet erre az italra, mert így legalább sikerül bevinni a napi/heti vitamin adagot és a férjem is megissza a joghurtot, amit másként soha. :)

Hozzávalók 5,5 dl-hez:

- 2 narancs frissen facsart leve (1,5 dl)
- 1 nagy sárgarépa
- 1 tk frissen reszelt gyömbér
- 2 dl görög joghurt
- 1 tk méz
- 1 tk darált lenmag

Elkészítés:

A sárgarépát pucoljuk meg és vágjuk kisebb szeletekre.
Öntsük a turmixgép kancsójába a joghurtot és a frissen facsart narancslevet. Rakjuk bele a sárgarépa szeleteket, majd a gyömbért, darált lenmagot és mézet is.

Turmixoljuk addig, amíg sima, egynemű nem lesz.

Pohárba töltjük és fogyaszthatjuk is. :)

2 megjegyzés:

  1. Jók ezek az italok, majd jövök kombinációkat lesni tőled. Tegyed csak fel amit kikísérleteztél:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy Nálatok is kedvenc lett, annak meg különösen, hogy még az urad is megissza :)

    VálaszTörlés