2014. március 31., hétfő

Zöld smoothie (avokádó, kiwi, saláta)



Még a múlt héten készült ez a smoothie, és a színe elragadott, nagyon szép üde. :)
A citromot vagy mézet el is hagyhatjuk, csak én előbb hozzáadtam a citromot, és amikor megkóstoltam elég savanykás volt (valószínű a kiwi sem volt túl érett), így egy kicsit édesítettem a mézzel, hogy a férjem is igyon belőle. Nekünk ez is ízlett, és annak ellenére hogy sokan idegenkednek a zöld itókától, csak ajánlani tudom kipróbálásra.

Hozzávalók kb. 7 dl-hez:

- 1 érett avokádó
- 2 kiwi
- 5-6 dkg friss zöldsaláta (kb. 6-7 zsenge saláta levél)
- 1,5 dl görög joghurt
- 0,5 dl tej
- 2 tk méz
- 1 ek frissen facsart citromlé
- 1 tl darált lenmag

Elkészítés:

A kiwit pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd negyedeljük.

Az avokádót vágjuk félbe, magját vegyük ki, majd húsát egy kiskanál segítségével válasszuk el a héjától.

A turmixgép  kancsójába öntsük bele a joghurtot, tejet és a frissen facsart citrom levet. Az avokádóval együtt pár másodperc alatt összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a kiwit is, pár másodpercig járatjuk a gépet, majd a salátát és darált lenmagot is hozzáadva addig turmixoljuk, míg egy selmyes, egynemű italt nem kapunk (max. 1 perc). Én ekkor megkóstoltam, elég savanykásnak tűnt így édesítettem kevés mézzel.

Poharakba töltjük és fogyaszthatjuk is. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik nekem is a színe! Finom lehet, már kénytelen leszek valami egyszerű keveréket elkészíteni hogy érezzem az ízét is :)

    VálaszTörlés
  2. Én nagyon kedvelem a zöld italokat, az avokádót is nagyon, szóval ez is kedvemre való:)

    VálaszTörlés