2021. február 16., kedd

Avokádós sült tojás

 

Sok tojást fogyasztunk, különösen a férjem. Legtöbbször tükörtojás és rántotta készül, ritkában főtt tojás, de számos töltött tojás és tojáskrém variáció is készült már. 
Egyik nap, vasalás közben a háttérbe egy főző műsor ment a TV-be, ahol avokádós sült tojás készült. Megtetszett a recept, minden hozzávaló adott volt itthon, így másnap reggel el is készítettem. Jól tettem, mert csupán 10 perc befektetett idő alatt egy könnyed, de mégis laktató reggeli került az asztalra. Finom volt és különleges, amit melegen és hidegen is egyaránt fogyaszthatunk.

Hozzávalók 2 szuflé (ramekin) formához:

- 4 tojás
- 1/2 érett avokádó
- 5 dkg csemegekukorica
- 2 dkg feta- vagy telemea sajt
- só, bors
- 1 ek apróra vágott petrezselyemzöld

+ kevés vaj vagy olaj a formák kikenéséhez

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és a formákat vékonyan kikenjük vajjal vagy olajjal.

A sajtot kisebb kockákra vágjuk.

Az avokádót félbe vágjuk, magját kivesszük, majd húsát egy evőkanál segítségével elválasszuk a héjától, és felkockázzuk.

Egy tálba elütjük a tojásokat, ízlés szerint sózzuk, borsózzuk, majd lazán felverjük. Hozzákeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet, a kukoricát és a felkockázott sajtot és avokádót.

A tojásos masszát elosztjuk a formákba, majd kb. 10-15 perc alatt készre sütjük.
(A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat.)
Akkor jó, ha már szilárd és a teteje szép aranybarna.

Mi melegen fogyasztottuk frissen sült zsemlével, de salátát is kínálhatunk mellé.


Recept ötlete innen.

4 megjegyzés:

  1. Ez REMEK!! :) Imádom az avokádót, szóval jöhet reggelire! :)Tetszenek a képek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Vanilin! :)
      Örülök, hogy tetszenek a képek! :)

      Törlés
  2. Finom reggelitek volt 😋.
    Mi is szeretjük a tojást, minden formájában 😀.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, meglepően finom volt. Jó krémes volt az avokádótól, biztos máskor is készül majd. :)

      Törlés